Vágólapra másolva!
Mattia Binotto csapatfőnök szerint az idei szezonban nem fognak tudni megszabadulni a Francia Nagydíjon látott szenvedést kiváltó gumikezelési gondoktól, legfeljebb csak javíthatnak rajta.

Zsinórban két pole pozíció és az elmúlt két versenyen szerzett 36 pont után a Ferrari pont nélkül volt kénytelen távozni a Francia Nagydíjról, amelyen minden eddiginél jobban kiütközött a maranellóiak legfőbb gyengesége: a gumikezelés.

A Scuderia már a Paul Ricardon rendezett verseny előtt hangoztatta, hogy nem számít olyan teljesítményre, mint Bakuban vagy Monacóban, de a futamon bemutatott mélyrepülés még őket is meglepte. A csupán a 16. helyen célba érő Charles Leclerc elmondása szerint 5-6 kör után elkezdtek teljesen elfogyni a gumik, a rossz hír pedig az, hogy ezt a problémát az idei szezon során szinte biztosan nem tudják kiküszöbölni.

A Ferrari mélyen visszacsúszott a középmezőnybe Franciaországban Forrás: Getty Images/RUDY CAREZZEVOLI/Rudy Carezzevoli

„Küszködésre számítunk az ilyen típusú pályákon – jelentette ki Laurent Mekies, a Ferrari sportigazgatója még a verseny előtt. – Egyértelműen kijelenthetjük, hogy ezek a pályák nagy kihívás elé állítanak minket, mert ily módon tovább ellenőrizhetjük a korrelációt, a felkészülést és az autónk megértését. A gyengeségeinkkel kapcsolatban a következő feladat, hogy a versenyen is megtaláljuk ugyanazt a fajta következetességet a középmezőny elején, mert ez egy kissé hullámzó volt eddig."

A futamot a 11. pozícióban befejező Sainz elmondta, hogy őt sem érte váratlanul a gumikkal való küszködés, mert „ez egy tendencia, és nem fogok hazudni, minden verseny előtt ott motoszkál a fejünkben. Jobban szoktunk szenvedni a versenyeken, mint az időmérőn."

A közvetítésből kimaradt, de a spanyol pilóta már a rajtrácsra menet kis híján a falnak ment, amikor kockásra fékezte a kerekeit a 11-es kanyar előtt, és kifutott a bukótérbe.

Már itt lehetett sejteni, hogy a vörösök nagyon fognak szenvedni. „Nagyon-nagyon trükkös volt a pálya a rajtrácsra menet, ami miatt a 11-es kanyarban majdnem eldobtam az autót. Ez már jelezte, hogy a pálya nagyon-nagyon más állapotban van."

Sainz volt a jobbik ferraris, de pontot ő sem szerzett Forrás: Formula 1 via Getty Images/2021 Formula One World Championship Limited/Joe Portlock

A verseny előtti éjszaka során sokat esett, ami miatt nemcsak, hogy hűvösebb volt az aszfaltcsík, hanem kevésbé volt felgumizva. „Úgy tűnik, hogy a pálya lassabb volt és kevésbé tapadt, talán az eső miatt. A kisebb tapadás mellett pedig jobban csúszkálunk, ami szemcséseséshez vezet" – világított rá a problémára Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke, aki kizárta, hogy a bakui defektek után a Francia Nagydíjra 2 PSI-vel megemelt hátsó guminyomásnak szerepe volt a küszködésükben, mivel az első gumik kopása miatt szenvedtek.

Mindez pedig nem sok jót ígér a Ferrarinak a szezon hátralevő részére, hiszen mint azt Laurent Mekies előrevetítette, több olyan pálya is lesz még a versenynaptárban, amelyen az első tengely tapadása lesz a meghatározó.

Ezeken a helyszíneken Binotto szerint valamilyen mértékben pedig biztosan hátrányban lesznek, mert még ha meg is határozzák, hogy pontosan mi a probléma, teljesen kiküszöbölni nem fogják tudni.

„Javíthatunk a helyzeten, de a megoldásához változtatnunk kell olyan dolgokon, mint például a felni, ezt pedig a szabályok idény közben nem teszik lehetővé – mondta a csapatfőnök. – Jelenleg ezért fontosabb, hogy igazán megértsük a problémát és kijavítsuk a következő évre. Addig ez a gond előjöhet még néhány versenyen, de nem mindegyiken, mivel függ a vonalvezetéstől és az időjárástól. De fel kell készülnünk arra, hogy a jövőben is ugyanilyen helyzetben találjuk magunkat, és legalább csökkentenünk kell a probléma mértékét, ha újra előjön az idén."