Vágólapra másolva!
Tündérmese helyett drámai eseményeket hozott a visszatérő Monacói Nagydíj, de ahogy erre Lewis Hamilton már a hétvége előtt rámutatott, a fordulatokat nem a pályán kellett keresni. A drámát könnyen lecserélhetnénk sportszerűbb versenyre, de nem biztos, hogy ezzel jól járnánk.

„Nem onnan rajtoltunk, ahonnan kellett volna, de a helyzet magától megoldódott, még mielőtt a verseny elkezdődött” – mondta pragmatikusan a Monacói Nagydíj győztese, Max Verstappen a Sky Sports műsorában. A Red Bull pilótája ezzel egy pillanatra felfedte, bár a kamerák előtt nem hívta tetemre a pole pozíciót egy balesettel bebiztosító Charles Leclerc-t, alighanem legbelül úgy érezte, a Ferrari összetörése az utolsó pillanatban elvette tőle a lehetőséget, hogy megszerezze az utcai versenyen hőn áhított rajtelsőséget.

Leclerc balesettel bebiztosított pole-ja megadta a hétvége alaphangját Forrás: Formula 1 via Getty Images/2021 Formula One World Championship Limited/Clive Rose

Leclerc balesete már önmagában érdekes színezetet és a helyzet kényelmetlensége miatt intrikát adott az egyébként szokatlanul simán zajló monacói hétvégének. Nehéz volt nem emlékezni Michael Schumacher 2006-os akciójára, még akkor is, ha az ütközés ténye és a bennfentesek véleménye alapján gyorsan kizárható volt a szándékosság. Órákon keresztül nyitott maradt a kérdés, hogy vajon kell-e büntetést eredményező alkatrészt cserélni a Ferrariban, és még a második megerősítés után sem nyugodhattak meg a kedélyek, hiszen a monacói pilóta végül műszaki hiba miatt nem állhatott fel a pole pozícióba a hazai versenyén.

Ennél nagyobb csalódás előfordulhat ugyan az F1-ben, de nagyon keresni kell.

Az érzelmi hullámvasút viszont alighanem teljesen elmaradt volna, ha a Forma-1-ben mindig racionálisan működnének a dolgok. A The-Race.com első ötlete az volt, hogy az F1-ben is be kellene vezetni az IndyCarban létező szabályt, ami az európai stílusú, ott „road course-nak” nevezett pályákon keményen megtorolja, ha valaki miatt le kell állítani a kvalifikációt.

Leclerc drámája a rajtrácsra vezető körben. Elsőre ő is azt hitte, hogy a váltóval van gond, de végül kiderült, hogy a féltengely hibásodott meg

A tengerentúli sorozat 2021-es szabálykönyvének 8.3.4-es pontja szerint „ha egy autó bármelyik szakaszban piros zászlós helyzetet teremt, az autó legjobb két (2) mért körét a szakaszban érvényteleníteni kell, az autó nem folytathatja a [szereplést] a szakaszban és nem juthat tovább a következőbe” – szól a rideg passzus, ami egycsapásra megoldotta volna a monacói pole pozíció kérdését és Leclerc-t alkatrészcsere nélkül is a 10. helyre száműzte volna.

Ezt az álláspontot képviselte a korábban F1-es tesztekig jutó, manapság sportautókkal versenyző Filipe Albuquerque is, a Twitteren oda is szólt a világbajnokságnak Leclerc ütközése láttán: „Az F1 tanulhatna az IMSA-tól, hogy a srác, aki piros zászlót okoz, veszítse el a legjobb körét. Ez sportszerűtlen a többiekkel szemben, plusz képzelhetik, mennyire lehet ezzel taktikázni.”

A portugál pilóta álláspontja sarkos, az IMSA sportszabályzatának 40.2.5-ös pontja szerint a vétkes versenyzőt „megbüntethetik” a két legjobb körének törlésével és „kizárhatják” a továbbjutásból, de ez nem automatikus. Ráadásul az ilyen érvelés egy nagyon fontos szempontot figyelmen kívül hagy: bár az IndyCarban a Detroit vagy Long Beach utcáin zajló versenyek kétségtelenül híresek, egyik sem Monaco, ami a világ három leghíresebb autóversenyének egyike, és vitathatatlanul az egyetlen, ahol utcai pályán a világ leggyorsabb formulaautóit vezetve küzdenek a pilóták.

