Társoldalunk:

Norris szerint Ricciardo túl agresszív volt vele, beszélni fog a csapattársával

2021.06.23. 08:50

Lando Norris és Daniel Ricciardo először került olyan helyzetbe csapattársként, amelyben az egyikük nemtetszését fejezte ki a másik pályán tanusított viselkedése miatt. 

Daniel Ricciardo eddig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket a McLarennél, hét futam után pedig csak a 9. helyen áll az összetettben 34 ponttal, miközben csapattársa, Lando Norris a negyedik helyet foglalja el több mint kétszer annyi (76) egységgel. Eddig tehát egyértelműen a 10 évvel fiatalabb brit viszi a hátán a csapatot, ami így volt a Francia Nagydíjon is, ahol amellett, hogy ismét legyőzte a rutinos ausztrált, egyszer majdnem össze is ütközött vele. Norris szerint csapattársa túl agresszíven védekezett ellene.

Norris és Ricciardo csörtéje a második körbenForrás: Motorsport Images/Mark Sutton

Norris a nyolcadik, Ricciardo pedig a tizedik helyről kezdte meg a futamot, a rajt utáni féktávon utóbbi pedig szemfüles módon kívülről elment előbbi mellett, és feljött a 9. helyre, miközben Norris visszacsúszott tizediknek. De nem sokáig akart itt maradni, ezért a második kör elején azonnal megtámadta csapattársát a célegyenesben, aki nem túl sok helyet hagyott neki a külső íven. Norris emiatt kénytelen volt a kerékvetőn fékezni, végül pedig úgy döntött, nem erőlteti az egyes kanyar bevételét és inkább áthajt a bukótéren.

A brit pilóta a rádióban fel is tette a kérdést, hogy „mit csinál Daniel?", a futam után pedig úgy vélte, Ricciardo túl messzire ment, de aztán elismerte, hogy fordított helyzetben valószínűleg ő is ugyanígy védekezett volna.Agresszív védekezés volt. Nincs bajom Daniellel, de szerintem nem kellett volna ezt tennie. Ugyanakkor ez a versenyzés és valószínűleg én ugyanezt csináltam volna, de a kerékvető szélére kerültem. Ha aszfalt lett volna a jobb oldalamon, akkor nem panaszkodtam volna, de így, hogy vibráció lépett fel a huplikon, nem tudtam bevenni a kanyart, és egyenesen kellett továbbmennem, mert kiszorított. Nem tervezek panaszkodni emiatt, de biztos, hogy beszélni fogunk róla."

Ricciardo eddigi legjobb mclarenes futamán van túl, de Norristól megint kikapottForrás: Motorsport Images/Zak Mauger

A McLaren versenyére végül nem volt hatással az incidens, a wokingi istálló autói a remek versenytempójuknak és a jó stratégiának köszönhetően az ötödik és a hatodik helyen végeztek (Norris zárt előrébb), így Ricciardo teljesítményére sem lehetett panasz. Jolyon Palmer, az f1.com szakértője szerint az ausztrál pilóta Franciaországban ismét közelebb került régi önmagához és szemmel láthatóan magabiztosabb volt a McLarenben, mint a korábbi versenyeken, ami eddigi legerősebb futamát eredményezte a wokingiak színeiben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK