Verstappen a Mercedes rossz formája ellenére sem mehet biztosra Bakuban

Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Azeri Nagydíj 2021, péntek
BAKU, AZERBAIJAN - JUNE 04: Max Verstappen of the Netherlands driving the (33) Red Bull Racing RB16B Honda during practice ahead of the F1 Grand Prix of Azerbaijan at Baku City Circuit on June 04, 2021 in Baku, Azerbaijan. (Photo by Francois Nel/Getty Images)
Vágólapra másolva!
Az Azeri Nagydíj első napja után úgy tűnik, hogy a Mercedes ismét nehéz hétvége elé néz, azonban Max Verstappent akkor sem lehet kikiáltani toronymagas esélyesnek, ha a címvédő nem javul fel. A Ferrarik ugyanis ismét bejelentkeztek a pole pozícióra, ráadásul ezúttal Sergio Pérez is felvette a versenyt a holland pilótával.

Az Azeri Nagydíj első és második szabadedzése után a végeredmény alapján egyértelműen a Red Bull vált a hétvége esélyesévé. Délelőtt ugyanis Max Verstappen, délután pedig Sergio Pérez végzett az élen, utóbbi alkalommal ráadásul a holland pilóta ott volt közvetlenül csapattársa mögött. Velük ellentétben a Mercedes a monacói hétvégéhez hasonlóan szenvedett, és a második gyakorláson mindkét versenyző az alsóházban zárt.

Forma-1, Sergio Pérez, Red Bull, Azeri Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Mick Schumacher, Haas, Sebastian Vettel, Aston Martin, Azeri Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Pierre Gasly, Alpha Tauri, Azeri Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo, Azeri Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Nyikita Mazepin, Haas, Azeri Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Azeri Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Azeri Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Cunoda Juki, Alpha Tauri, Azeri Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Mick Schumacher, Haas, Azeri Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Azeri Nagydíj 2021, péntek

Forma-1, Carlos Sainz, Ferrari, Azeri Nagydíj 2021, péntek

Forma-1, Lando Norris, McLaren, Azeri Nagydíj 2021, péntek

Forma-1, Esteban Ocon, Alpine, Azeri Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Azeri Nagydíj 2021, péntek

Forma-1, Lance Stroll, Aston Martin, Azeri Nagydíj 2021, péntek

Forma-1, Azeri Nagydíj, péntek, Sergio Pérez, Red Bull
Forma-1, Azeri Nagydíj, péntek, Nyikita Mazepin, Haas
Forma-1, Azeri Nagydíj, péntek, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Azeri Nagydíj, péntek, Fernando Alonso, Alpine
Forma-1, Azeri Nagydíj, péntek, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo
Forma-1, Azeri Nagydíj, péntek, Carlos Sainz, Ferrari
Forma-1, Azeri Nagydíj, péntek, Sebastian Vettel, Aston Martin

Forma-1, Azeri Nagydíj, péntek, Nicholas Latifi, Williams

Forma-1, Azeri Nagydíj, péntek, Christian Horner, Red Bull, Jamamoto Maszasi, Honda
Forma-1, Azeri Nagydíj, péntek, Lewis Hamilton, Mercedes

Forma-1, Azeri Nagydíj, péntek, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Azeri Nagydíj, péntek, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Azeri Nagydíj, péntek, Cunoda Juki, Alpha Tauri

Forma-1, Azeri Nagydíj, Nicholas Latifi, Williams
Forma-1, Azeri Nagydíj, Sergio Pérez, Red Bull

Azonban a képlet nem ennyire egyszerű. A rendelkezésre álló adatok alapján ugyan valóban a Red Bull tűnik a favoritnak, a címvédőnek pedig nyilvánvalóan javulnia kell, hogy beleszólhasson a győzelemért folytatott harcba, azonban az egyenletben ezúttal is ott van a Ferrari, főleg ami a szombati napot illeti. Ráadásul a bikásoknál most a csapaton belüli sorrend sem egyértelmű, hiszen úgy néz ki, Pérez ezen a helyszínen megtalálta az egykörös tempóját.

Vasárnapra annak ellenére nehéz jósolni, hogy a Red Bull versenyzői a versenyszimulációk során is kimagaslottak,

mivel a Mercedes, illetve a Ferrari pilótái vagy nem tettek meg elég kört, vagy Verstappenékhez képest eltérő gumikon teljesítették etapjukat. Ráadásul a rengeteg hibát elnézve jó esély van legalább egy biztonsági autós fázisra, amiből nem feltétlenül az egyébként leggyorsabb versenyző jön ki győztesen.

A Ferrari ezúttal is harcolhat a pole-ért

A leggyorsabb körök tekintetében a Red Bullok állnak az élen, őket pedig a két Ferrari követi. Ez alapján egyértelműnek tűnnek az erőviszonyok, ugyanakkor a legjobb szektoridőket megnézve már más a helyzet. Ezeket összeadva ugyanis a Verstappen és Pérez közötti különbség mindössze 4 ezredre csökken,

de ami ennél is fontosabb, Carlos Sainz mindkettőjüket megelőzi.

A spanyol versenyző és csapattársa, Charles Leclerc között pedig még növekszik is a differencia, ugyanakkor a 23 éves pilóta már idén is többször megmutatta, hogy a Q3-ban képes arra, hogy találjon még néhány tizedet. Ennek tudatában pedig a maranellóiakat egyáltalán nem szabad leírni.

A Ferrari Bakuban is harcban lehet az első rajthelyekért Forrás: Formula 1 via Getty Images/2021 Formula One World Championship Limited/Dan Mullan

Pérez szereplését szintén ki kell emelni, hiszen pénteken nemhogy megközelítette, de meg is előzte csapattársát, és saját elmondása szerint is eddigi legjobb nyitónapján van túl a Red Bull színeiben. Ezúttal úgy tűnik, hogy ha a pole pozíciót nem is szerzi meg, ott lehet az élmezőnyben a rajtnál, és ami a Red Bullnak talán a legfontosabb, mindkét Mercedes mögötte lehet az indulás pillanatában.

Azonban ezzel együtt sem biztos, hogy akár Pérez, akár valamelyik Ferrari rajtelsőségére érdemes nagyobb összegben fogadni.

Verstappen ugyanis úgy maradt el 101 ezreddel csapattársától (vagy ha úgy tetszik, 87 ezreddel Sainztól), hogy a második szabadedzésen rossz irányba mentek el a beállításokkal. Ez alapján pedig könnyen lehet, hogy a holland pilóta többet fog javulni, mint mostani riválisai.

Merthogy nagyon úgy néz ki, hogy ezúttal sem a Mercedes pilótái lesznek a legnagyobb ellenfelei. A második szabadedzés leintése után mind Lewis Hamilton, mind Valtteri Bottas elmondta, hogy nem tartalékoltak, egyszerűen valami nincs rendben az autóval.

A címvédő istálló szurkolóinak leginkább talán pont Verstappen esete adhat reményt,

aki a Monacói Nagydíj csütörtöki napján nyilatkozott borzasztóan pesszimistán. Természetesen nem tudjuk, hogy az akkori és a mostani szituáció mennyire összehasonlítható, ráadásul a holland pilótának arányaiban sem volt akkora hátránya, mint a Mercedeseknek Bakuban, de tény, hogy a harmadik szabadedzésre jelentősen feljavult, és végül megnyerte a futamot.

Emellett Hamilton és Bottas szavai ellenére felvetődhet kérdés, hogy esetleg nem tekerték-e le az erőforrást. A Mercedes-motorral hajtott autókban ugyanis a vezérlőelektronikát leszámítva minden elemet kicseréltek a hétvégére, így elméletileg elképzelhető, hogy nem akarták túlzottan meghajtani a frissen beszerelt alkatrészt.

A Mercedes borzalmasan kezdte a hétvégét Forrás: Getty Images/2021 Getty Images/Francois Nel

Ennek megállapítására alighanem a harmadik szektorban elért eredmények összehasonlítása a legjobb módszer, hiszen az utolsó szakasz során a versenyzők gyakorlatilag végig a gázon állnak. Hamilton itt a két Haast és a hamar elvérző Nicholas Latifit leszámítva csak Cunoda Jukit tudta felülmúlni, Antonio Giovinazzitól pedig közel fél másodperccel kapott ki. Ez alapján fel is merülhet a spórolás gyanúja, de ha így is van, az 1 másodperces lemaradás csupán részben ered innen.

Verstappennel szemben ugyanis mindössze egy század volt a hétszeres világbajnok hátránya, ellenben a második, legtechnikásabb szakaszon majdnem 6 tized.

Ez még úgy is borzasztóan sok, hogy a szektoridők azt sugallják, hogy a holland pilóta szinte biztosan nagyobb leszorítóerővel ment, mint például csapattársa, akkor pedig pláne, ha valóban nem voltak megfelelőek a beállításai. Ezt a hátrányt pedig nem a motorerő növelésével lehet kompenzálni.

A középmezőny elején van néhány meglepő név, mint például Fernando Alonso vagy Giovinazzi. Ugyanakkor a második szabadedzés eredménye a mezőnynek ezen a részén már kevésbé reprezentatív, a McLaren például rendszeresen feljavul szombatra. Könnyen lehet, hogy most is így lesz, hiszen Lando Norris, Daniel Ricciardo, valamint Andrea Stella versenyigazgató is optimistán nyilatkozott.

Az első két szabadedzésen a pilóták rengeteget hibáztak, és ugyan baleset miatt nem volt szükség piros zászlóra, elképzelhető, hogy egy ilyen eset fogja eldönteni a továbbjutást, vagy akár a monacói kvalifikációhoz hasonlóan a pole pozíciót.

A pilótáknak ugyanakkor egyáltalán nincs könnyű dolguk, hiszen egy körön belül sem egyformák a körülmények.

„[Pénteken] forró volt a nap Bakuban, az aszfalt hőmérséklete pedig az 50 fokot is meghaladta – nyilatkozta Mario Isola, a Pirelli sportigazgatója. – Azonban ez nem adja vissza a teljes képet, hiszen ezen a pályán folyamatosan váltakoznak a fényes és az árnyékos szakaszok, így a hőmérsékleti adatok a valóságban jelentősen eltérhetnek egymástól, ami pedig változó tapadási viszonyokhoz vezet.”

