Társoldalunk:
Hírlevél

Hamilton már bánja, hogy Monacóban nyilvánosan kritizálta a Mercedest

2021.06.04. 07:07

Kezelhette volna jobban is a nehéz helyzetet a Monacói Nagydíjon, ismerte be az Azeri Nagydíj helyszínén a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton. A címvédő azt is elmondta, nemcsak a csapatnak, hanem neki is volt szerepe a rossz eredményben.

Lewis Hamilton nem volt valami megértő csapatával szemben a balul sikerült Monacói Nagydíj után, újságírói kérdésre pedig megjegyezte, hogy míg neki nincs, addig a Mercedesnek van mit tanulnia a tragikusan sikerült hétvégéből. A hétszeres világbajnok ezek után nem úszhatta meg, hogy Bakuban szembesítsék a szavaival, mire némi megbánást tanúsított amiatt, hogy a sajtóban kritizálta az övéit.

Hamiltonnak néhány olyan megjegyzés is elhagyta a száját, amelyet jobb zárt ajtók mögött tartaniForrás: Daimler AG/Jiri Krenek/Mercedes-Benz Grand Prix Ltd.

„Ma sok pontot veszítettünk a csapat igazán gyenge teljesítménye miatt. Egyértelműen egy kicsit meg vagyok lepve emiatt" – nyilatkozta a monacói futamot a hetedik helyen záró pilóta. Azerbajdzsánban ezután pedig elismerte, hogy jobban is kezelhette volna a frusztrációját. „Természetes, hogy a pillanat hevében az ember nem mindig a legszebb dolgokat mondja. A konstruktív kritika mindig jó, de jobb zárt ajtók mögött alkalmazni, és mi ezt is tesszük" – utalt arra, hogy talán ő is jobban tette volna, ha csak a csapatmegbeszélésen kritizál.

Monacóban a Mercedes az autó beállításaival teljesen tévútra ment, miután a csapat nem a Hamilton által preferált irányt választotta. A hétszeres világbajnok Bakuban azonban már igyekezett tompítani a történtek élét, és kiemelni, hogy ő is tehetett volna többet azért, hogy már útra terelje a csapatot.

Szerintem egyetlen személyt sem lehetett hibáztatni, én is részese voltam a döntéshozatali folyamatnak, és miután utólag megnéztem és kielemeztem a történteket, voltak dolgok, amiket kimondhattam volna, és azzal dominó effektust idéztem volna elő."

Belátta, hogy ő is szerepet játszott a rossz monacói szereplésbenForrás: Getty Images/2021 Getty Images/Mark Thompson

„Tudjuk, hogy teljesíthettünk volna jobban, és azt is, hogy nem egy futam határoz meg minket. Természetesen a jövőben mindig azon leszünk, hogy jobban teljesítsünk. Mint mondtam, csapatként nyerünk és veszítünk, úgyhogy tovább hajtunk és reménykedünk benne, hogy jobbak leszünk."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK