Vágólapra másolva!
A Williams ügyvezető igazgatója szerint a csapatnál végbemenő változások miatt George Russell boldogan maradna, ha esetleg a Mercedes mégsem igazolná le Lewis Hamilton csapattársának. Capito szerint viszont ha pilótája kell a címvédőnek, hülye lenne nem odamenni.

George Russell és Valtteri Bottas között fog dönteni a Mercedes Lewis Hamilton jövő évi csapattársát illetően, és ha nem a jelenleg a Williamsnél versenyző 23 éves britet választja, akkor Russell minden bizonnyal kénytelen lesz maradni a grove-i istállóban. A gárda ügyvezető igazgatója szerint a 2017 óta a Mercedes támogatását élvező pilóta viszont ebben az esetben sem esne kétségbe.

Az is lehet, hogy Russell még évekig a Williams pilótája lesz Forrás: AFP/EPA-EFE/Christian Bruna

Russell 2019-ben, a Williams színeiben mutatkozott be az F1-ben, és bár pontot még nem sikerült szereznie a csapattal, rendszeres jó teljesítménye így is esélyessé tette arra, hogy leváltsa Bottast a Mercedesben. A döntés azonban a jelek szerint nem ennyire egyszerű, és Lewis Hamilton sem bánná, ha a finn maradna a csapattársa, így akár az is elképzelhető, hogy Russell nem megy sehova. Jost Capito, a Williams ügyvezető igazgatója szerint azonban a csapatnál tavaly a tulajdonosváltással elindult folyamatok és átszervezések miatt versenyzőjük ebben az esetben is boldog lehet.

„George három éves szerződése az év végén lejár. Ennyi. Az év végén szabadon igazolható lesz – jelentette ki Capito. – Szerintem jelenleg szeret a Williamsnél lenni, szeret velünk dolgozni. Látja, hogy merre tart a csapat, látja az általunk elvégzett változtatásokat, az általunk alkalmazott megközelítést. Nagyon támogató és pozitív ezzel kapcsolatban."

Russell korábban elmondta, hogy legyen bármilyen csapatban is, hosszú távra szeretné elkötelezni magát. Ezzel együtt Capito úgy véli, ha a Mercedes hívja, akkor mennie kell.

Ez minden, amiért dolgozhatunk és amiben reménykedhetünk."

A Williamsnek egyértelműen pozitív fejlemény lenne, ha meg tudná tartani Russellt Forrás: Williams Racing

Bottas a Stájer Nagydíj előtt úgy nyilatkozott, hogy az ausztriai dupla hétvége után kezdi majd meg az egyeztetéseket a Mercedesszel, Russell pedig korábban annak is hangot adott, hogy nem ártana augusztusban pontot tenni a jövőjének végére. Capito szerint viszont nem kell sietniük, noha tartalék tervvel mindenképpen készülnek. „Nem mások kegyelmétől függünk – utalt a Mercedes döntésére. – Lejár a szerződése, és amikor ilyen dolog történik, akkor a versenyző vagy továbblép, vagy marad. Ez egy normális párbeszéd része.

Jelenleg azonban nem látom, hogy szükségünk lenne azelőtt cselekedni, hogy a Mercedes döntene arról, hogy mihez kezd."