Vágólapra másolva!
Csak Esteban Ocon révén tudott pontot szerezni az Alpine a Monacói Nagydíjon, az istálló technikai igazgatója, Marcin Budkowski elkerülné az újabb leszereplést Baku utcáin.

Zökkenőkkel teli az Alpine idei szezonkezdete, főleg a visszatérő Fernando Alonso számára, a kétszeres F1-es világbajnok eddig mindössze 5 pontot szerzett és csapattársa, Esteban Ocon is csupán 12-nél jár, így a francia márka csapata a 7. helyezett az összetettben.

Ocon húzza eddig az Alpine-t Forrás: Xpb / James Moy Photography Ltd

A helyzetet különösen rossz színben tüntette fel a Monacói Nagydíj, ahol Alonso már a Q1-ben kiesett, majd nem szerzett pontot és Ocon is csak a 9. helyezett lett. Az Alpine számára hasonlóan indult a szezon Bahreinben, akkor fejlesztésekkel reagáltak, Marcin Budkowski elárulta, ezúttal is

újításokkal készülnek Bakuba.

„Van egy kisebb fejlesztési csomagunk a terveinknek megfelelően, úgyhogy a gyárban elég mozgalmas ez a hét, hogy minden elkészüljön – nyilatkozta a technikai igazgató. – Szigorú elemzést és szimulációkat végeztünk, hogy Bakuba menet a lehető legjobban megértsük, mi volt a probléma Monacóban és biztosíthassuk, hogy ezek ne hátráltassanak minket a továbbiakban.”

Budkowski reméli, hogy a Monacói Nagydíj csak „átmeneti” visszaesés volt a teljesítményükben, de nem kertelt, „általánosságban gyenge” szereplésnek nevezte a Monte-Carlóban elért eredményt. Bár Ocon révén szereztek néhány pontot, az ellenfelekhez viszonyított versenyképességgel nem elégedett.

„A közvetlen ellenfeleink között többen is versenyképesebbek voltak nálunk és ez nagyon kifizetődött a számukra. Levonjuk a tanulságokat, ezek közül néhány természetesen Bakuval kapcsolatban is hasznos lesz, ami szintén utcai pálya és a gumikeverékek is ugyanolyanok lesznek, mint Monacóban voltak.”

Az Alpha Tauri, az Aston Martin és az Alpine csatázhat a konstruktőri 5. helyért Forrás: XPB / James Moy Photography Ltd.

Az első öt futam alapján az Alpine a középmezőny eddig leggyengébb csapata, csupán az egy pontos Alfa Romeót, valamint a pont nélküli Haast és Williamst tudják megelőzni, bár az 5. helyért harcban lehetnek, hiszen az Aston Martin csak 2, az Alpha Tauri pedig 1 ponttal jár előttük.