Az olasz szakember szavai alapján az sem egyértelmű, hogy a rajtnál a lágy vagy a közepes keverék lesz az optimális választás. Ha az élcsapatok ebben a tekintetben különböző véleményen lesznek, akkor a Q2 taktikai szempontból is érdekes lehet. Ami az abroncsok közötti differenciát illeti, a gumiszállító számításai szerint a lágyak egy körön 8 tizeddel gyorsabbak a közepeseknél, és további 6-tal a keményeknél.

Hamilton a káoszban bízhat

A mezőny tagjainak ezúttal sokkal több idejük volt a versenyszimulációra, mint Monacóban, és bár a pilóták többsége elegendő kört futott az első etap során, a Ferrarinál és a Mercedesnél nem ez a helyzet. Éppen ezért nem is nagyon lehet összehasonlítani az eredményeket.

Ami tény, hogy a Red Bull ebben a tekintetben is a leggyorsabbnak bizonyult, ugyanakkor Leclerc még náluk is jobban kezdett, ráadásul a közepeseken. A következő köre viszont már jelentősen gyengébb volt, ezt követően pedig visszament a bokszba, így nem derült ki, hogy valójában mire képes.

Sainz és Bottas jelentősen elmaradt a Red Bulloktól a piros oldalfalú abroncsokon, mint ahogyan Hamilton is lassabb volt náluk, ő viszont a közepeseken teljesítette egyetlen etapját.

Ennélfogva nem lehet megmondani, hogy mi a valós differencia a Red Bullokhoz képest, hiszen nem tudni, hogy ő miként szerepelt volna a lágyakon. Persze ahhoz, hogy erről egyáltalán legyen értelme beszélni, a hétszeres világbajnoknak nem lenne szabad túl nagy hátrányt összeszednie az időmérőn, még úgy sem, hogy a hosszú célegyenesben biztosan lesz lehetősége az előzésre.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy mindhárom csapat esetében előfordult, hogy valamelyik pilóta panaszkodott a rádióban. Bottas és Leclerc a szemcsésedést említette meg, utóbbinál ráadásul olyan rossz volt a helyzet, hogy a leintésnél közölte, azonnal be akar menni a bokszba, különben balesetet szenved.

Verstappent szintén a kockás zászló után lehetett hallani, ahogyan a vibráció miatt elégedetlenkedik.

A köridők alapján a gumikezelés a Ferrarinál jelentheti a legnagyobb problémát, hiszen Leclerc mellett Sainz is jelentősen visszaesett első etapjának végén. Nem véletlen tehát, hogy a két pilóta visszafogottan nyilatkozott a nap befejeztével.

Azonban a futam akkor sem fullad feltétlenül unalomba, ha ilyen vagy olyan okból, de a Ferrari és a Mercedes sem tudja megszorítani a Red Bullt. Pérez ugyanis rendkívül biztató versenytempót produkált, ami az egykörös sebességgel ellentétben már kicsit sem meglepő.

A mexikói versenyző az első öt körből az értékelhetőek átlagát figyelembe véve valamivel még gyorsabb is volt Verstappennél.

Ez pedig, egy jó időmérős szerepléssel kiegészítve, megteremtheti neki az esélyt, hogy akár a győzelemért harcolhasson. Persze ezen a ponton felmerül, hogy a Red Bull egyáltalán hagyja-e, hogy csatázzon Verstappennel, de Pérez számára már az is nagy előrelépés lenne, ha ez kiderülne.

Ha az időmérő esetében megemlítettük, akkor a futamon hatványozottan igaz lesz, hogy egy hiba és az annak eredményeképpen beküldött safety car mindent megváltoztathat. Ennek valószínűsége ráadásul nem csupán a pénteken látottak miatt viszonylag magas: az előrejelzések szerint a szél erőssége jóval nagyobb lesz, mint az első napon. Ha a Mercedes nem javul fel jelentősen egy körön, akkor

lényegében csak ilyen forgatókönyvben reménykedhetnek, de talán a Ferrarinak is csupán ez teremtheti meg a valódi győzelmi esélyt.

Ami a többieket illeti, az esetleges lepattanóért akár a McLaren versenyzői is megküzdhetnek, hiszen az adatok alapján nincsenek messze a Ferraritól. Mögöttük kicsit nagyobb a szakadék, mint ahogyan az Alpine-t, az Alfa Romeót és az Aston Martint is több mint 1 tized választja el egymástól. Innentől kezdve pedig még nagyobbra nyílik az olló, és az Alfa Romeo, a Williams és a Haas pozíciója már igencsak egyértelműnek tűnik.

A futamot a már részben említett stratégia is érdekessé teheti, hiszen a rajtgumi mellett az sem tűnik egyértelműnek, hogy sima verseny esetén egy vagy két kiállás lesz. Az időjárás viszont biztosan nem fogja felkavarni az állóvizet, hiszen esőre továbbra sincs esély a hétvége folyamán.