Vágólapra másolva!
Sebastian Vettel elárulta, az Osztrák Nagydíj időmérője után a sportfelügyelők szerint sem csinált semmi rosszat, már csak ezért sem érti a Fernando Alonso feltartásáért kapott büntetését. A McLaren pilótái eltérő oldanák meg a helyzetet.

A szezon során már nem először merül fel problémaként, hogy az időmérőn néhány pilóta nem tartja be a versenyzők egymás közötti megállapodását. Az Osztrák Nagydíj kvalifikációján ennek Sebastian Vettel volt az áldozata, aki a Q2 végén lényegében egyetlenként tartotta magát a megbeszéltekhez, ám a gyorskörön lévő Fernando Alonso számára pont ő volt útban, így a négyszeres világbajnokot sorolták hátra a másnapi rajtrácson.

Vettel tartotta fel Alonsót, de nem (csak) ő volt a hibás

Valójában viszont pont ő volt az, aki igyekezett a korábban megbeszéltek szerint eljárni. Többen megszegték ugyanis a versenyzők közötti hallgatólagos megállapodást és előzgetésbe kezdtek a felvezető kör során, majd pedig Michael Masi versenyigazgató tiltása ellenére lelassítottak a 9-es kanyarnál. Mindezek ellenére Vettelt szankcionálták, aki nem tudja mire vélni a történteket.

– nyilatkozta a Motorsport-Magazinnak, majd hozzátette, írott szabályként sehol nem szerepelt a megállapodás, de a versenyigazgató jegyzetében ott volt. – Azt hiszem, én voltam az egyetlen jófiú, szóval [máskor] valószínűleg nem leszek ennyire rendes.”

A McLaren mindkét pilótája úgy véli, hogy szükség van valamire, ami orvosolhatná az ehhez hasonló szituációkat. Daniel Ricciardo szerint azonban nem kell az FIA-ra várni, hanem a versenyzőknek maguknak kell rendet tenniük egymás között.

„Végső soron úgy vélem, ha valaki egy kissé pimasz volt és előnyt kovácsolt abból a helyzetből, amiben kötöttünk egy egyezséget, annak a pilótának vagy azoknak a pilótáknak számítaniuk kell rá, hogy valamikor szembenéznek némi sz**ral – idézi az Autosport.

Csapattársa, Lando Norris kijelentette, nem helyénvaló, ha olyasvalaki jár pórul, aki próbálja tartani magát a megállapodáshoz. Ricciardóval ellentétben viszont ő afelé hajlik, hogy az FIA-nak közbe kell lépnie.

Norris szerint új szabályra lenne szükség Forrás: Formula 1 via Getty Images/2021 Formula One World Championship Limited/Joe Portlock

„Néhány helyszínen ez rendben van és még csak beszélni sem kell róla, a gond akkor kezdődik, amikor a versenyzők nem akarnak elsőként menni – magyarázta. – Ekkor az embert megelőzik az utolsó kanyar előtt, és ez az, ami mindent tönkretesz. Nem tudom, hogy szükség van-e új szabályra, de talán igen, mert valaki ok nélkül járhat pórul. Csak azért, mert korrektek, megbüntethetik őket, ami szerintem nem igazságos. A következő versenyzői eligazításon fogunk beszélni erről.”