Társoldalunk:

Büntetések miatt változott az imolai végeredmény, Alonso pontot szerzett

2021.04.18. 22:15

Lance Strollt és Kimi Räikkönent is megbüntették az Emilia Romagna Nagydíj után, utóbbi ráadásul egy egészen elképesztő félreértés miatt bukta el saját maga és a csapata idei első pontjait.

Noha George Russell és Valtteri Bottas ütközésében egyik felet sem találták vétkesnek a sportfelügyelők, így is osztogatták a büntetéseket az Emilia Romagna Nagydíj után. Lance Stroll és Kimi Räikkönen sem úszta meg, utóbbi ráadásul a pontszerzők közül is kiszorult, ennek köszönhetően viszont Fernando Alonso megszerezte idei első pontját.

Az Aston Martin kanadai pilótája 5 másodperces időbüntetést kapott a futam után azért, mert Pierre Gasly előzése közben átvágta a Tamburello sikánt, amivel „tartós előnyre" tett szert.  

A döntés eredményeként Stroll elveszítette a hetedik helyet, ami a mögötte célba érő Gasly-é lett. Az Aston Martin pilótáját így hivatalosan nyolcadikként rangsorolták.

Stroll és Gasly csatája - Galéria!Forrás: Getty Images/2021 Getty Images/Bryn Lennon

„A felügyelőket a verseny után értesítették egy esetleges szabályszegésről. Megnézve a videófelvételeket és meghallgatva a pilótákat, a felügyelők arra jutottak, hogy a 18-as rajtszámú autó nem tudta befejezni a 10-es rajtszámú autó előzését a 2-es és 3-as kanyarban anélkül, hogy elhagyta volna a pályát, ezzel teljesen levágva a hármas kanyart. Miután a 10-es autó elé tért vissza, nem adta vissza a helyet" – olvasható a felügyelők indoklásában.

A felügyelők elfogadták Stroll érvelését, amely szerint már a pályaelhagyást megelőzően Gasly elé került, de úgy látták, hogy nem fejezte be a manővert, és emiatt nem is tudott a pályán maradni.

Sokkal rosszabbul járt azonban Strollnál a futamot a 9. helyen záró Kimi Räikkönen, aki az Alfa Romeo idei első pontjait szerezte, de egy utólagos 30 másodperces időbüntetés miatt végül az első tízbe sem került be és csak a 13. lett.

Noha a 2007-es világbajnok is hibázott, a nagyobb baklövést a csapat követte el. Történt ugyanis, hogy a piros zászlós megszakítást követő újraindításnál Räikkönen kicsúszott a Tamburello sikánban és veszített két helyet, mivel Hamilton és Cunoda is elment mellette. A finn pilóta ezután a Mercedes és az Alpha Tauri nyomába eredt, miközben mérnöke közölte vele, hogy nyugodtan visszaveheti az elveszített pozíciókat. Erre Räikkönen visszakérdezett, hogy ez biztos-e, mire mondták neki, hogy várjon, majd kicsivel később azt közölték vele, hogy sajnos mégsem előzhet, maradjon ott, ahol van.

Räikkönen kecmereg ki a kavicságyból a kicsúszása után - Galéria!Forrás: Getty Images/2021 Getty Images/Lars Baron

Az Alfa Romeo védelmében fel lehet hozni, hogy a szabály kimondja, ha valaki a felvezető körben (ez is annak számít, hiába biztonsági autós repülőrajt követte) bármilyen okból pozíciót veszít, az az első Safety Car-vonalig veheti azt vissza, de ha nem sikerült ezt megtennie, a bokszutcába kell hajtania, és meg kell várnia, amíg a teljes mezőny elhalad mellette, majd utánuk eredhet.

Ha tehát Räikkönen visszaelőzi Cunodát és Hamiltont az első Safety Car-vonalig, akkor nem kapott volna büntetést.  

A helyzet azonban nem ennyire egyszerű, a szabályokban ugyanis az is benne van, hogy amint a biztonsági autó lekapcsolja a villogóját, nem lehet előzni. A Mercedesen pedig a 10-es kanyarban aludtak ki a fények, Räikkönen pedig csak a 13-as kanyar után érte utol az előtte haladókat. Ez megzavarta az Alfa Romeo bokszfalát, ahonnan emiatt azt mondták a pilótájuknak, hogy sajnos már maradnia kell a 10. helyen.

A szabályok ugyanakkor különbséget tesznek biztonsági autós fázis és biztonsági autós újtarajt között, ebben az esetben Räikkönen tehát nyugodtan előzhetett volna annak ellenére, hogy a Safety Car lekapcsolta a villogóját.

A csapat tehát abban hibázott, hogy ezt nem tudta, a versenyigazgatótól pedig hiába kért rádión útmutatást, már olyan kevés volt hátra az új rajtig, hogy nem kapott választ. Räikkönennek tehát vagy vissza kellett volna vennie az elbukott két helyet, vagy ki kellett volna hajtania a kör végén a bokszba, de egyiket sem tette meg, így büntetést kapott.

Räikkönen büntetéséből Alonso is profitáltForrás: Getty Images/2021 Getty Images/Peter Fox

A finn versenyző hátrasorolásából ketten profitáltak, Esteban Ocon a 10. helyről a kilencedikre, a feltűnően gyenge futamot teljesítő Fernando Alonso a 11. helyről pedig a 10. pozícióba lépett előre, a kétszeres világbajnok tehát F1-es visszatérése után először szerzett pontot.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK