Vágólapra másolva!
Nincs még vége a családi pályáján verekedő gokartos, Luca Corberi ügyének. Az olasz versenyző ugyan önkéntesen vállalta, hogy visszavonul a versenyzéstől, fellebbezést nyújtott be.

Bár bejelentette visszavonulását a versenyzéstől, Luca Corberi nem nyugszik bele abba, hogy a lonatói gokart-világbajnoki futamon kialakult verekedés után 15 évre eltiltották a versenyzéstől és lényegében mindennemű szerepvállalástól is a motorsportokban.

Corberi ügye tovább húzódik Forrás: FIA

Az olasz versenyző először egy lökhárítót dobott ellenfele, Paolo Ippolito felé, majd a paddockban rá is támadt a nála fiatalabb pilótára, a verekedésben édesapja is részt vett. Hosszú folyamat eredményeként áprilisban született ítélet az ügyben.

Corberi kapcsán felmerült az örökös eltiltás lehetősége is,

az FIA nemzetközi bírósága viszont enyhítő körülményeket is figyelembe vett, így alakult ki a 15 éves eltiltás. Az olasz versenyző védői azzal érvelnek, hogy a helyi sportszövetség is hozott már ítéletet, ilyenkor az FIA általában eltekint még egy szankciótól.

Felmerült az is, hogy Corberi „feldúlt lelkiállapotban” volt, amit „mások igazságtalansága” idézett elő, arra utalva, hogy Ippolito kiforgatta ellenfelét a versenyből, valamint azt is megemlítették, hogy a síelésben hasonló konfliktus után csak egy versenytől tiltották el az érintetteket.

Az FIA bíróságán korábban elutasították a felvetést, hogy Corberi indulatból cselekedett

(elsősorban a parc fermében történtek miatt) és az olasz szövetség eljárása kapcsán rögzítették, hogy az nem fegyelmi ügy volt, ők nem tárgyalták Corberi viselkedésének morális szempontjait.

Az FIA bírósága dönt az ügyben Forrás: NurPhoto via Getty Images/Xavier Bonilla/NurPhoto/Nurphoto

Ettől függetlenül az eljárás folytatódik, a fellebbezést 2021. június 22-én tárgyalja az FIA nemzetközi bírósága, így elképzelhető, hogy változik az álláspont, bár Corberi ügye akkora visszhangot váltott ki, hogy aligha úszhatja meg az ügyet súlyos szankciók nélkül.