Abban mindenki egyetértett, hogy Leclerc nem szándékosan törte össze a Ferrarit, hogy így szerezze meg a pole pozíciót Forrás: Formula 1 via Getty Images/2021 Formula One World Championship Limited/Clive Rose

Részben ebből is adódóan nem meglepő, hogy bár szombat délután úgy tűnt, pórul jártak, Verstappen, Valtteri Bottas és Fernando Alonso sem hibáztatta Leclerc-t, és még Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke is csak burkoltan értett egyet az amerikai szabállyal kapcsolatos felvetéssel.

„Nem tudtam, hogy az USA-ban van ilyen szabály, de szerintem ez intelligens szabályozás, amivel elkerülhető lenne a zűrzavar. Ugyanakkor egyáltalán nem hiszem, hogy Charles [szándékosan] ment a falnak, egyszerűen azért, mert túl nagy a tét. Ez viszont jó kis ösztönzés lenne, hogy ki lehessen zárni a polémiát, amit egy ilyen helyzet provokál. Senki sem kételkedne, mert nem történne ilyen” – vélte.

Megoldható lenne, de kell ez?

Bár még nem tudni, hogy Leclerc rajt előtti kiesése közvetlenül összefüggésbe hozható-e az időmérős balesetével, a váz-, az erőforrás-, valamint a sebességváltó-csere miatt járó büntetések kockázatából következően a Forma-1-ben nem igazán szükséges még a körét is elvenni a hibát elkövető versenyzőtől. Ha új elemekre van szüksége, úgyis bűnhődnie kell, Leclerc-t pedig végül a legsúlyosabb formában „jutalmazta” Fortuna.

Ha akarnák, egy tollvonással kizárhatóvá válna az ilyen helyzetek kialakulásának lehetősége is

, elég lenne, hogy a Monacói Nagydíjon kivételesen superpole-rendszerű legyen az időmérő vagy legalább a Q3 lebonyolítása, ebben az esetben mindenkinek lenne tiszta pályán egy köre, hogy megmutathassa, mit tud, az időjárás szeszélyeit pedig rugalmas időtervvel is lehetne kezelni.

Leclerc-nek úgy kellett odaállnia a rajt előtti himnuszhoz, hogy már tudta, nem vehet részt a hazai versenyén Forrás: Formula 1 via Getty Images/2021 Formula One World Championship Limited/Dan Istitene - Formula 1

Volt már ilyenre példa, a 2000-es évek elején többször is próbálkoztak az egykörös időmérő intézményével, mielőtt a helyébe lépett a jelenlegi, rendszeresen feszültséget generáló lebonyolítási rendszer. A Forma-1 eddig a következetességre törekedett, idén júliustól viszont alkalomszerűen felborítják majd a menetrendet a szombati sprintfutamok „kipróbálása” miatt.

Pont ez mutat rá arra, hogy nem lenne megoldhatatlan Monacóban is egyéni lebonyolítást alkalmazni.

Ezt már Hamilton is emlegette pont a sprintfutam bevezetése kapcsán, szerinte az nem a valós problémára ad megoldást, és a hétvégi futam előtt is felvetette, hogy a hercegségben valami másra lenne szükség.

„Ez a legjobb helyszín és a leggyönyörűbb hely, ahol versenyzünk, de már előre lehet tudni, hogy a szurkolóknak nem lesz élvezetes. Főleg, hogy egykiállásos versenyeket futunk hosszú etapokkal. Nem igazán tudom, hogy mi lehet a megoldás, de remélem, hogy a következő generációk számára valamit ki tudunk találni és érdekesebbé tehetjük ezt a versenyt a szurkolóknak.”

A futamon ismét beigazolódott Hamilton félelme: a 6. helyről rajtolva hiába ült a mezőny egyik legjobb autójában, egyetlen reális lehetősége sem volt arra, hogy előzzön,

ráadásul két pozíciót vesztett is a boksztaktikájával, amit most nem jól számoltak ki a Mercedesnél. A mezőnyben máshol sem volt nagy jövés-menés, a rajt után Antonio Giovinazzi szellemesen megelőzte Esteban Ocont és Mick Schumacher is beszúrt Nyikita Mazepin mellé, de ezen kívül csak Sebastian Vettel és Pierre Gasly ütközetét lehetett kiemelni a német pilóta kerékcseréje után, de arról a monacói televíziós rendező pont lemaradt. Bár nem volt szüksége nagy jóstehetségre, meg kell hagyni, Hamilton már szerdán megmondta, hogy ez lesz.

A Monacói Nagydíj most is inkább nagysebességű F1-es felvonulásra, mintsem versenyre emlékeztetett Forrás: Getty Images/2021 Getty Images/Lars Baron

„Versenyzőként az ember olyan pályákra akar menni, ahol tényleg lehet versenyezni. A szezon kezdete ebből a szempontból remek volt, sok előzés történt és a mezőny is összerázódott, de itt vonatozást látnak majd vasárnap. A rajongók már előre tudják, mire számíthatnak a hétvégén, de valamiért így is érdekes nézni” – vélte a hétszeres világbajnok.

