Társoldalunk:

Verstappen kritizálja, Hamilton védi a Pirellit a trükközési vád után

2021.06.17. 14:41

Változtatásokat vezetnek be a Pirelli vizsgálata után a gumihasználatra vonatkozóan, miután a hivatalos szállító azt gyanítja, egyes csapatok szándékosan az előírtnál alacsonyabb guminyomással üzemeltették a pályán az autót. A célkeresztbe kerülő Red Bull pilótája kifogásolta az eredményt, Hamilton azonban kivételesen védelmébe vette a gyártót.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) számos újítást vezet be a küszöbön álló nagydíjhétvégétől a gumihasználattal kapcsolatos ellenőrzésekben és szabályokban, miután a Pirelli arra a következtetésre jutott a bakui defektek után, hogy egyes csapatok különböző praktikákkal az engedélyezettnél alacsonyabbra viszik le az abroncsokban a nyomást, így javítva a tapadást.

Csakhogy ennek bizonyítása verseny közbeni mérések híján nem egyszerű, a rögzített határértékeknek eddig elég volt a rajt előtti mérések pillanatában megfelelni. A friss változtatások sem teszik lehetővé a menet közbeni ellenőrzést, helyette egyéb szigorítások mellett például azt vezetik be, hogy fél percnél hosszabb ideig tilos lesz kivenni a melegítőpaplanból a gumikat, vagy hogy a futam után már lehűlt állapotban is megmérik a bennük lévő nyomást. A Francia Nagydíjon a Pirelli minimálisan 21 PSI-t ír elő az első gumikban és 19,5-t a hátsókban, legalábbis jelen állás szerint.

Stroll (Aston Martin) autójának roncsa a defektből származó baleset után. Később Verstappen Red Bullja is defektet kapottForrás: Formula 1 via Getty Images/2021 Formula One World Championship Limited/Joe Portlock

A Red Bull tagadta, hogy trükközött volna – az egyik defektet szenvedő az autó az övék, a másik az Aston Martiné volt –, de annyi biztos, hogy minden csapat feszegeti a határokat és nem menekülnek el attól, ha lehetőségük van cseles módon növelni a teljesítmény anélkül, hogy megszegnék a hivatalos előírásokat. 

Verstappen a Francia Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján finoman szólva sem volt elragadtatva a Pirelli vizsgálatának konklúziójától.

Nem háríthatják ránk a felelősséget [a balesetért].

 – értékelte. – A saját házuk táján is körbe kellene nézniük."

„Természetesen kifejtették, hogy a verseny közbeni mérésre nincsenek eszközeik, de mi odaadtuk nekik az adatainkat, amelyek megfeleltek az előírt határértékeknek."

A Red Bull állítja, hogy nem trükközöttForrás: Getty Images/2021 Getty Images/Mark Thompson

„Ha a küszöbértékek nem jók, azzal mi semmit sem tehetünk. Csak azt tesszük, amit a szabályok keretein belül lehet. Ha növelni kell a nyomást, megtesszük. A futam után odaadtuk az adatainkat, megmutattuk, hogy semmi rosszat sem csináltunk. Ahogy az Aston Martin sem."

Szerinte árulkodó a rosszul megválasztott nyomásértékkel kapcsolatban, hogy Bakuban péntekről szombatra már növelte a küszöböt a Pirelli. „Talán nem eléggé" – mondta. 

Számomra homályos, ami kijött.

„A csapat szerintem mindent úgy csinált, ahogy kell, minden iránymutatást követtek a guminyomással. Éppen ezért nem is lehetett kifogásolnivalót találni. Nem értem. 100%-ig biztosra veszem, hogy itt is emelni fogják a hétvége során a minimális értéket."

Adam Cooper szakújságíró információi szerint ugyanakkor a riválisok megfigyelték, hogy a Red Bull szerelői eddig rendszeresen nagyon hamar kiveszik a gumikat a paplanból, ezt jelezték is az FIA felé.

Hamilton védelmébe vette a gyártót

Verstappen a balesete után azt jósolta, hogy a Pirelli törmelékkel magyarázza majd a defekt okát, ez először így is lett. A hivatalos beszállítót sűrűn kritizálja Lewis Hamilton is, amiért a termékeik nem segítik az élvezetes versenyzést, de ezúttal nem kiáltja ki őket bűnbaknak a Bakuban történtekért.

Verstappen és Hamilton a Francia Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatójánForrás: Getty Images/Antonin Vincent/Antonin Vincent

„Szerintem kiváló munkát végeztek az idei gumikkal, ellenállóbbak, mint korábban. Ebben az esetben nem hiszem, hogy a Pirelli hibázott." Hozzátette, ilyen eseteknél rendszeresen felmerül, hogy a gumik szétesését a túlságosan alacsony guminyomás okozza.

Nekem és a csapatomnak egyértelműek a szabályok és a működési előírások. Nagyon meglepődtem, hogy az FIA-nak tisztáznia kellett őket.

Az Alpine-t aggasztja, hogy a biztonságot kockáztatták mások

Az Alpine technikai igazgatója nem örül, hogy egyáltalán szükség lett a változtatásokra. „Fontos volt utánajárni a történteknek, mert a biztonság kulcsfontosságú – közölte Marcin Budkowski. – Az FIA intézkedései nem okoznak jelentős változást az üzemeltetési folyamatokban, inkább több dolgot tisztáztak és szűkítették a működtetési lehetőségeket."

Nem tudom, korábban egyes csapatok nagyobb szabadsággal alkalmazták-e a szabályokat, de ha így történt, az aggasztó a biztonság miatt.

„Szigorúbb működtetési feltételeket és ellenőrzéseket vezetnek be, melyek azonban alapvetően nem térnek el a korábbiaktól. Örülünk az alaposabb vizsgálatoknak, mert ilyesmivel mi nem akarunk trükközni. A Pirelli okkal határoz meg minimális nyomásértékeket, és ha valakik nem tartják be, az meghibásodásokhoz vezet."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK