Társoldalunk:

Mercedes: Ígéretes, hogy a gyenge pályánkon is dobogóra értünk volna

2021.05.28. 16:36

A Mercedes stratégája szerint a csapat számára katasztrofális eredménnyel záruló Monacói Nagydíj után is találnak pozitívumokat, a technikai igazgató viszont válaszokat szeretne kapni.

Ritkán szerepel olyan gyengén a Mercedes, mint a múlt hétvégén rendezett Monacói Nagydíjon tették, hiszen mindössze Lewis Hamilton ért célba, ő is csupán a 7. helyezett lett, miközben legfőbb riválisuk, Max Verstappen és a Red Bull megnyerte a futamot, valamint a vezetést is átvették a pontversenyben.

A bokszkiállásig Bottas a 2. helyen haladt, közel VerstappenhezForrás: Getty Images/2021 Getty Images/Lars Baron

Az összképet viszont árnyalja, hogy Valtteri Bottas a 2. helyről egy ritka hiba miatt esett ki, miután a szerelők nem tudták levenni a kerékanyát a jobb első kerekéről. Bottas addig Hamilton küszködése ellenére is ígéretesen szerepelt, amit kiemelt James Vowles, a Mercedes stratégája is a verseny utáni szokásos kérdezz-felelek videóban.

Valtteri tempója a hétvégén elég jó volt a dobogós helyhez. Az időmérőn is befért a legjobb három közé, és ha [Charles] Leclerc is versenyben lett volna, akkor is elég jó volt az autója a dobogós helyhez. Ez az egyik leggyengébb pályánk, remélhetőleg itt voltunk a legrosszabbak. Tudjuk, hogy a további pályák között akadnak majd, ahol erősebbek leszünk. Pozitívum, hogy még egy ilyen kiugró pályán is dobogót érdemlő volt a teljesítményünk, ami azt jelenti, hogy van esélyünk a bajnokságban.”

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szintén úgy vélte, hogy Monaco kivételes helyszín, Hamilton elsősorban a hosszú tengelytávot emelte ki, ami miatt az autó „úgy fordult, mint egy busz” a szűk utcákon. A csapatfőnökhöz hasonlóan James Allison, az istálló technikai igazgatója is rámutatott, Monacóban még akkor is nehézségeik adódtak, amikor egyébként nagy előnyben voltak.

„Ironikus, hogy az autónk egyik erőssége a gumik kímélése pályáról pályára, itt kissé mindig küszködtünk ezzel. Normális esetben mindannyiunknál elfogy a tudomány, ha a gumik az ellenfeleinknél pár körrel hamarabb elkopik, és már évek óta nem tudtunk rájönni ennek az okára. Az alapoktól kezdve kell rájönnünk, hogy mit rontunk el ezen a pályán, mit csinálunk itt évről évre, ami itt egyszerűen nem válik be.”

Elsősorban Hamiltonnak akadtak gondjai a futamonForrás: Getty Images/2021 Getty Images/Bryn Lennon

A jelenlegi szabályrendszer 2017-es bevezetése óta a Mercedes mindössze a 2019-es nagydíjat tudta megnyerni Monacóban, Hamiltonnak akkor is szinte végig védekeznie kellett Max Verstappen támadásaival szemben, igaz, a rendkívül korai kerékcsere miatt a brit pilóta kénytelen volt nagyon hosszú második etapot futni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK