Vágólapra másolva!
Kimi Räikkönen nem csak a sajtótájékoztatókon, az online közönségtalálkozókon is szűri a sablonos kérdéseket. Antonio Giovinnaziról és Mick Schumacherről is kérdezték őt, mérsékelt sikerrel.

Kimi Räikkönenről köztudott, hogy nem kedveli a nyilvános szerepléseket, különösen a sajtótájékoztatókon időnként visszatérő kérdéseket. A Forma-1-ben egyre nagyobb figyelmet fordítanak arra, hogy a közönség közvetlenebb kapcsolatba kerülhessen a versenyzőkkel, ennek jegyében gyerekek is feltehetnek kevésbé hasznos kérdéseket az FIA sajtótájékoztatóján és az Alfa Romeo online kérdezz-felelek eseményén is lehetőséget kaptak szurkolók, hogy kérdezhessenek Räikkönentől, valamint Antonio Giovinazzitól.

Az egyik érdeklődő arra volt kíváncsi, hogy mi a véleményük egymásról és Giovinazzi mentorként tekint-e Räikkönenre. Az olasz pilóta komolyan vette a kérdést és udvarias választ adott: „Kimi világbajnok versenyző, nagyon tapasztalt és már régóta itt van, úgyhogy persze, hogy az. Még a Forma-1-es pályafutásom elején tartok, olyan ő, mintha a mentorom lenne.”

Räikkönent viszont egy rá jellemző geggel oldotta a helyzetet:

– viccelt, mire Giovinazzi és több résztvevő is nevetni kezdett. A 2007-es világbajnok már korábban is tréfált Giovinazzival, a Nordschleifén száguldozva megrémítette őt, majd, amikor az olasz pilóta ült a volán mögé, nem győzte cukkolni csapattársát.

Nem csak Giovinazziról, hanem Mick Schumacherről is próbálták kérdezni Räikkönent, de az FIA imolai sajtótájékoztatóján róla sem akart részletesen beszélni. A finn pilóta az idénynyitó előtt egy interjúban azt mondta, Schumacher emlékezteti őt a hétszeres világbajnok édesapjára, de azt nem fejtette ki, hogy miért.

„Nyilvánvalóan sok mindenben, nem igazán tudom, hogy mit kellene most mondanom. Sok szempontból emlékeztet engem az édesapjára, ilyen egyszerű. Nem hiszem, hogy bármit is hozzá kellene tennem” – nyilatkozta.

Räikkönen a sisakján üdvözölte edzőjét, Mark Arnallt Forrás: Antonin Vincent / DPPI

Bár Räikkönen nem a szavak embere, így is megtalálta a módját, hogy gratuláljon edzőjének, Mark Arnallnak, aki a hétvégén a 400. F1-es nagydíján vesz részt. A finn pilóta a sisakján köszönti a brit szakembert, aki a McLarennél kezdett dolgozni a Forma-1-ben, ott ismerte meg Räikkönent is, majd követte a finn pilótát a Ferrarihoz, a Lotushoz és az Alfa Romeóhoz is.