Társoldalunk:

A Mercedes elárulta, mi okozta Hamilton rendkívüli hibáját

2021.06.10. 07:13

A világbajnoki címvédő új technikai igazgatója elárulta, nincs összefüggés Hamilton füstölő fékje és a bakui rajt utáni kicsúszása között. Bár a brit pilóta magát is okolja, a csapat szerint nem ő a hibás.

Nulla ponttal zárta Lewis Hamilton a múlt hétvégén megrendezett Azeri Nagydíjat, miután az újraindítás során kicsúszott és hirtelen a mezőny végén találta magát. A Mercedes fékjei már a rajtrácson is füstöltek, de Mike Elliott, a Mercedes nemrég kinevezett új technikai igazgatója szerint ekkor még minden rendben volt, Hamilton csak üzemi hőfokra akarta hevíteni a fékeket és a gumikat.

Hamilton ritkán kerül ilyen helyzetbe és az sem jellemző, hogy pont nélkül távozik egy versenyhétvégérőlForrás: Getty Images/2021 Getty Images/Clive Rose

„A hátsó gumik esetében ez viszonylag egyszerű, kipörgetik a hátsó kerekeket, így emelik meg a felület hőmérsékletét. Elöl a pilóta cikázhat vagy a fékekből nyerhet ki hőt. Lewis ezt próbálta maximalizálni, ettől lettek a fékek olyan forrók, hogy füstölni kezdtek. Ez egyáltalán nem gond, mert amint elindul az autó, a beáramló levegő lehűti a fékeket, úgyhogy ez teljesen rendben van, és nem is ez okozta a problémát, amivel Lewis az első kanyarban szembesült, az teljesen más volt.”

Elliott rámutatott, a néhány évvel ezelőtt Bakuban szintén kínos pillanatokat okozó rádiócsend jelenleg is érvényes változata is szerepet játszott abban, hogy Hamilton végül nem tudta rendesen bevenni az 1-es kanyart. A 2016-os szezon során (Bakuban is) megtiltották a csapatoknak, hogy rádión instruálják a pilótákat, ebből az maradt, hogy a rajt előtt tilos megmondani nekik, hogy milyen beállításokat kell használniuk.

„A rajtnál, a verseny elején nem beszélhetünk a versenyzőhöz, így nem diktálhatjuk le nekik, hogy milyen beállításokat kell megváltoztatni. Ennek eredményeként próbáljuk leegyszerűsíteni a dolgokat, amennyire csak tudjuk. Próbálunk eszközöket adni a versenyzőknek, amelyek csökkentik az elvégzendő teendők számát, mert nagyon sok dolguk van” – magyarázta a szakember.

Nem tudom miért, de az egyik gombot ’fékvarázsnak’ nevezzük, ez egy olyan gomb, ami segít a versenyzőnek, hogy felmelegítse a fékeket. „Az egyik legfontosabb hatása, hogy eltolja a fékerő-elosztást, így az első és a hátsó fék energiája előre tolódik, ez lehetővé teszi a számunkra, hogy felmelegítsük az első fékeket és a gumikat.”

Az ominózus kormánymozdulat, ami Hamilton problémáját okozta

„Lewis mindent jól csinált, kikapcsolta azokat a dolgokat, amiket ki kellett kapcsolnia, minden készen állt ahhoz, hogy rendesen elkezdődjön a versenye. Szenzációsan indult, [Sergio] Pérez mellé ért, és ahogy egymással viaskodtak, hozzáért a fékvarázs gombjához. Balszerencsénkre nem érezte, hogy ezt tette, így egyáltalán nem volt annak tudatában, hogy bajban lesz.”

„Teljesen normális ponton fékezett, viszont a fékerő-elosztás teljesen előre tolódott, ez fokozta a terhelést az első gumikon, ennek következtében állóra fékezte az autót és semmit sem tehetett a kicsúszás ellen. Beszéltem vele és Lewis részben felelősnek érzi magát ezért, de valójában nagyon keveset hibázik és ez különbözteti meg őt más versenyzőktől.”  

„A mi felelősségünk, hogy olyan autót adjunk neki, amiben nehezebben hibázik. Ezt fel kell vállalnunk, meg kell vizsgálnunk, hogy miként javíthatunk ezen, és meg is fogjuk tenni a következő versenyig.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK