Társoldalunk:

A Mercedes csapatfőnöke ingerülten magyarázta el Hamilton és Bottas kasztnicseréjét

2021.06.19. 20:06

A Francia Nagydíj időmérője után is az volt a fő téma, hogy tulajdonképpen miért is cserélte meg Lewis Hamilton és Valtteri Bottas eddig használt kasztzniját a Mercedes, amiből Toto Wolffnak már kissé kezd elege lenni. 

Bakui és monacói formájánál egyértelműen jobban teljesít a Mercedes a Francia Nagydíjon, az időmérőn a Red Bulltól elszenvedett vereség azonban megmutatta, hogy a korábban nekik fekvő Paul Ricard-pályán sincs meg a kellő tempójuk, amit Toto Wolff csapatfőnök készséggel el is ismert.

Az osztrák üzletember arról is beszélt, hogy miért nem választották a Red Bull által követett utat, majd ismét elmagyarázta a kasztnicserét, miközben Lewis Hamiltontól is hallhatunk egy újabb utalást arra, hogy ennek felemlegetésével csak meg akarják zavarni őket.

A Mercedes nem tudta elkapni Verstappent - Galéria!Forrás: AFP/Nicolas Tucat

„Nehéz hétvége ez, mert egyszerűen nincs meg a tempónk, ez az igazság. Eleinte sokkal rosszabbnak tűnt a helyzet, mint ahol végül végeztünk, de mindenhol gyorsulnunk kell. Nem csak egy területre koncentrálunk a fejlődéshez" – nyilatkozta Wolff a Sky Sportsnak, majd Nico Rosberg kérdésére elmondta, hogy nem feltétlenül a lágy gumik Red Bullhoz képesti túlmelegedésével volt gondjuk, hiszen Hamilton többször is gyorsulni tudott ugyanazon a szetten a második mért körében.

Wolfftól megkérdezték azt is, hogy nem lett volna-e jobb, ha a Mercedes is a Red Bullhoz hasonló alacsony leszorítóerős konfigurációval megy. A szimulációnk azt mutatta, hogy úgy lassabbak lennénk – szögezte le a csapatfőnök. – Láthatjuk, hogy gyorsak voltak az egyenesben. Ha mi az alacsonyabb legszorítóerős szárnyat választjuk, sokkal többet veszítettünk volna a kanyarokban."

A második rajtkockát megszerző Lewis Hamilton az FIA időmérő utáni sajtótájékoztatóján elárulta, hogy a Mercedes az utolsó utáni pillanatban eszközölte azt a változtatást, amitől aztán jobb lett az autója.

„Egyáltalán nem volt könnyű kihozni az autóból a legtöbbet. Ami engem illet, egész hétvégén szenvedtem vele, nem éreztem kényelmesnek az egyensúlyát, a sok változtatás pedig nem igazán jelentett különbséget, mert utána is szenvedtem. Végül szó szerint 10 perccel az időmérő előtt újabb változtatásokat eszközöltünk, és úgy voltunk vele, hogy csak próbáljuk meg és majd kiderül, hogy mire lesz jó. Az időmérő aztán nagyon tiszta volt, minden köröm jól sikerült, nem követtem el hibákat. Ez volt az idén az egyik legtisztább edzésem, stabil, jó köröket futottam, az utolsó pedig a leggyorsabb volt, ami tőlem telt. Valtteri is nagyon erős volt egész hétvégén, úgyhogy összességében nagyon örülök az eredménynek."

Hamilton elmondta, hogy „kihívás lesz" tartani a Red Bull tempóját a versenyen, de reméli, hogy lesznek azért lehetőségeik.

Hamilton autójának beállításain az utolsó pillanatban változtattak - Galéria!Forrás: AFP/Christophe Simon

Ami Valtteri Bottast illeti, ő Hamiltonnal ellentétben jóval zökkenőmentesebb hétvégét teljesít, mégsem tudta legyőzni a csapattársát, ami miatt igen csalódott volt.Elég jól kezdődött a hétvégém, úgyhogy az elejétől kezdve finomhangolhattuk az autót, egyszer sem kellett semmilyen hatalmas változtatást végrehajtani. Ugyanez igaz volt az időmérőre is. Akadt pár kanyar, ahol küszködtem az egyensúllyal, de ezen a pályán a szél és a sok különböző típusú kanyar miatt soha nem lehet tökéletesen eltalálni mindent. Úgyhogy nagyon boldog voltam az autóval, ezért elég csalódott vagyok a harmadik hely miatt, mert azt hittem, hogy a pole-ért harcolhatunk. A Red Bull és Max azonban időmérős üzemmódban kicsit erősebb volt. Bakunál ugyanakkor sokkal jobb volt minden, az utolsó Q3-as köröm jól sikerült, ezért kíváncsian várom, hogy megnézzük, hol veszítettem időt Lewis-zal szemben."