Monacóban ezt az izgalmat a szokásosnál is nagyobb balesetveszély, paradox módon az ebből adódó kiszámíthatatlanság és a dráma adja. Ez az idei hétvégét is meghatározta. Valóban lehetne sportszerűbb feltételeket teremteni, hogy a versenyzők tényleg közelebb kerülhessenek a tökéletes körhöz, de Monacóban az a lényeg, hogy ki hibázik kevesebbet, és ez a szempont ugyanúgy alkalmas arra, hogy rangsort alakítson ki a pilóták között. Sőt, idén pont erre volt szükség ahhoz, hogy megváltozzon a világbajnokság összképe.

Fordulópont lehet, de norma aligha

Egészen 2018 júliusáig kell visszalapoznunk ahhoz, hogy olyan időszakot találjunk a Forma-1-ben, amikor nem a Mercedes egyik pilótája vezette a világbajnoki pontversenyt és majdnem egy év eltelt azóta, hogy legutóbb nem Hamilton állt az élen. Az F1 történetében a brit pilóta futotta a legtöbb versenyt a világbajnokság éllovasaként, már e téren is felülmúlta Michael Schumachert, így érthető, hogy minden érdekelt felfigyelt arra, hogy Verstappen a Monacói Nagydíjon átvette a vezetést az összetettben. Holland pilótának először sikerült ez a sportág történetében.

Győzelmével már Verstappen vezeti a világbajnoki pontversenyt Forrás: AFP/Gonzalo Fuentes

Ehhez részben az kellett, hogy az elpuskázott időmérő után Hamilton a szerdai jóslatát valóra váltva ne tudjon előzni a szűk utcákon, másrészt pedig az, hogy kis híján pontosan folytatódjon egy többé-kevésbé 2014, de inkább 2017 óta látszó mintázat, ami arra mutat rá, hogy

a Mercedes nagyjából minden hetedik pályán (nem versenyen) melléfog, és általában veszít.

Most hat helyszínt jártak meg a legutóbbi, bahreini fiaskó óta, de ez a koronavírus miatt elhalasztott Kínai Nagydíjjal ismét pont hét lett volna. Az általuk elkövetett hibák természete annyira sokrétű, hogy az érdekes egybeesésbe nem feltétlenül érdemes sokat belelátni, ráadásul Wolff a Mercedes futam utáni online sajtóbeszélgetésén leszögezte, még ők sem tudnak minden pályára ugyanolyan versenyképesen érkezni.

Valahogy kódolva van az autó DNS-ébe, hogy jól megy-e vagy sem, és erre nem mindig könnyű magyarázatot találni. Tudjuk, hogyan optimalizáljuk az autót és miként hozzuk a gumikat jobb működési tartományba. Az autót 23 versenyre építjük, mindkét irányba lesznek kilengések: Monaco mindenképpen kilóg, ide teljesen más autó kell, mint egy, mondjuk úgy, átlagos pályára.”

A Mercedes Bottas kiesést eredményező bokszutcai bakijával is rontott a helyzetén Forrás: Getty Images/2021 Getty Images/Mark Thompson

Bár Wolff híresen hajlamos az aggodalmaskodásra, Hamilton idei formáját látva nem kell süllyedő hajón éreznie magát. A hétszeres világbajnok az óriási imolai szerencséjének is köszönhetően pályafutása legjobb szezonkezdetét produkálta, az „átlagos” pályákon száraz körülmények között nem talált legyőzőre, még akkor sem, ha saját bevallása szerint a Bahreini Nagydíjat „nem kellett volna” megnyernie.

Azt viszont ő is érzi, hogy Verstappen is rendkívül következetes,

a Red Bull versenyzője az első öt futamon két győzelmet és három második helyet szerzett, így a monacóihoz (és az imolaihoz) hasonló, nagy kilengésekkel valóban vigyáznia kell.

– mondta Hamilton. – Együtt nyerünk és veszítünk, és most nem végeztünk elég jó munkát, ezt nem vesszük félvállról. Annak viszont nincs értelme, hogy lehangoltak legyünk, át kell néznünk az adatokat és rá kell jönnünk, hogy miért kerültünk ilyen helyzetbe. Sok-sok alkalommal megmutattuk már, hogy vissza tudunk vágni ilyen hétvégék után, úgyhogy nem vagyok feszült ezzel kapcsolatban.”