Társoldalunk:

Pérezen múlhat, hogy a Mercedes ne tudja kijátszani Verstappent

2021.06.19. 18:37

A barcelonaihoz hasonló helyzetbe kerülhet Max Verstappen a Francia Nagydíjon, de Christian Horner csapatfőnök szerint a Red Bull ezúttal számíthat majd Sergio Pérezre is.

A Red Bull története első pole pozícióját szerezte Franciaországban a pontverseny éllovasa, Max Verstappen révén. Christian Horner csapatfőnök optimista volt az időmérő után, főleg azért, mert a Paul Ricardon eddig hibátlan volt a Mercedes mérlege, és bár az előző két utcai pályán ők voltak fölényben, a Francia Nagydíjon nem erre számítottak.

Verstappen rajtolhat a pole pozícióból - GalériaForrás: NurPhoto via Getty Images/Andrea Diodato/NurPhoto/Andrea Diodato

„Meglátjuk, hogyan alakul a holnap, de az eredmény magabiztosabbá tesz minket – jelentette ki a Sky Sportsnak. – Ezen a pályán a Mercedes mindig nagyon erős volt, ha itt le tudjuk győzni őket, akkor bárhol máshol is képesek lehetünk erre. Nagy a tét, de az egész csapat nagyon jól dolgozik, sokat túlóráznak is.” Nehéz dolgunk van, az idei és a jövő évi autóval is foglalkozni kell, itt a költségplafon is, de szenzációs, ahogy ez a csapat összeérett és nyomás alatt tartja a Mercedest.”

Idén már többször előfordult, hogy a pole pozíciónak vagy remek rajtjának köszönhetően Verstappen az élen kezdte a versenyt, de többször el is vesztette a vezetést, például a Spanyol Nagydíjon, ahol a Mercedes átállította Lewis Hamiltont kétkiállásos taktikára, ezzel vert helyzetbe hozták a Red Bullt. Horner szerint a Francia Nagydíjon másként zajlik majd.

„A Mercedes nagyon gyors volt Barcelonában és arra számítunk, hogy holnap ismét nagyon versenyképesek lesznek. Számunkra az nagyszerű ezen a hétvégén, hogy Checo is a közelben van, Bakuban is láthatták, hogy milyen munkát tud végezni. Több stratégiai lehetőséget ad az, hogy két autónk is játékban van, úgyhogy jó formában várjuk a holnapi versenyt.” Fontos, hogy jól sikerüljön a rajt, a bokszkiállások és a stratégia is, minden alapvető dolgot jól kell csinálni, de szenzációs a csapat számára, hogy mindkét autónk az elejében van.”

Verstappen az időmérő utáni nyilatkozatában elmondta, ő sem számított pole pozícióra a Mercedes felségterületének számító Paul Ricardon, kiemelte a rajt jelentőségét, mert hosszú az út az 1-es kanyarig és hozzátette, szoros csatára számít a győzelemért. Kicsit könnyebb lehetne a dolga, ha Pérez nem kapott volna ki mindkét Mercedestől, de a mexikói pilóta is optimista maradt.

Péreznek fontos szerep jut a futamon - GalériaForrás: AFP/Nicolas Tucat

„Az időmérő nem volt ideális, szerintem lehetőségünk volt arra, hogy kisajátítsuk az első sort, de sajnos hibáztam az utolsó Q3-as etapomon, ami elég sok időbe került. Jó irányba tartottunk, jól éreztem magam az autóban, de túlságosan kiszélesítettem a pályát a 12-es kanyar kerékvetőin és ezzel annyi is lett a köridőnek.”

„A versenytempónk jobb és ez számít. Szoros csata lesz a Mercedes ellen, már az első körtől támadni fogok. Jól szoktam rajtolni, arra készülök, hogy rögtön javítok pár helyet és utána kezelem a helyzetet, hogy kettős győzelmet érhessünk el a csapatnak. Szerintem a verseny a gumikezelésen múlik majd, remélhetőleg e téren legyőzzük őket. Akárhogy is lesz, izgalmasnak ígérkezik a szurkolók számára, nagyon várom már a holnapot.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK