Társoldalunk:
Hírlevél

Leclerc megint kikapott csapattársától, de főnöke így is megdicsérte

2021.07.06. 19:52

Mattia Binotto méltatta Charles Leclerc hozzáállását, miután a monacói pilóta szó nélkül elengedte a nála jobb stratégián lévő Carlos Sainzot. A Ferrari csapatfőnöke szerint a McLaren nem tett szert túlságosan nagy előnyre velük szemben.

Azok után, hogy az idény első hat futamán Charles Leclerc kivétel nélkül megverte Carlos Sainzot, amikor rajthoz tudott állni, az utolsó három versenyen rendre kikapott csapattársától és előnye 2 pontra csökkent vele szemben. A kétszeres futamgyőztes láthatóan visszaesett az idény elején látott formájához képest, ráadásul mostanában az időmérőkön sem tud megvillanni. 

Leclerc zsinórban harmadszor kapott ki Sainztól futamon - GalériaForrás: Scuderia Ferrari Press Office/Foto Colombo Images

Mindezek ellenére Mattia Binotto méltatta őt az Osztrák Nagydíj után. A két Ferrari nem jutott be a Q3-ba az időmérőn, és a maranellóiak úgy döntöttek, hogy eltérő stratégiát választanak a két versenyzőnek. Leclerc közepes abroncsokon indulva 34 kört tett meg, mielőtt keményekre váltott, Sainz pedig a keményeken rajtolva a 48. kör végén állt ki kereket cserélni. Utóbbi bizonyult a jobb stratégiának, és a spanyol pilóta a 65. körben utol is érte riválisát, aki rögtön elengedte őt.

Amit kiemelnék, az a csapatszellem, amiről a pilótáink tanúbizonyságot tettek – idézi az F1 hivatalos honlapja a Ferrari csapatfőnökét. – Charles hezitálás nélkül elengedte Carlost, aki frissebb és gyorsabb gumikon volt. Így pedig lehetőségünk nyílt arra, hogy az istálló számára a lehető legjobb eredményt érjük el. Ez a megfelelő szellemiség, és ezen az úton kell haladni, hogy tovább fejlődjünk. Amikor a végén megkértük Charles-t, hogy cseréljen [helyet] Carlosszal, azonnal, szó nélkül megtette, mivel megérti a csapat jelentőségét, valamint annak fontosságát, hogy a maximális pontszámot szerezzük meg.”

Leclerc védelmében hozzá kell tenni, hogy a 23 éves pilóta kétszer is megelőzhette volna Sergio Pérezt, ám a Red Bull versenyzője a 41. és a 47. körben is leszorította a pályáról, amit a döntéshozók 5-5 másodperces büntetéssel „díjaztak”. Bár konkrétumot nem mondott, Binotto szerint ezek nélkül fiatalabbik pilótája is jobb pozícióban érhetett volna célba.

Úgy gondolom, Charles jobban is teljesíthetett volna, ha nem adódnak nehézségek Pérez megelőzésével, de ez része a versenyzésnek – folytatta. – [Az incidensekért] járt a büntetés, nekem pedig ugyanaz a véleményem róluk, mint a sportfelügyelőknek. Kár érte, mert ez a két eset negatívan befolyásolta Charles eredményét. Biztos vagyok benne, hogy ha meg tudta volna előzni Pérezt, amire amúgy képes volt, sokkal jobb helyen zár.”

Pérez kétszer is leszorította Leclerc-t

Leclerc végül a 8., míg Sainz – Pérez büntetéseinek is köszönhetően – az 5. helyen látta meg a kockás zászlót. Lando Norris 3. és Daniel Ricciardo 7. pozíciójának köszönhetően a McLaren 19 pontra növelte előnyét a tabellán a Scuderiával szemben, ám Binotto szerint a párharc még nem dőlt el, bár Maranellóban már nem az idei szezon élvez prioritást.

„Nem hiszem – válaszolta az erre vonatkozó kérdésre a svájci szakember. – Ausztriában a McLaren tűnt erősebbnek, ez igaz, de ez egy másik pályán megváltozhat. Szerintem a párharc végeredménye nem elsősorban a fejlesztéseken, hanem az aszfaltcsíkok jellegzetességein múlik. Az egyik McLaren a Mercedesekkel harcolt, de a másik mögöttünk volt, szóval én úgy látom, hogy nyílt a küzdelem. Emellett újra megismétlem, hogy nem a [konstruktőri] világbajnokság harmadik helye vagy a McLarennel vívott csata az elsődleges számunkra. Hosszú ideje a 2022-es autó fejlesztésére koncentrálunk.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK