Vágólapra másolva!
Lando Norris úgy véli, a tavalyi szezonhoz képest a McLaren 2021-re jóval közelebb került a Mercedeshez és a Red Bullhoz. A brit pilóta elárulta, a csapatnál számítottak arra, hogy a Ferrari visszaesik a futamon.

Az előszezoni tesztek után a legtöbben úgy gondolták, hogy a Red Bull és a Mercedes után a McLaren lesz a harmadik leggyorsabb autó a mezőnyben, sőt, páran már azt vizionálták, hogy néha akár a két élcsapatot is megszorongathatják. A szezonnyitó lapján ez csak részben jött be, ugyanis a futamon valóban a wokingiak tűntek a legjobbnak a középmezőnyből, de így is nagy volt a lemaradásuk az éllovasokhoz képest.

A McLaren Bahreinben nem tudta megszorongatni az élcsapatokat Forrás: McLaren

A két pilóta közül Lando Norris szerepelt jobban, aki a 4. helyen végzett, megelőzve az időmérőn nála jobban teljesítő csapattársát, Daniel Ricciardót, valamint a szombaton szintén gyorsabb Charles Leclerc-t. A brit pilóta meg van győződve arról, hogy csökkentették a hátrányukat a címvédőhöz és az elsőszámú kihívóhoz képest.

– válaszolta az Autosport kérdésére. – Szerintem viszonylag jelentős mértékben csökkentettük a távolságot, ami néhány pályán remélhetőleg még kisebb lesz. Nehéz megmondani, hogy egyértelműen mi vagyunk-e a középmezőny legjobbjai, nem tudom, hogy az Alpha Tauri milyen tempóra képes, de az autó jó.”

Természetesen egy hétvége alapján nem lehet egyértelmű ítéletet mondani, ugyanakkor érdemes összehasonlítani a két héttel ezelőtti eseményeket a 2020-as idénnyel. A tavalyi bahreini időmérőn 1,278 másodperc volt a gyorsabb McLaren-pilóta hátránya a pole pozícióhoz képest, ami az idei kvalifikációra 0,930-ra csökkent.

Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy az idei kvalifikáció 1. helyét megszerző Max Verstappen autója megsérült a Q1 elején, ami valamelyest hátráltatta a holland pilótát.

Ami a futamot illeti, az előző szezonban látott Bahreini Nagydíj irreleváns, ugyanis az utolsó körökre beküldött biztonsági autó összerázta a mezőnyt. A szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj már jobb összehasonlítási alap, ahol az 5. pozícióban célbaérő Norris hátránya 1 perc volt Verstappennel szemben, ráadásul úgy, hogy a safety car a futam negyedénél ment ki a mezőny elől. Ezzel szemben az előző viadalon rögtön a rajt után kellett beküldeni, de a 21 esztendős versenyző lemaradása így is csak 46 másodpercre nőtt a befutóra.

Ez alapján Norrisnak alighanem igaza van abból a szempontból, hogy valóban csökkentették a lemaradást, ám ez a különbség még mindig tetemesnek mondható, ráadásul a bokszból rajtoló Sergio Pérez a leintésre 6 másodpercen belülre került hozzá képest. Ennek tudatában pedig felmerül a kérdés, hogy normál körülmények ez mire lesz elég.

Az időmérőn még Leclerc volt a gyorsabb, de a futam elején Norris megelőzte és végül több mint 10 másodperccel előbb ért célba Forrás: Formula 1 via Getty Images/Clive Mason/Clive Mason

Ami a közvetlen riválisokat illeti, a McLareneket kisebb meglepetésre Leclerc és Pierre Gasly is megelőzte a kvalifikáción. Az Alpha Tauri versenytempójáról végül nem sok minden derült ki, hiszen a francia pilóta autójáról letört az első szárny, ugyanakkor Cunoda Juki 9. helye biztató a 13. rajtpozíció és az elrontott indulás után. A Ferrari esetében viszont egyértelmű, hogy vasárnapra valamelyest visszaesett, amin a McLarennél egyáltalán nem lepődtek meg.

– mondta Norris. – Úgy vélem, megértettük, hogy a Ferrari mire képes: az időmérőn nagyon gyorsak, Charles még tavaly is előttünk volt a kvalifikációkon, de úgy tűnik, a versenyek alatt szenvednek. Egyértelműen gyorsabbak voltunk náluk, ami jó, de vélhetően lesz pár futam, amelyen jobban tudják majd óvni a gumikat és jobb tempót fognak produkálni. Ide-oda fog pattogni a labda a Ferrari és köztünk, emellett az Alpha Tauri is ott lesz, szóval várom már a csatát.”