Vágólapra másolva!
Charles Leclerc és Carlos Sainz sem szeretett volna hurráoptimizmussal tekinteni az Azeri Nagydíj szombati és vasárnapi napja elé amiatt, mert pénteken elmondásuk szerint a vártnál gyorsabbak voltak.

Előzetesen arra számítottak, hogy a monacói jó szereplés (legalábbis, ami a mutatott tempót illeti) után Bakuban ismét a rideg valósággal találkoznak majd, a Ferrari azonban egyelőre az Azeri Nagydíjon is ott van az élmezőnyben (az első szabadedzést a második és harmadik, a másodikat a harmadik és a negyedik helyen zárták). Charles Leclerc és Carlos Sainz is elismerte, hogy jobban szerepeltek a vártnál, de azért mindketten óvatosak.

Forma-1, Sergio Pérez, Red Bull, Azeri Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Mick Schumacher, Haas, Sebastian Vettel, Aston Martin, Azeri Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Pierre Gasly, Alpha Tauri, Azeri Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo, Azeri Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Nyikita Mazepin, Haas, Azeri Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Azeri Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Azeri Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Cunoda Juki, Alpha Tauri, Azeri Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Mick Schumacher, Haas, Azeri Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Azeri Nagydíj 2021, péntek

Forma-1, Carlos Sainz, Ferrari, Azeri Nagydíj 2021, péntek

Forma-1, Lando Norris, McLaren, Azeri Nagydíj 2021, péntek

Forma-1, Esteban Ocon, Alpine, Azeri Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Azeri Nagydíj 2021, péntek

Forma-1, Lance Stroll, Aston Martin, Azeri Nagydíj 2021, péntek

Forma-1, Azeri Nagydíj, péntek, Sergio Pérez, Red Bull
Forma-1, Azeri Nagydíj, péntek, Nyikita Mazepin, Haas
Forma-1, Azeri Nagydíj, péntek, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Azeri Nagydíj, péntek, Fernando Alonso, Alpine
Forma-1, Azeri Nagydíj, péntek, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo
Forma-1, Azeri Nagydíj, péntek, Carlos Sainz, Ferrari
Forma-1, Azeri Nagydíj, péntek, Sebastian Vettel, Aston Martin

Forma-1, Azeri Nagydíj, péntek, Nicholas Latifi, Williams

Forma-1, Azeri Nagydíj, péntek, Christian Horner, Red Bull, Jamamoto Maszasi, Honda
Forma-1, Azeri Nagydíj, péntek, Lewis Hamilton, Mercedes

Forma-1, Azeri Nagydíj, péntek, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Azeri Nagydíj, péntek, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Azeri Nagydíj, péntek, Cunoda Juki, Alpha Tauri

Forma-1, Azeri Nagydíj, Nicholas Latifi, Williams
Forma-1, Azeri Nagydíj, Sergio Pérez, Red Bull

Az első gyakorláson még Leclerc-től elmaradó, délután viszont már a csapattársánál gyorsabb Sainz felhívta rá a figyelmet, hogy Bakuban a szokottnál is kevésbé lehet kiindulni a pénteki köridőkből, mert az egyes pilóták nagyon eltérő körülmények között futják a körüket. „Ma egy kicsit gyorsabbak voltunk, mint vártuk, noha

De így is biztató első nap volt a csapatnak itt Bakuban" – értékelt a spanyol.

„A holnapi szabadedzés majd jobb indikátor lesz az időmérő előtt, addig rá kell jönnünk, hogy hol nyerhetünk még egy kis köridőt egy körön, miközben jó kompromisszumot találunk a gumik működésre bírására a hosszú etapokon. Nyílhatnak előttünk lehetőségek ezen a hétvégén, nekünk pedig készen kell állnunk, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk belőlük."

Az autójának elejét a második szabadedzésen a 15-ös kanyarban összetörő Leclerc szintén elégedett volt a napjával. „Egyértelműen jobb napunk volt, mint amire számítottunk, de ez még csak az első két szabadedzés volt. A tempónk biztatónak tűnt, éjszaka pedig azon fogunk dolgozni, hogy holnap is ilyen versenyképesek legyünk.

A fő riválisaink gyorsak, még ha ezt eddig nem is mutatták meg. Biztosra kell mennünk, hogy mindent tökéletesen csináljunk, maximalizálnunk kell a bennünk rejlő potenciált, és akkor remélhetőleg jó időmérőnk lehet."