Vágólapra másolva!
Mick Schumachernek nem tetszett, ahogy csapattársa, Nyikita Mazepin a Francia Nagydíj negyedik körében leszorította őt a pályáról, és ennek hangot is adott a verseny után. Nagybátyja, Ralf Schumacher a Haas csapatfőnökétől az orosz pilóta rendszabályozását várja.

Éppen, hogy elültek a csapaton belüli hullámok a Haas két pilótája, Mick Schumacher és Nyikita Mazepin között a Bakuban történtek után, a Francia Nagydíjon ismét összetalálkozott a két újonc. Miután az orosz megúszta büntetés nélkül az Azeri Nagydíjon bemutatott manővert, kijelentette, hogy ezután is keményen fog versenyezni Schumacher ellen. Ezt a Paul Ricard-versenypályán bizonyította is, és könyörtelenül kiterelte csapattársát a pályáról, aki ezúttal nem maradt csöndben, és a verseny után nyilvánosan kritizálta őt.

Schumacher itt még Mazepin előtt haladt az első körökben Forrás: Formula 1 via Getty Images/2021 Formula One World Championship Limited/Joe Portlock

A 15. helyről rajtoló Schumacher jól kapta el a startot és sikerült egy helyet javítania, a hármas kanyart azonban elfékezte, így kénytelen volt a hatalmas bukótéren átvágtatva, a kijelölt útvonalon visszatérni a pályára. Ennek köszönhetően visszaesett a 18. helyre, közvetlenül Mazepin elé. A 4. körig ott is maradt (közben Cunoda mindkettejüket lehagyta), a célegyenes elején pedig már George Russellt támadta a külső íven.

A Williams megelőzése nem jött össze, ráadásul tempót veszített, aminek köszönhetően Mazepin bebújt mellé a hármas kanyarban és úgy előzte meg, hogy Schumachernek ismét át kellett mennie a bukótéren, csapattársa ugyanis egyáltalán nem hagyott neki helyet.

Schumacher ezt követően 5-6 másodperces távolságra szakadt le az orosztól, mivel utólagos elmondása alapján ismét nagyon összekoszolta a gumijait, majd az első és egyetlen kiállásáig nem is került hozzá közelebb, végül azonban 14 másodperccel előtte végzett, Mazepin ugyanis a kemény-közepes taktikával lassabbnak bizonyult az ő közepes-kemény startégiájánál, és a második etapban a több mint 15 körrel frissebb gumikon sem tudta utolérni a németet.

Schumacher kénytelen volt kikormányozni a Haast a bukótérbe, hogy elkerülje az ütközést a csapattársával Forrás: F1 TV

Noha így is legyőzte őt, Schumacher a verseny után ezúttal nem maradt csöndben, és Bakuval ellentétben, ahol csak az autóban ülve dühöngött az oroszra, most német riportereknek nyilatkozva is kifejezte a nemtetszését.

– utalt a kettejük csörtéjére. – Végső soron pedig ha így kell lennie, akkor így lesz. Mi tesszük a dolgunkat, ő pedig az övét. A legtöbb ember meg tudja indokolni saját magának, hogy ennek nem így kellene lennie. Ezen a szinten nem igazán értem ezt."

A 22 esztendős német arra is utalást tett, hogy ha így kell egymással versenyezniük, akkor a jövőben ő sem lesz engedékeny Mazepinnel.

„Szerintem valószínűleg ez az ő stílusa, és talán nem igazán értjük meg egymást ezen a téren. A lényeg, hogy talán mindkettőnknek ki kell tennie a könyökét."

Mazepin nem finomkodott, ahogyan ígérte Forrás: Formula 1 via Getty Images/2021 Formula One World Championship Limited/Bryn Lennon

Ami Schumacher versenyét illeti, a hibájáról elmondta, hogy „a hármas kanyarban valószínűleg túl későn fékeztem a körülményekhez képest, miközben elég nagy hátszél volt. Emiatt elhibáztam a kanyart és sajnos át kellett mennem a bukótéren, ami pedig hihetetlenül koszos."

Ez, majd a Mazepin elleni eset hátrányba hozta őt az első etapra, a második etapján viszont már sokkal jobban érezte magát az autóban és annak is örült, hogy helyenként képes volt a Williamsek tempójára, akiktől ezzel együtt jócskán elmaradt.

Nagybátyja szerint Schumacheren múlt, hogy nem estek ki

Akárcsak a bakui csörte után, most sem spórolt Mazepin kritizálásával a német Sky szakértőjeként dolgozó Ralf Schumacher, Mick Schumacher nagybátyja. A hatszoros futamgyőztes expilóta szerint csakis unokaöccsének köszönheti a Haas, hogy nem esett ki mindkét autója már a 4. körben. „Nem fognak együtt nyaralni menni – utalt Schumacher és Mazepin nem túl rózsás kapcsolatára. – Az egyetlen mentség, amit fel tudok hozni, hogy Nyikita túlságosan izgatott lett.

Ralf Schumacher ezután Günther Steiner felelősségét is firtatta, akinek szerinte előbb-utóbb rendre kell utasítania az oroszt. „A csapatfőnöknek előbb-utóbb mondania kell valamit, még akkor is, ha apuka fizeti a legnagyobb csekket" – utalt arra, hogy Mazepin apja, Dmitrij Mazepin révén a Haas-istálló jelenlegi legnagyobb szponzora.