Vágólapra másolva!
Lando Norris után megtörtént a második pilótabejelentés is az idei Forma-1-es szezon során: Esteban Ocon hosszú távú szerződést kötött az Alpine-istállóval, amelynek legalább 2024 végéig a pilótája lesz.

Esteban Ocon egyéves kihagyás után a tavalyi szezonban tért vissza a Forma-1-es mezőnybe a Renault-val, Daniel Ricciardo oldalán pedig igen nehéz dolga volt, ki is kapott az összetettben a McLarenhez tartó ausztráltól. Az idén azonban eddig Ocon, és nem a visszatérő Fernando Alonso az, aki szállítja az eredményeket az Alpine-ná alakult istállónak, noha bakui hatodik helye után már a spanyol van előrébb az összetettben, de ehhez az is kellett, hogy a francia műszaki hiba miatt ne tudja befejezni az azeri versenyt. Hogy Oconban mennyire bíznak, azt jól jelzi, hogy három évvel hosszabbították meg a szerződését.

Oconnak évekre biztosítva van a jövője az F1-ben Forrás: Getty Images/2021 Getty Images/Clive Rose

Az Alpine szerint az új szerződés kiemeli a csapat hitét a francia versenyzőben, mint a sportág csillagában, illetve abban, hogy hosszú távon elkötelezettek a világbajnoki sikerek iránt. „Örömmel folytatom a csapattal az idei szezon után is, fantasztikus érzés bebiztosítani a jövőmet az Alpine-nal – nyilatkozta Ocon, aki a Monacói Nagydíj előtt a McLarennel hosszabbító Norrishoz hasonlóan 2024 végéig írt alá. – Jól fejlődünk azóta, hogy csatlakoztam a csapathoz, a célom pedig az, hogy a továbbiakban is folytassam ezt az utat. Nagyszerű kihívások állnak előttünk, különösen a 2022-ben érkező új szabályokkal. Biztos vagyok benne, hogy kemény munkával elérhetjük a céljainkat és folytathatjuk a történetet."

– dicsérte pilótáját Laurent Rossi, az Alpine vezérigazgatója. – Fiatal kora (24 éves - a szerk.) ellenére nagyon tapasztaltnak számít a Forma-1-ben, és mind az érettség mind a volán mögötti képességeket tekintve pozitív pályán mozog. Nagy értéket képvisel a számunkra most és az új szabályok jelentette kihívások közepette is. Teljességgel megbízunk benne és abban, hogy a következő szintre segíti a csapatot és a márkát, és eléri a hosszú távú céljainkat."

Jövőre még biztosan egy párost alkotnak majd Alonsóval Forrás: XPB / James Moy Photography Ltd.

Oconnak eddig egy dobogós helyezése van a Forma-1-ben, amelyet a tavalyi Szahíri Nagydíjon szerzett. Elmondása szerint ez fordulópontot jelentett a számára, gyakran gondol vissza rá és használja motivációként a hasonló eredmények eléréséhez. „Nagyon várom a következő fejezetet – utalt a jövőre érkező új szabályokra. – Jelenleg azonban nagyon is az idei szezonra fókuszálunk és versenyről versenyre haladunk előre."

Ezzel az is eldőlt, hogy jövőre még biztosan a Fernando Alonso, Esteban Ocon kettőssel áll rajthoz az Alpine, hiszen a kétszeres világbajnoknak 2022 végéig szól a jelenlegi szerződése. Emellett arra is választ kaptunk, hogy a Mercedes-támogatott Ocon biztosan nem lesz a brackley-iek pilótája és nem veszi át a sokak szerint az idei szezon végén távozó Valtteri Bottas helyét a címvédőnél.