Vágólapra másolva!
Örül honfitársa, Carlos Sainz monacói sikerének a Ferrari korábbi versenyzője, Fernando Alonso, de úgy érzi, a Scuderia jelenlegi helyzetét látva sem tartják elég nagyra az ő eredményeit.

Monacóban megszakadt egy rossz sorozat, a Ferrari egyik pilótája nyolcfutamos böjt után dobogóra állhatott. A pole pozíciót megszerző Charles Leclerc-t aligha vigasztalja, de Carlos Sainz a 2. helyen ért célba a hercegség versenyén, és a Ferrari jelenlegi helyzetét látva a maranellóiaknak már ez is okot adott az ünneplésre.

Sainz pályafutása negyedik dobogós helyét szerezte, az elsőt a Ferrarival Forrás: FIA Pool / LAT Images/LAT Images/Pirelli/Fia Pool

Az istálló korábbi versenyzője, Fernando Alonso viszont rámutatott, nagyon más most a helyzet, mint akkor volt, amikor 2010 és 2014 között ő hajtotta a Ferrarit. Nem tudta megnyerni a világbajnokságot, de kétszer is, 2010-ben és 2012-ben is közel járt a végső sikerhez, és amikor nem győzött egy futamon, teljesen más volt a hangulat, mint manapság.

– idézte a GPFans.com. – Amikor a 2. helyezett lettem, a sajtótájékoztatón olyan hangulat volt, mintha temetésen lennék, mert [azt kérdezgették], hogy mikor fogok győzni. Elnézve az elmúlt 5-6 évet, szerintem nem tisztelik eléggé a 97 dobogós helyünket. Ezt most is lehet látni.”

Alonso ettől függetlenül kijelentette, nagyon örül Sainz sikerének, elárulta, a rajtceremónia során beszélt is honfitársával, aki Leclerc kiesése miatt akkor már a 3. helyezett volt és Alonso szerint Valtteri Bottas búcsúja után „még jobb lett” az eredmény. „Ez jól fest a bajnokságban is, remélhetőleg hamarosan futamgyőzelmet is látunk, de normális pályákon a Mercedes és a Red Bull még mindig az élen van. Ez lehetőség volt és jó, hogy kihasználta.”

Leclerc is attól tart, hogy elment a hajó

Ami Sainz számára siker, az Leclerc szempontjából katasztrófa volt, hiszen a monacói pilóta a hazai versenyén hiába szerezte meg a pole pozíciót, az időmérő végén történt balesete következményei miatt nem állhatott fel a rajtrácsra. Elismerte, nem mindennap kerül ilyen jó helyzetbe az időmérőn, de úgy vélte, az ilyen események is a motorsportok részei, és ettől még lát pozitívumokat.

Leclerc végül nem állhatott rajthoz Forrás: Formula 1 via Getty Images/2021 Formula One World Championship Limited/Clive Rose

„Elég nagy hátrányból jöttünk vissza, ha megnézzük a tavalyi évet, akkor láthatjuk, hogy jó munkát végeztünk és versenyről versenyre fejlődünk. Lehet, hogy ez most egyszeri alkalom volt, hogy küzdhessek a győzelemért, de ez nem azt jelenti, hogy nem fejlődtünk. Jó úton járunk, jól dolgozunk. Az biztos, hogy a szerencse nem állt mellém, de ilyen az élet.”

Leclerc szerint képes maga mögött hagyni a történteket

és motiváltan a bakui futamra koncentrálni. Az Azeri Nagydíj időmérőjén 2019-ben szintén összetörte a Ferrarit, de elmondta, a Monacói Nagydíjon történtek ellenére nem akar változtatni a hozzáállásán.

„Arra hajtottam, hogy megszerezzem a pole-t, a múltban sokszor megmutattam, hogy az egyik erősségem az időmérőn nyújtott teljesítményem. Ezért is történt most a baleset, de ez az epizód nem változtat a következő versenyekhez való hozzáállásomon.”