Társoldalunk:
Hírlevél

Hamilton tanácstalanul áll a Verstappen elleni újabb vereség előtt

2021.06.27. 17:30

Max Verstappen már a Stájer Nagydíj elejétől jól érezte magát az autóban, míg Lewis Hamilton nem tudja, hogy mitől lett erősebb a Red Bull a Mercedesnél. Valtteri Bottas szerint a 3. hely volt a maximum, amit ki tudott hozni a futamból.

Max Verstappen viszonylag simán győzte le Lewis Hamiltont a Stájer Nagydíjon. A több mint félperces különbség ugyan nem tükrözi a valós erőviszonyokat, hiszen a hétszeres világbajnok két körrel a vége előtt kiment friss gumiért, de a Red Bull így is egyértelműen erősebbnek tűnt a Mercedesnél. Valtteri Bottas épphogy meg tudta tartani a 3. helyet Sergio Pérezzel szemben. 

Verstappen végig magabiztosnak érezte magát az autóban - GalériaForrás: Getty Images/2021 Getty Images/Clive Rose

A holland pilóta rajt-cél győzelmet aratott, és a kiállást követő első néhány kört leszámítva lényegében folyamatosan növelte előnyét Hamilton előtt, amivel már 18 ponttal vezeti az összetettet. Verstappen elárulta, már a legelején tudta, hogy jól fog működni alatta a kocsi. 

Az ember soha nem tudja, mi fog történni, de azonnal éreztem, hogy az autónak jó az egyensúlya  – nyilatkozta a futam utáni interjúk során. – Már az elejétől kezdve jól lehetett kezelni az abroncsokat, a végén is úgy éreztem, hogy maradt még gumi. Egy körrel korábban álltak ki nálunk, amire mi reagáltunk. Utána mentük tovább, próbáltuk a megfelelő köridőket megautózni, és ez remekül működött.”

A végeredmény tudatában Verstappen annak is örülhet, hogy jövő héten ismét a Red Bull Ring ad otthont a futamnak, ezúttal Osztrák Nagydíj néven. A 23 éves versenyző azonban leszögezte, nem dőlhetnek hátra. 

Ez nagyon jó, de jövő héten nyilván ismét bizonyítanunk kell, úgyhogy megnézzük, mit csinálhatnánk jobban  – jelentette ki. – Nagyon jól fest [a helyzet], szóval továbbra is a gázon kell tartanunk a lábunkat, és biztos vagyok benne, hogy megint nagyszerű munkát tudunk végezni.”

Bár Verstappennek sem volt problémamentes a futama, a legtöbbet talán Hamiltont lehetett hallani panaszkodni a futam alatt. A hétszeres világbajnoknak leginkább azzal volt problémája, hogy nem tudja tartani az előtte autózó Verstappen tempóját.

Hamilton nem tudja, mitől vált gyorsabbá a Red BullForrás: AFP/Andrej Isakovic

„Magányos futam volt, próbáltam tartani a tempót ezekkel a srácokkal, de rengeteget fejlődtek az utóbbi versenyek alatt, szóval ez lehetetlen volt – kezdte. – Nem tudom, hol veszítettem időt, de úgy tűnik, a hosszú etapokon kicsit jobbak [nálunk], [tovább] képesek azokra a köridőkre. Emellett az egyenesekben nyilván nagyon sokat kapunk, legalábbis úgy tűnik. Mindezek ellenére csapatként sok pontot szereztünk, úgyhogy továbbra is csak nyomunk kell a gázt.”

Ahogyan arra a brit versenyző is utalt, a Red Bull kézzelfoghatóan sokat fejlődött az utóbbi hetekben, leginkább a Spanyol Nagydíj óta, ami riasztó is lehet a címvédő számára. Hamilton elárulta, csupán annyit tud, hogy meg kell találniuk a megoldást. 

Igyekszem ezen nem aggodalmaskodni, egyszerűen csak gyorsabbak, ez ellen nem tudok mit tenni,  csupán próbálom a lehető legjobbamat nyújtani minden hétvégén. Találnunk kell [extra] teljesítményt, de nem tudom, hogy ez csak a hátsó szárny vagy a motorfejlesztés, de valahol muszáj lesz megtalálnunk.”

Bottas azok után tudta megelőzni Pérezt, hogy a Red Bull elrontotta a kerékcserét, majd a bikások úgy döntöttek, hogy még egyszer kihozzák pilótájukat. Ez kis híján be is vált, a végére nagyon lelassuló finn versenyző csupán fél másodpercet őrzött meg előnyéből. Bottas úgy véli, az 5. helyről indulva ez volt a legtöbb, amit kihozhatott a versenyből, így sikeresnek tartotta a kármentést. 

„A végén egyre szorosabb lett, [a befutónál] nem volt nagy különbség – mondta. – Szerintem ez volt a legjobb, amivel próbálkozhattak, és majdnem össze is jött, de örülök, hogy ki tudtuk védekezni, és itt lehetek a dobogón.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK