Társoldalunk:

Változott az első sprintfutamos hétvége menetrendje, esti időmérő lesz

2021.05.16. 12:30

Módosítottak a Brit Nagydíj hétvégéjének menetrendjén, így a pénteki kvalifikációt este rendezik, de a szombati sprintfutam is viszonylag későn lesz. A csapatoknak a beállítások és a fejlesztések szempontjából is nehéz dolguk lesz az időmérős futamokkal.

A Forma-1 a Brit Nagydíj hétvégéjén olyasmit próbál ki, amit korábban még soha nem láthattak a sportág kedvelői, ugyanis a sorozat történetében először sprintversenyt, vagy hivatalos nevén időmérős futamot rendeznek. Ez utóbbi a kvalifikáció helyére kerül, amit pedig egy nappal korábban, pénteken tartanak. 

A Brit Nagydíj időmérőjét szokatlanul későn, de még világosban rendezikForrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula One World Championship Limited/Dan Istitene

Azonban a hagyományos időmérő nem a normál hétvége második szabadedzésének időpontjában fog kezdődni, hiszen a szervezők úgy döntöttek, hogy aznap mindent jóval későbbre tolnak. Így az első gyakorlás magyar idő szerint délután fél 4-kor, míg a kvalifikáció este 7-kor indul. Ebből alighanem mind a helyszíni, mind a televízió előtt ülő szurkolók profitálnak, hiszen a legtöbben estére már befejezik az aznapi munkát vagy éppen az iskolát.

Ugyanakkor fontos leszögezni, hogy az időmérő esetében véletlenül sem éjszakai eseményről lesz szó, mint például Szingapúrban. Július 16-án, vagyis a hétvége pénteki napján ugyanis a napnyugta időpontja csak órákkal a kezdés után jön el, addigra pedig minden józan számítás szerint véget ér a kvalifikáció. Ugyanakkor az is tény, hogy a versenyzőknek olyan körülményekhez kell alkalmazkodniuk, amelyekkel ritkán szembesülnek a volán mögött.

A szombati menetrendet szintén átvariálták: az aznapi szabadedzés még az eredeti terveknek megfelelően 1 órakor kezdődik, a 100 km-ből álló időmérős futam viszont csak fél 6-kor. A vasárnapi verseny 4 órakor rajtol, ahogyan arról korábban is szó volt.

A csapatoknak alkalmazkodniuk kell

Természetesen az istállóknak is fel kell készülniük az új formátumra, hiszen a megszokott program ebben az esetben biztosan nem fog működni. Az ő szempontjukból talán az a legfontosabb változás, hogy csak az első szabadedzésen módosíthatnak korlátlan mértékben a beállításokon.

[A felkészülés során] többé-kevésbé ugyanazt a sablont követjük, ami eléggé adja magát, de a sprintfutamoknak tiszta lappal vágunk neki – nyilatkozta Andrew Shovlin, a Mercedes vezető versenymérnöke a The-Race.com-nak. – Az autó egy szabadedzés után kerül parc fermébe. Normál esetben van három óránk a pályán, mielőtt ez megtörténik, szóval nem leszünk képesek mindent végrehajtani, hogy ugyanarra a szintre kerüljünk, ami a formátum vonzereje. Meg kell vizsgálni, hogy mi az, ami kulcsfontosságú, hiszen bizonyos problémákat muszáj elhárítanunk a verseny előtt.”

Shovlinnak és a Mercedesnek is alkalmazkodnia kell a helyzethezForrás: Getty Images/2020 Getty Images/Charles Coates

A brit szakember bízik benne, hogy a pénteki időmérőn fel tudnak készülni azokra az etapokra, amelyeket alacsony üzemanyagszinttel teljesítenek, ugyanakkor a hűtésen vagy a mechanikai egyensúlyon már nem változtathatnak. Hozzátette, hasonló volt a helyzet a tavalyi Emilia Romagna Nagydíj előtt is, amikor szintén rengeteget tanácskoztak azon, hogy miként oldják meg a kétnapos hétvége jelentette kihívásokat.

James Key, a McLaren technikai igazgatója szintén a hétvége érdemi részére történő felkészülésben látja a legnagyobb különbséget. A 49 éves szakember ezzel együtt rámutatott arra, hogy az új alkatrészeket nem feltétlenül az új formátumú hétvégéken kell erőltetni.

„Ha megnézzük, mit csináltunk a [barcelonai] hétvégén az új aerodinamikai elemekkel, [látható, hogy] a sprintfutamok alkalmával ezeket nagyon nehéz lenne kipróbálni, hiszen nem lesz elég időnk – idézi az Autosport. – Ennélfogva úgy vélem, technikai szempontból más megközelítést fogunk alkalmazni. A felkészülés során nagyobb hangsúlyt fektetünk a beállításokra, előtte nyilván több szimulációt futtatunk le, hogy megnézzük a sprintverseny hatását különböző forgatókönyvek esetén.”

Silverstone mellett Monza a másik helyszín, ahol biztosan rendeznek időmérős futamot. Utóbbi abból a szempontból különösen érdekes, hogy a csapatok ide egyedi, alacsony leszorítóerővel rendelkező csomagot visznek el. Idén viszont csak a tavalyi tapasztalatok, illetve az első szabadedzés áll a rendelkezésükre, de Key ezt nem látja súlyos problémának.

A McLaren technikai igazgatója szerint az új formátum fejlesztési szempontból is okoz nehézségetForrás: NurPhoto via Getty Images/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

„Szerintem a csapatok nagyjából tudják, hogy mire számíthatnak a monzai csomagtól – jelentette ki. – Persze jöhet valami váratlan, mint például gyengébb diffúzor, vagy olyasmi, ami alacsonyabb szárnyállásnál nagyobb kárt okoz. A pénteki napok gyakran hasznosak abból a szempontból, hogy ezeket kiszűrjük. Úgy gondolom, ezekben az egyszeri vagy legalábbis különleges esetekben, mint a monzai, nagyon jó felkészülésre, illetve a pilóták között világos munkamegosztásra lesz szükség. Az egyikük például dolgozhat a csomagon, a másik pedig teljesíthet néhány hosszú etapot.”

Baku bejelentkezett a sprintversenyre

Abban az esetben, ha az új formátum beválik, jövőre minden bizonnyal megnövelik az ilyen hétvégék számát a versenynaptárban. Ha így lesz, akkor egy jelentkező már biztosan akad, hiszen az Azeri Nagydíj promótere bejelentkezett az egyik sprintfutamra.

Tudom, hogy néhány pilóta ellenzi ezt, mert túl kockázatosnak tartja – mondta Arif Rahimov az Autosportnak. – Őszintén szólva bármilyen változást szívesen látnék. Én az ellenkező oldalt képviselem [a versenyzőkkel szemben], és általánosságban jónak tartom a hétvége formátumát érintő kísérletezést, hogy kicsit felzavarjuk az állóvizet, és érdekesebbé, kiszámíthatatlanabbá tegyük [a sportágat] a szurkolók számára. Ha felajánlják, és lesz választási lehetőségünk, nagyon szívesen látnék ilyesmit.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK