Vágólapra másolva!
Érdekes részleteket osztott meg Helmut Marko, a Red Bull Racing tanácsadója a nemrég bejelentett sztárigazolásukról és elhintette, hogy a jövőben még több szakembert csábíthatnak át magukhoz.

Nemrég hatalmas fogást jelentett be a saját F1-es motort gyártani készülő Red Bull a Mercedestől elcsábított Ben Hodgkinson személyében. A 20 éve Mercedes F1-es motorjait gyártó Brixworth-ben dolgozó, 2017 óta gépészeti főnökként tevékenykedő szakembert ugyanakkor annyira nem is kellett noszogatni, hogy hagyja el azt a csapatot, amellyel az elmúlt hét év mindegyikében világbajnok lett, Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója szerint ugyanis magától kereste meg őket. A mai napon 78. születésnapját ünneplő osztrák szerint ráadásul nem ő az egyetlen.

Hodgkinson el akart jönni a Mercedestől Forrás: Mercedes

Hodgkinson szerződtetése azért nagy tett a Milton Keynes-i központjában Red Bull Powertrains néven saját motorrészleget kialakító, az új motorszabályok várhatóan 2025-ös bevezetésétől kezdve saját erőforrást gyártó energiaitalos csapattól, mert a szakember attól a gyártótól érkezik, amely a hibrid-éra 2014-es bevezetése óta szinte minden évben az élen járt az erőforrás terén (2018-ban és 2019-ben a Ferrarié volt a legerősebb motor, de az utólag történtek fényében igencsak kérdéses, hogy ezt szabályosan érték el), és jelenleg is az ő motorját tartják a legjobbnak.

„Nyilvánvaló, hogy a Mercedes remek munkát végzett, és nem csak az utóbbi hét évben, hanem a hibrid éra előtt, a V8-as motorokkal is. Nyilván az ember ilyenkor elvégzi a szokásos átvilágítást és körülnéz, hogy kik a tehetséges szakemberek – nyilatkozta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke Hodgkinson megszerzéséről a Sky Sportsnak. – Itt az Egyesült Királyságban rengeteg van belőlük,

A Red Bull Powertrains technikai szerepkörét betöltő Hodgkinson szerepe hosszú távon lesz kifizetődő, hiszen elsősorban a 2025-re prognosztizált, egyelőre nem meghatározott új motorformula szerint épülő erőforrás megalkotását felügyeli majd. Ám hogy mikor kezdhet a Red Bullnál, egyelőre nem tudni, egyes források szerint az sem kizárt, hogy egészen 2023-ig várnia kell, a Mercedes ugyanis annál hamarabb nem engedi majd neki, hogy véget vessen az ilyenkor szokásos kényszerszabadságnak.

Marko azonban úgy véli, hogy új szerzeményük hamarabb érkezhet, mint azt korábbi munkaadója szeretné.

„A Mercedes most jogilag mindent megpróbál megtenni, hogy késleltesse a munkába állását, de nem fog olyan sokáig húzódni, mint amennyire azt ők szeretnék" – nyilatkozta a tanácsadó az F1-insider.comnak.

Marko érdekes részleteket osztott meg a Red Bull legújabb szerzeményéről Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Mark Thompson

Ami pedig különösen érdekes Hodgkinson érkezésében, az az, hogy Marko elmondása szerint nem ők keresték meg a szakembert és csábították el a Mercedestől, hanem Hodgkinson maga jelentkezett az állásra.

Vannak más vezető szakemberek is, akiknek a nevét nem árulhatom el" – utalt Marko arra, hogy akár újabb szakemberek érkezhetnek a Mercedestől vagy más csapatoktól.

A címvédőnek ez persze nyilvánvalóan csapást jelent, hiszen egyik istálló sem szívesen veszíti el a jó szakembereket, pláne nem úgy, hogy azok a legnagyobb riválisnál kötnek ki. Markónak volt még egy érdekes megjegyzése ezzel kapcsolatbab, azt állította ugyanis, hogy

Azaz a Red Bull tanácsadója szerint ha 2019-ben elhunyt honfitársa a mai napig a Mercedes ügyvezetői jogkör nélküli elnökeként, Toto Wolffal karöltve irányítaná az F1-es csapatot, Hodgkinson nem akart, vagy nem tudott volna a Red Bullhoz szerződni.

Cowell nem, de mások jöhetnek

Azt a Sky Sportsnak nyilatkozó Horner is megerősítette, hogy a Red Bull Powertrains folytatni fogja a szakemberek toborzását (az F1-insider szerint nagyjából 100 fős állományt terveznek), mondván „nagyszerű tehetségeknek keltjük fel a figyelmét és hamarosan újabb bejelentéseket fogunk tenni."

Andy Cowell nem megy a Red Bullhoz Forrás: DPPI/Florent Gooden

Azt azonban a Red Bull csapatfőnöke cáfolta, hogy a Mercedes motorrészlegének éléről tavaly távozó motorfejlesztési igazgató Andy Cowellt is magukhoz csábítanák. „Andy elképesztően tehetséges mérnök, minden amit az F1-ben elért, magáért beszél. De más elfoglaltságok és kalandok érdeklik, jelenleg ezek élveznek nála prioritást" – jelentette ki Horner.

Cowell szerződtetése kétségtelenül még Hodgkinsonnál is nagyobb értékkel bírt volna a Red Bullnak, de a jelek szerint a szakember tényleg az F1-en kívül képzeli el a jövőjét, hiszen sajtóhírek szerint korábban a Ferrari, majd most a jelek szerint a Red Bull megkeresését is visszautasította.