Vágólapra másolva!
Huszonhét évvel a legendás Ayrton Senna halála után először szólalt meg a tragédia körülményeiről az egyik, azon a végzetes imolai hétvégén szolgálatot teljesítő orvos, és korábban nem hallott részletességgel beszélt a háromszoros világbajnok brazil életének utolsó óriáiról. 

„Emlékszem a vérre, a helikopterútra, a csöndre és a barátja, Berger könnyeire." Korábban még soha nem nyilatkozott, most viszont felkavaró részletességgel idézte fel a háromszoros világbajnok Ayrton Senna életének utolsó óráit a brazil legenda életéért folytatott küzdelemben részt vevő egyik orvos a Gazzetta dello Sportnak.

Dr. Giovanni Gordini percekkel az 1994. május 1-jén történt tragikus baleset után érkezett a helyszínre, majd végig Senna mellett volt egészen addig, amíg a Williams versenyzője a bolognai Maggiore-kórházban este 18 óra 37 perckor el nem hunyt.

Az orvosok már a baleset helyszínén látták, hogy milyen súlyos a helyzet Forrás: AFP

Az 1994-es San Marinói Nagydíjon a sürgősségi beavatkozó csapat orvosaként jelen levő Dr. Gordini éppen a Pedro Lamy és JJ Lehto rajt utáni ütközésénél megsérült nézőket látta el a főtribünön, amikor Mauro Sachetti, az orvosi csapat koordinátorának hangja szólalt meg a rádiójában: „Senna, Tamburello, baleset."

„Azonnal aggódni kezdtem, mivel az a kanyar rossz emlékeket ébresztett bennem Gerhard Berger 1989-es balesetéről, amikor beszorult az égő Ferrarijába, és csak a tűzoltók gyors beavatkozása mentette meg. Felültem a robogómra, és a Tamburello felé vettem az irányt. Néhány perccel Sid Watkins professzor után érkeztem a helyszínre.

Ezután az orvosi csapat megkezdte Senna újraélesztését, de a brazil pilóta nem reagált. „Mindannyian azonnal megértettük a helyzet súlyosságát, és úgy döntöttünk, hogy helikopterrel a Maggiore-kórházba szállítjuk – magyarázta a most 67 esztendős orvos, hozzátéve, ez igen szokatlan volt, a bevett gyakorlat szerint a sérült pilótákat előbb ugyanis a pálya kórházába szokták vinni, Sennának azonban nem volt vesztegetni való ideje. – Lerögzítettük, légcsőmetszés után intubáltuk. A helikopterben már lélegeztetőgépen volt, valamint a szíve is leállt, de sikerült újraindítanunk."

A Sennát szállító helikopter megérkezik Bolognába Forrás: AFP

Útközben értesítették a bolognai kórház intenzív osztályának vezetőjét, aki az érkezésre összeszedte a teljes orvosi csapatot, amelynek a Sennával tartó Dr. Gordini is a tagja volt. „Azonnal a sürgősségi szobába vittük, a ruhájának levétele után pedig megnéztük, hogy mennyi vért veszített, majd CT-vizsgálatot végeztünk rajta. Tízen asszisztáltunk mindehhez. Az első CT-képekből megértettük, hogy milyen kritikus a helyzet, az elektroencefalogramm pedig megerősítette, hogy az agyhullámai laposak, nem reagált az elektromos stimulációra.

„Annak ellenére, hogy nagyon sok vért veszített a pályán, mindössze az arca volt megduzzadva, ami természetes a trauma és az eszméletlen pácienseknél alkalmazott igen agresszív mentési technikák miatt. A teste viszont változatlan maradt."

Senna elhagyatott Williamse a baleset után Forrás: AFP/Jean-Loup Gautreau

Sid Watkins professzor, az F1 korábbi vezető orvosa könyvében leírta, ő már abban a pillanatban tudta, hogy Senna menthetetlen, amikor a baleset után levették a sisakot róla. Ezzel együtt az orvosi csapat elszántan küzdött a sportág történetének egyik legnagyobb formátumú pilótájáért, de hiába. „Fáradhatatlanul folytattuk az újraélesztési technikák alkalmazását a rendelkezésünkre álló eszközökkel. Mindent bevetettünk, amit a baleset helyszínén még nem lehetett: infúziókat kapott, a gégemetszést konzisztensebb megoldással váltottuk fel és többféle gyógyszer adtunk neki.

Miután az agya és a szíve is leállt, újabb nehéz feladat várt ránk: be kellett jelentenünk a halálának hírét a kórházban várakozó tömeg előtt."

Az imolai futam után több versenyző is azonnal a bolognai kórházba sietett. Köztük volt Senna közeli barátja és korábbi mclarenes csapattársa is, akinek jelenléte Dr. Gordiniben is mély nyomot hagyott. „Kétségtelenül Berger belépése a szobába volt rám a legnagyobb hatással. Lenyűgözött, hogy mindenáron látni akarta a haldokló barátját. Ő, akit ugyanebben a szobában láttak el 1989-ben. Ritka és jelentőségteljes gesztus."

Berger már csak búcsút venni tudott a barátjától Forrás: Getty Images/2014 Getty Images/Pascal Rondeau

„Röviden tudtam vele beszélni, nem mondott sokat, inkább csendben maradt és félrehúzódva gyászolt. Nem akart beszélni, már tudta, hogy mi következik. Emlékszem [Senna] személyi edzője, Josef Leberer, valamint a menedzser Julian Jakobi és Watkins is belépett a szobába.

Azt mondta nekem, hogy már egyből a baleset után tudta, lehetetlen megmenteni Sennát. Egy másik helikopterrel érkezett Bolognába Franco Servadei idegsebész társaságában, aki a koponya és gerincsérülések specialistája volt. Ő is ott volt velünk Imolában, de végül már nem tudott beavatkozni, lévén lehetetlen volt megmenteni a brazilt."

Sid Watkins baráti kapcsolatot ápolt Sennával Forrás: AFP/Jean-Loup Gautreau

Dr. Gordini emlékeiben a mai napig élénken él, hogy mennyi ember gyűlt össze a kórházban a fejleményeket várva, hogy aztán Roland Ratzenberger egy nappal korábbi halála után ismét lesújtó híreket kapjon.

Egy dolgot azonban el szeretnék mondani. Ezen az átkozott hétvégén Rubens Barrichello is súlyos sérüléseket szerzett (a pénteki szabadedzésen csúszott ki - a szerk.), az ő esete pedig megmutatta a világnak, hogy miként kell működnie a sürgősségi beavatkozásnak ilyen helyzetekben. Ayrtont imádták az emberek, a balesete óta pedig megváltozott az F1, különösen ami a biztonságot illeti."