Vágólapra másolva!
A McLaren szerint számítottak arra, hogy Barcelonában erős lesz a Ferrari és Andreas Seidl elmondta, azt is tudják, hogy milyen téren kell fejlődniük ahhoz, hogy maguk mögött tartsák a maranellói istállót.

A McLaren és a Ferrari kiemelkedett a középmezőnyből a konstruktőri világbajnokság 3. helyéért zajló küzdelemben, a wokingi és a maranellói istálló 65-60 ponttal áll a 3-4. helyen a szezon negyedik futama után, miközben az 5. helyezett Alpine csak 15 pontot tudott összegyűjteni. A britek és az olaszok között éleződik a verseny, erre Charles Leclerc barcelonai 4. helye is rámutatott.

Leclerc tempójára a McLarennek nem volt válasza Forrás: Getty Images/Eric Alonso

A Ferrari már az időmérő edzésen előnybe került, a monacói pilóta a 4. rajtkockát szerezte meg, míg a McLarent képviselő Daniel Ricciardo csak a 7. helyezett lett, az eddig remekül versenyző Lando Norris pedig csupán a 9. kockából kezdhetett. Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke elismerte,

az időmérő után nem voltak nagy reményeik.

„Egyszerűen el kell fogadjuk, hogy a Ferrari erős volt a versenyen, de ha megnézzük az egész eddigi szezont, akkor világos, hogy előrébb kell zárnunk a szombati napokon – utalt Seidl az időmérős eredményekre. – Ez nagyon megkönnyítené az életünket vasárnaponként, mert tiszta pályán versenyezhetnénk, ez már néhány alkalommal sikerült is.”

Seidl szerint az időmérőkön egyelőre nem tudják kihozni az autóból a valós teljesítményét, ennek tudatában viszonylag elégedett volt a spanyolországi eredménnyel, mert szerinte Barcelonában kiesések nélkül annak is örülni kell, hogy Ricciardo a 6. helyen, Norris pedig a 8. helyen ért célba, így

begyűjtöttek 12 pontot, és csak hatot vesztettek a Ferrari elleni csatában.

„Ezt jó látni, nyilvánvalóan nagyon szoros a küzdelem, különösen a Ferrari ellen. Egyszerűen az a fontos, hogy a következő versenyeken hozzuk az újításokat az autóra és életben tartsuk a 3. helyért zajló küzdelmet. Jó érzés, hogy még mindig tartjuk a 3. helyet úgy is, hogy ezen a héten küszködtünk velük szemben, de a szezon végéig tartó küzdelemre számítunk ellenük.”

Sainz beékelődött Ricciardo és Norris közé Forrás: Motorsport Images/Charles Coates

A futam után Norris egyetértett Seidllal abban, hogy a lehető legjobb eredményt érték el ezen a pályán, bár elismerte, hogy papíron nem fest jól a helyezésük. Ricciardo közben először mutatott valamit abból, hogy miért igazolta le őt a McLaren, szerinte ezúttal mindent kihozott az autóból.

„Egész végig védekeztem! A rajtnál előre ugrottunk pár helyet és természetesen a megelőzött autók gyorsabbak voltak nálunk, ezért védekeznem kellett. Jó volt a tempó, rá voltam kényszerítve, hogy végig nyomjam, így még többet tanultam az autóról. A pontokért nyilvánvalóan versenyben vagyunk, de egy extra lépés kell még. A Ferrarinak kissé jobb volt a tempója, azt nyilván tudjuk, hogy a Red Bull gyors. Van még teendőnk, de mindent összevetve ez sima, jól kivitelezett hétvége volt.”