Vágólapra másolva!
Borzalmasan alakult a Ferrari számára a Francia Nagydíj, amit mindkét pilóta elsősorban a gumikopásra fogott. Charles Leclerc ráadásul az utolsó körökben megkérdőjelezhető módon tartotta maga mögött Kimi Räikkönent.

Az idei szezonban először fordult elő, hogy a Ferrari egyetlen pontot sem szerzett, ugyanis Carlos Sainz a 11., míg Charles Leclerc csupán a 16. helyen végzett a Francia Nagydíjon. Ezzel nagy hátrányba kerültek a McLarennel szemben a konstruktőri pontversenyben, hiszen a wokingiak 16 ponttal elléptek a tabellán.

A Ferrarik jó pozícióból indultak, végül azonban egyik pilóta sem szerzett pontot Forrás: Getty Images/RUDY CAREZZEVOLI/Rudy Carezzevoli

A Ferrarik ugyan az 5., illetve a 7. helyről kezdhették meg a futamot, ráadásul Sainz lerajtolta Sergio Pérezt, így feljött a 4. helyre. Azonban később mindketten sorra vesztették a pozíciókat, aminek oka mind a monacói, mind a spanyol pilóta szerint a jelentős mértékű gumikopásban keresendő.

– nyilatkozta Leclerc a Sky Sportsnak. – Borzasztóan szenvedtem, és szerintem ez mindkét autóra igaz. Mindig az volt a helyzet, hogy adott gumikon öt-hat körön keresztül eléggé jól teljesítettünk, versenyképesek voltunk, ezután viszont hiába óvtuk őket, elkoptak. Nekem volt egy második kiállásom, mert tudtuk, hogy máskülönben nem fogok pontot szerezni. Utána trükkös volt, többek között a kék zászlók miatt. Nagyon rossz versenyünk volt, és meg kell értenünk [az okát].”

Az abroncsok elhasználódása alighanem a mezőny nagy részét meglepte, ugyanis a legtöbben sima egykiállásos versenyre számítottak. Végül a két kerékcsere volt a győztes stratégia, ám a 23 éves versenyző úgy véli, hiába próbáltak alkalmazkodni a helyzethez, rájuk jobban hatott a jelenség.

– magyarázta. – Azonban nem arról volt szó, hogy a többiekkel ellentétben mi nem vigyáztunk az abroncsokra. Szóval minket is váratlanul ért, ugyanakkor számunkra sokkal súlyosabb következményekkel járt.”

A futam végén ráadásul Kimi Räikkönen is megtámadta Leclerc-t, és a Mistral-egyenes végén mellé is ért, majd a külső íven próbált elfordulni mellette. A Ferrari versenyzője azonban annyira leszorította, hogy a két autó összeért egymással, és a finn pilótának le kellett mennie a pályáról. 2007 világbajnoka meg is jegyezte a rádióban, hogy riválisa kiterelte őt.

Leclerc leszorította Räikkönent Forrás: F1 TV

Sainz szintén a gumikopással magyarázza a történteket, de szerinte ez nem egyedi jelenség az idei Ferrarinál. Sőt, a spanyol versenyző már akkor is tapasztalt ehhez hasonlót, amikor először vezette az SF21-est.

Ez már néhány korábbi versenyen is előjött, amikor kétszer annyira szenvedtünk az első gumikkal, a szemcsésedéssel és a kopással, mint az ellenfeleink. Tegnap fél másodperccel, vagy legalább három tizeddel gyorsabbak voltunk a McLareneknél, ma viszont a futam végén körönként két másodperc volt a különbség a javukra. Egyértelmű, hogy az abroncsokkal, illetve azok kezelésével, működtetésével van problémánk, és ezt ki kell elemeznünk, és a szezon során javulnunk kell ezen a téren. Őszintén szólva ezt azonnal éreztem, amikor Bahreinben autóba ültem, hogy valami nincs rendben.”

Csapattársával ellentétben Sainz csupán egyszer állt ki kereket cserélni, de úgy véli, ez a futam nem azon múlott, hogy milyen taktikát választanak. „Az a baj, hogy amikor olyan mértékben kopik a gumi, mint nekünk ma, azt nem tudjuk [jó] stratégiával visszahozni, valamint védekezni sem vagyunk képesek, mert nem vagyunk gyorsabbak az egyenesekben sem.”