Társoldalunk:

Megvan Verstappen bakui defektjének oka, szinte biztosan trükközés áll a háttérben

2021.06.16. 08:57

A Pirelli kiderítette, hogy mi okozta Max Verstappen és Lance Stroll defektjét az Azeri Nagydíjon. Noha egyik csapat sem vétett a szabályok ellen, valószínűleg mindketten trükköztek a gumikkal, amire a soron következő futamtól már nem lesz lehetőségük.

Befejezte az Azeri Nagydíjon Lance Stroll és Max Verstappen autóján defektet kapó bal hátsó gumik vizsgálatát a Pirelli, a Forma-1 hivatalos gumiszállítója, és arra az eredményre jutott, hogy az előzetes gyanúval ellentétben nem törmelék okozta a két abroncs vesztét. Az első olvasásra is rendkívül nagy körültekintéssel megfogalmazott közlemény a „gumik használatának körülményeit" nevezi meg kiváltó okként, amit nehéz nem úgy értelmezni, hogy az Aston Martin és a Red Bull trükközött a guminyomással. Az, hogy a Francia Nagydíjtól kezdve egy sor új ellenőrzést vezetnek be, csak megerősíti ezt a feltételezést.

Nem a törmelék vagy gyártási hiba ejtette ki az élről VerstappentForrás: Getty Images/2021 Getty Images/Clive Rose

A gumikat a Pirelli milánói laboratóriumában vetették alá tüzetes átvizsgálásnak, amelyet követően az olasz cég közleményben kizárta, hogy gyártási hiba, vagy a túlzott kopás vezetett volna a defektekhez, miként azt is elvetették, hogy – ahogyan azt elsőre gyanították – törmelék vágta volna ki az abroncsokat.

A kiváltó oknak ehelyett a gumik belső oldalfalának széle mentén történő szétválását nevezték meg, majd azt sugallták, hogy ezt valószínűleg a „működtetési körülmények okozták."

Hogy ez pontosan mit jelent, arra nem tértek ki, de valószínűleg az előírt nyomásnál alacsonyabb nyomáson történő használat, vagy az akár ebből adódó túlságosan magas gumihőmérséklet állhat mögötte. Azt ugyanakkor hangsúlyozta a közlemény, hogy mind a Red Bull, mind az Aston Martin követte a rajt előtt előírt paramétereket, azaz egyikük abroncsaiban sem volt kisebb a nyomás (a mérés pillanatában), illetve egyikük sem melegítette azokat jobban fel a gumimelegítő paplanokban a határértéknél.

Mindezt a Pirelli közleménye után nem sokkal kiadott közleményben a Red Bull is megerősítette. „Szorosan együtt dolgoztunk a Pirellivel és az FIA-val a Max autóján történt gumihiba vizsgálata során, és megerősíthetjük, hogy nem találtunk az autó hibájára utaló jelet. Mindenkor betartottuk a Pirelli gumikra vonatkozó paramétereit, és a jövőben is követni fogjuk az útmutatásukat" – áll az energiaitalosok közleményében.

Az Aston Martin is leszögezte, hogy megfelelt az előírt nyomásértéknekForrás: Getty Images/2021 Getty Images/Clive Rose

Előzetesen arra lehetett gyanakodni, hogy a Red Bull és az Aston Martin egyszerűen kisebb guminyomást használt, és mivel az FIA szúrópróbaszerűen végzi a rajt előtt az ellenőrzéseket és nincs annyi embere erre, hogy a teljes mezőnyt leellenőrizze, a két csapat trükközését nem vették észre. Ezt azonban most a Pirelli és mindkét csapat cáfolta (a silverstone-iak már korábban kijelentették, hogy megfeleltek az előírt értéknek), ami ugyanakkor nem jelenti azt, hogy nem trükköznek.

Az előírt guminyomást ugyanis kizárólag a rajt előtt ellenőrzik, azt már senki sem nézi, hogy az ellenőrzés után nem csökken-e a határérték alá. A csapatok előtt tehát ott van a lehetőség, hogy különböző módszerekkel elérjék ezt, ezzel nagyobb terhelésnek téve ki a gumikat annál, mint amit a Pirelli elfogadhatónak tart. Nem véletlen, hogy a Francia Nagydíjtól az FIA-val közösen új protokollt vezetnek be mind a gumik nyomásának, mind a gumimelegítő paplanok hőfokának ellenőrzésére, amit a szövetség egy kibővített technikai direktívában már el is küldött a csapatoknak.

Az FIA elfogadja, hogy jelenleg nincs mód arra, hogy verseny közben megbízható módon ellenőrizni tudják a guminyomást, ezért a soron következő versenytől kezdve nem csak a rajt előtt, hanem a futam után, már lehűlt állapotukban is ellenőrzést fognak végezni. A szabadedzések és az időmérő edzés után még csak szúrópróbaszerű ellenőrzések lesznek, a verseny után azonban már minden abroncs górcső alá kerül. Hogy a csapatok ne tudjanak trükközni a már használt szettekkel például a kerékcserék után, az összes használt gumira FIA-plomba (július 12-e után a csapatoknak saját plombát kell majd biztosítania) kerül, és nem lesz engedélyezett az abroncsok újrafújása sem.

Számos gumikra vonatkozó szigorítást vezetnek be a Francia NagydíjtólForrás: Steven Tee / LAT Images/Motorsport Images

A határértéket, amelynek a hideg gumik meg kell feleljenek, az FIA a Pirelli segítségével határozza meg, abban az esetben pedig lehetőség lesz új ellenőrzésre, ha valamilyen hibát, mondjuk egy hibás szelepet találnak az első ellenőrzés közben. Amennyiben pedig valaki nem felel meg a határértéknek, azt jelentik a felügyelőknek, akik majd megteszik a szükséges lépéseket.

Ez július 12-ig a technikai direktíva szerint jelentős eltérés esetén történik meg, míg az után 0,1 psi lehet a maximális differencia.

A nyomás mellett a hőmérsékletet is ellenőrizni fogják infrakamerával, így véve elejét annak, hogy a melegítő paplanokban túlhevítsék a gumikat a csapatok, növelve ezzel a nyomást a futam előtti vizsgálatokat megelőzően. Ezzel együtt az, a Red Bull által korábban előszeretettel alkalmazott trükk is tilos lesz, amelyre Lewis Hamilton a Spanyol Nagydíj után hívta fel a figyelmet, azaz nem lehet majd levett gumimelegítőkkel várakozni a garázsban, mivel tilos lesz a nyomás ellenőrzése után bármilyen módon hűteni az abroncsokat, így csökkentve a guminyomást. A fél percesnél hosszabb várakozást már gumihűtésnek fogja venni az FIA, ilyen esetekben a csapatnak pedig magyarázatot kell majd adnia a késlekedés okára. Emellett tilos lesz a gumik alulfújása is (ilyen esetben a csapatnak növelnie kell majd a nyomást), illetve az abroncsok többszöri felmelegítése úgy, hogy nem teszik fel azokat az autóra, valamint a gumikban használt gáz keverékén sem lehet változtatni, ezzel érve el különböző nyomásértékeket.

Egyelőre nem tudni, hogy melyik csapatot érinti majd érzékenyebben az új technikai direktívaForrás: Getty Images/2021 Getty Images/Francois Nel

A változtatásoktól azt várja az FIA, hogy ezek után a csapatok nem fogják tudni az előírt nyomásérték alatt használni a gumikat a versenyek során, ám hogy ennek az erőviszonyokra milyen hatása lesz, az majd csak ezután fog kiderülni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK