Társoldalunk:

A Mercedes minden milliméterért kész küzdeni a Red Bull ellen

2021.05.31. 11:05

Visszavágást vár a Mercedestől a Red Bull, és Toto Wolff is kijelentette, hogy nem veszi félvállról az ellenfél fenyegetését a monacói vereség után. Bakuban fordulhat a kocka.

Fordulat állt be az F1-es világbajnokságban a Monacói Nagydíjon, hiszen a turbós hibrid korszak kezdete, 143 verseny óta először a Red Bull pilótája és csapata vezeti a világbajnoki összesítést. Max Verstappen az egyéniben, a Red Bull a konstruktőriben hagyta le a Mercedest, de még a szezon negyedénél sem tartunk.

Verstappen elsősorban Hamiltonnal küzd, de Valtteri Bottas és Sergio Pérez is beleszól néha a csatábaForrás: AFP/Javier Soriano

A felek között több szinten zajlik a csata, a pályán és azon túl is: Verstappen többször is merész manőverekkel támadta Lewis Hamiltont, a nyilatkozatok terén is megy az adok-kapok, valamint a két istálló is kölcsönösen fenyegeti egymást azzal, hogy óvást nyújtanak be a hajlékony légterelőik miatt. Toto Wolff, a Mercedes főnöke ettől függetlenül méltatta a Red Bullt irányító Christian Hornert.

„Úgy gondolom, Christian eddig nagyon jó munkát végzett, ő volt a legfiatalabb csapatfőnök, aki világbajnokságot nyert, zsinórban négyet. A csapata mindig is a legerősebb ellenfelünk volt, és ebből kifolyólag puszta kézzel is készek vagyunk megküzdeni minden milliméternyi sportpolitikai előnyért, de ettől még tisztelem a személyét.”

Horner a Monacói Nagydíj után elismerte, túlmutat az elvárásaikon az, hogy mindkét pontversenyben az élen állnak, de szerinte ez azt mutatja, hogy az idei szezon során gyorsan változhatnak az erőviszonyok. „Lőtávolban kell maradnunk a bajnokság végéig, akkor fokozódik igazán a nyomás” – szögezte le Horner, aki Sebastian Vettellel két világbajnokságot is az utolsó futamon nyert meg.

Az korábban előfordult, hogy a Mercedes az ősz elején még hátrányban volt a Ferrari ellen, de végül 2017-ben és 2018-ban is felőrölték az ellenfelet, Horner rá is mutatott arra, hogy fontos kihasználni a címvédő megingásait, mert igen ritkán fordulnak elő. Úgy vélte, ez Monacóban sikerült nekik, Azerbajdzsánban viszont lehet, hogy fordul a kocka.

A pilóták, a csapatok és a csapatfőnökök is versenyeznek egymássalForrás: Getty Images/2021 Getty Images/Mark Thompson

„Azerbajdzsán nagyon másféle pálya, igen hosszúak az egyenesek, és a Mercedes eddig nagyon erős volt ott. Nincsenek illúzióink, biztosak vagyunk abban, hogy vissza fognak vágni, nekünk kell majd támadni, ahogy eddig minden idei versenyen. Örömteli, hogy a hibrid korszakban először vezetjük mindkét pontversenyt, de nem bízzuk el magunkat, nagyon hosszú még ez a bajnokság. Az viszont ígéretes, hogy ebben ilyen közel járunk hozzájuk.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK