Társoldalunk:

Sainz a hét elején nem hitte, hogy ilyen eredmény után hiányérzete lesz

2021.05.23. 20:15

Carlos Sainz elárulta, alapvetően elégedett a Monacói Nagydíjon elért 2. helyével, de öröme nem felhőtlen. A spanyol pilóta nyomás alá akarta helyezni Max Verstappent, de egy ponton elfogyott a tempója.

A Ferrarinak felemásan alakult a Monacói Nagydíj, hiszen a pole pozíciót megszerző Charles Leclerc a rajtig sem jutott el, Carlos Sainz viszont a 2. pozícióban fejezte be a futamot, amivel megszerezte első dobogós helyezését a maranellóiak színeiben. 

Sainz megszerezte első dobogóját a Ferrarival - GalériaForrás: Formula 1 via Getty Images/2021 Formula One World Championship Limited/Joe Portlock

A spanyol pilóta a leintés után elmondta, csapattársa drámája után érezte, úgy érezte, neki kell szállítania a jó eredményt. Ez meg is történt, olyannyira, hogy a futam bizonyos szakaszaiban közeledni is tudott az előtte haladó és a versenyt végül megnyerő Max Verstappenre.

Szerintem jó versenyem volt, amit élveztem. Néhányszor próbáltam nyomást helyezni Maxra, hogy megmutassam a tempómat, ami egész hétvégén megvolt. Ezzel egy kicsit helyre tudtam hozni magamban a tegnap történteket” – utalt a Sky Sports műsorában az időmérőre, amelyen pont Leclerc balesete miatt nem volt esélye megszerezni a pole pozíciót.

A futam elején persze ott volt Verstappen és Sainz között Valtteri Bottas, ám a finn pilóta jobb első kerekét egyszerűen nem tudták levenni, így kiesett a versenyből. Onnantól kezdve a Ferrari versenyzője előtt szabad volt a pálya, és egy ideig üldözhette egykori csapattársát.

„A kiállások előtt kicsit beragadtam Valtteri mögé, aztán az ő balszerencséje miatt üressé vált előttem a pálya – idézte fel a történteket, immáron a futam utáni sajtótájékoztatón. – Visszagondolva, az első húsz körben nyomtam, de nem őrült módon, húsz-harminc körrel a vége előtt pedig megpróbáltam felzárkózni Maxra, hogy nyomás alá helyezzem, tudva, hogy nála minimális a hiba esélye, emellett egész hétvégén gyors volt. Ezt követően rengeteg autót leköröztünk, ezért nagyon nehéz volt fenntartani a koncentrációt, ráadásul a gumik lehűltek és el is kezdtek szemcsésedni. Ezután a tempóm már nem volt ugyanolyan.”

Sainz az első olyan dobogós az idei évben, aki 2020-ról 2021-re csapatot váltott, és valóban úgy tűnik, hogy neki megy a legsimábban az átmenet. Ennek megfelelően a spanyol pilóta boldog a 2. hely miatt, de nem maradéktalanul elégedett.

Sainz Verstappent is megszorongatta volna, de a gumik ezt már nem bírtákForrás: Formula 1 via Getty Images/2021 Formula One World Championship Limited/Joe Portlock

„Az alapján, hogy eddig mennyire sikerül alkalmazkodnom az autóhoz, illetve mennyire tudtam beilleszkedni a csapatba, pozitívan látom a jövőt – jelentette ki. – Ezzel együtt még mindig időre van szükségem, mert nagyon sokat követelek magamtól. [A tavalyi monzai futamhoz hasonlóan] megint akartam a győzelmet, szóval nem vagyok száz százalékig boldog, mert úgy érzem, nyerhettünk volna. Ugyanakkor egy kicsit büszkének kell lennem, hogy mennyire gyorsan állnak össze a dolgok.”

A hétvégén mutatott tempója alapján a Ferrarinak tényleg valós esélye volt a győzelemre, ami az eddigiek fényében szinte mindenkit meglepetésként ért. Olyannyira, hogy a hét elején még Sainz sem hitte volna, hogy egy ilyen eredménynek nem fog tudni felhőtlenül örülni.

Ha szerdán valaki azt mondja nekem, hogy nem leszek teljesen elégedett a második hellyel, nem hittem volna el, mert idén általában nem ezért a pozícióért harcolunk – mondta. – A csütörtöki tempó láttán viszont őszintén hittem a győzelemben. Nagyon jól éreztem magam az autóban, emellett gyors voltam, és ez így volt a szombat délelőtt, valamint az időmérőn is, ahol úgy éreztem, meg tudom szerezni a pole pozíciót, és Monacóban nyerhetek először futamot.”

A kvalifikáció azonban balszerencsésen alakult számára, aminek következtében saját célkitűzéseit is át kellett alakítania. Innentől kezdve úgy gondolta, hogy a dobogó a legtöbb, amit ki lehet hozni a versenyből, ami össze is jött, de az elégedettség mellett így is maradt hiányérzete.

Mattia Binottónak elsősorban a Leclerc autójában fellépő hibával kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolnia, de Sainz méltatására is volt lehetősége. A Ferrari csapatfőnöke úgy véli, az újonnan igazolt pilóta megmutatta, hogy jól döntöttek, amikor mellette tették le a voksukat.

Ő egy jó versenyző, amit eddig is tudtunk, ezért szerződtettük – magyarázta a brit televíziós társaságnak. – Most pedig megmutatta, mire képes, és azt is, hogy ő volt a megfelelő választás a Ferrari számár, aminek nagyon örülünk. Nagyon gyorsan sikerül beilleszkednie, gyors, és vezérnek is kiváló mind a pilótafülkében, mind azon kívül. Remek referenciát jelent Charles-nak, hiszen őt is jobb teljesítményre sarkallja.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK