Vágólapra másolva!
További balesetekre számított Sebastian Vettel a bakui futamon, miután Max Verstappen is defektet kapott. A saját helyzete miatt nem aggódott, pedig még súlyosabb bukások is lehettek volna.

Két defekt határozta meg a múlt vasárnap rendezett Azeri Nagydíjat: először Lance Stroll, majd Max Verstappen bal hátsó gumija adta meg magát a pálya azonos szakaszán, a célegyenesben. Mindkét pilóta balesetet szenvedett, de szerencsésen megúszták a történteket, a második ütközés után a Red Bull javaslatára leállították a versenyt.

A piros zászlónak is köszönhetően a 2. helyezett végül Stroll csapattársa, Sebastian Vettel lett, a német pilóta a leintés után elárulta, először nem értette, hogy mi történt, mert Stroll szokatlan ponton törte össze az autót és a falon sem látott keréknyomokat. A csapat később elmagyarázta neki, hogy mi történt és eleinte a saját abroncsai miatt sem aggódott.

de amikor Maxnál is felmerült ez a probléma, elég nyilvánvaló volt, hogy… Azon gondolkodtam, hogy ki lesz a következő. Nem tudom az okát, de ilyennek nem kellene történnie, úgyhogy ki kell vizsgálni, mert egész évben talán ez a legrosszabb pont egy balesetre.” A Pirelli első következtetései alapján törmelék okozhatta a gumik meghibásodását, Lewis Hamilton kerekén is láttak egy vágást.

Vettel rámutatott, hogy sokkal súlyosabbak is lehettek volna a balesetek, ha az autók a bokszutca bejáratánál csapódnak be, miközben bőven 300 km/h-s tempó fölött haladnak. Verstappen ütközése után Vettel „kissé nyugtalan” volt, de tudta, hogy Stroll és a holland pilóta abroncsai is használtak voltak már, és a piros zászló alatt új gumikat szerelhettek fel. „Nem aggódtam túl, mert tudtam, hogy valószínűleg én lennék az utolsó a sorban” – utalt a defektekre.

A futamot Verstappen csapattársa, Sergio Pérez nyerte meg,

elmondta, ők a verseny és a piros zászló alatt sem foglalkoztak részletesen a helyzettel, mert kevés információval rendelkeztek és egyébként is új gumikat raktak fel az autóra, de ő is vizsgálatot sürgetett, mert „elég extrém” balesetek történtek. „Szerencsére semmi baj nem lett, de rá kell jönnünk, hogy mi folyik itt” – mondta.

A 3. helyezett Pierre Gasly úgy vélte, Vettelnek és Péreznek több oka volt az aggodalomra, mert a csapattársaik szenvedtek balesetet és ilyenkor nem lehet pontosan tudni, hogy a gumik vagy az autók okozták-e a történteket, őt azonban ez nem igazán befolyásolta. „Először is, nagyon örülök, hogy mindketten rendben kiszálltak az autóból – jelentette ki. – Sohasem jó ilyen [balesetet] látni, de részemről nem voltam túlságosan nyugtalan.”