Wolff tisztába tette a kasztnikérdést

Miután Lewis Hamilton már közvetlenül az időmérő után adott nyilatkozatában utalt rá, a sajtótájékoztatón is odaszúrt azoknak, akik szerint a Mercedes valamilyen csapaton belüli trükközést hajt végre azzal, hogy megcserélte a két pilóta által eddig használt kasztnit. „Büszke vagyok a csapatomra, hogy leszegett fejjel dolgoznak és nem figyelnek oda a háttérben zajló felbolydulásra, hanem csak próbálják a lehető legjobbá tenni az autót" – nyilatkozta a hétszeres világbajnok.

A Mercedesnél pedig szemmel láthatóan kezd elegük lenni a kasztnicserére vonatkozó kérdésekből, Toto Wolffot ugyanis sikerült kihozni a sodrából egy erre vonatkozó kérdéssel a csapat időmérő utáni sajtóbriefingjén. „Te melyik táborba tartozol? Abba, amelyik szerint Lewis került ezzel hátrányba, vagy abba, amelyik szerint Valtteri?" – kérdezett vissza a kasztnicseréről érdeklődő újságírónak.

Mindenkit az foglalkoztat, miért kapta meg Hamilton Bottas autóját és fordítvaForrás: NurPhoto via Getty Images/Jose Breton/NurPhoto/Jose Breton

Itt közbelépett a Mercedes sajtósa, mondván korábban már mindenkinek elmagyarázta a következő helyzetet: a Mercedesnek jelenleg négy kasztnija van, ebből egy jelenleg nincs benne a rotációban, mert Bottas Imolában megrongálta. A négyes és a hatos számút használják jelenleg a versenyzők, a Francia Nagydíjtól pedig Bottas megy azzal, amelyikben több kilométer van (ez Hamilton korábbi kasztnija), Hamilton pedig azzal, amelyikben kevesebb. Ezen kívül van egy tartalék. Azaz jelenleg három használható kasztnival rendelkeznek, de a negyediket is meg fogják javítani, hogy visszatérhessen a rotációba.

Van négy kasztnink, amelyeket a tavalyi évről hoztunk át az ideire. Ha megnéznénk a többi nagycsapatot, a Red Bullt és a Ferrarit, akkor valószínűleg nekik is van tavalyról áthozott kasztnijuk, mivel túl költséges lenne újat gyártani. Úgyhogy mi áthoztunk négy kasztnit – magyarázta Wolff. – Ezek mind olyan kasztnik, amelyek versenyeket nyertek az elmúlt években, és most mindkét pilóta használja azokat. Van egy terv a szezon elején, hogy melyik kasztnit hol használjuk, mi van, ha valamelyik megsérül, mikor lehet megjavítani és mikor térhet vissza tartaléknak. Nincs más emögött."

Wolffot kissé kihozták a sodrábólForrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula One World Championship Limited/Dan Istitene - Formula 1

Wolff valamivel korábban a Sky Sportsnak is kénytelen volt ezzel foglalkozni. „Megpróbálunk mind a négybe ugyanannyi kilométert tenni. Persze visszatekintve mondhatjuk, hogy nem kellett volna cserélni, és akkor az egyikben lenne több kilométer, a másikban meg kevesebb" – fejtegette.

A csapatfőnök azt is leszögezte, hogy manapság már lézerszkennerrel és egyéb tesztekkel ellenőrzik a kasztnikat a gyárban, így a legminimálisabb eltérést is észreveszik, ebben az esetben pedig nem használják többet azt a kasztnit, így a mostaniak is teljesen egyformák.

Emellett cáfolta, hogy a csere valamelyik pilóta kérésére történt volna.

„Nem, ilyesmi abszolút nem történt, a csapat hozta meg ezt a döntést, a versenyzőket pedig informáltuk, hogy ez lesz az a hétvége, amely előtt megcseréljük a kasztnikat, amire még csak nem is reagáltak. Persze ott motoszkál egy pilóta fejében, ha valami hirtelen nem érződik jónak, ez azonban teljesen rendben van" – mondta, majd hozzátette, hogy a pénteken küszködő Hamiltonnak felajánlották, hogy szombatra megkapja a tartalék kasztnit, de végül nem cseréltek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK