Társoldalunk:

Lendületbe jött, de ez nem befolyásolja a Honda F1-es jövőjét

2021.04.06. 09:15

Visszatérése óta először az élmezőnyben küzdhet a Honda a Forma-1-ben, a japán gyártó mégis elhagyja a sportágat. A technikai igazgató szerint az új motor a Red Bull mérnökeinek is segített.

Az idénynyitón ugyan nem jött össze a győzelem, de úgy tűnik, a 2015-ös visszatérése óta először a Honda-motor a Forma-1 élmezőnyében küzdhet. A Red Bull és az Alpha Tauri gyári partnere az idei szezonra új erőforrást épített, ami Tanabe Tojoharu, a gyártó technikai igazgatója szerint kompaktabb lett a korábbiaknál.

A Honda az év végén elhagyja a Forma-1-etForrás: Formula 1 via Getty Images/2021 Formula One World Championship Limited/Joe Portlock

„Az előző erőforrás minden egyes alkatrészét megvizsgáltuk és áttekintettük a koncepciót is, aztán tiszta lappal megterveztük az ideit – nyilatkozta.  – Az erőforrás fejlesztésével kapcsolatos céljaink a belsőégésű motor és az energia-visszanyerő rendszer teljesítményére vonatkoznak. Az új megoldással az erőforrás kompaktabb is lett, szerintem ez az autó egészének teljesítményéhez is hozzájárul.”

A Bahreini Nagydíj után Tanabe részletesebben is kifejtette, hogy lejjebb került a vezérműtengely és az egész erőforrást kompaktabbra tervezték, ez nagyobb szabadságot adott a karosszéria tervezőinek a légáramlatok optimalizálása terén. „Nehéz számszerűsíteni, hogy ettől mennyit javult a leszorítóerő vagy a köridő, de [Adrian] Newey hálás volt azért, mert a kompaktabb motort jobban beépíthették.”

A Honda tavaly bejelentette, hogy az idei szezon végén a gyártó elhagyja a Forma-1-et és a kapacitásaikat más mobilitási megoldások kifejlesztésére fordítják. Tanabe leszögezte, hogy a Honda döntése „nincs összefüggésben az eredményekkel. Az idei eredményektől függetlenül távozunk. Ennek nincs befolyása.”

A gyártó technológiája ettől függetlenül a mezőnyben marad, a Honda és a Red Bull megállapodása révén a versenycsapat új motorüzemet hoz létre, ami képes lesz fenntartani az erőforrásokat a várhatóan 2025-ben esedékes új motorformula bevezetéséig. Tanabe viszont ezzel kapcsolatban nem tudott részleteket elárulni.

Tanabe csak a műszaki kérdésekkel foglalkozikForrás: Steven Tee

„Nem igazán avattak be ebbe a projektbe. Csak annyit hallottam, hogy a Honda és a Red Bull megállapodott a fő irányvonalról és most azzal foglalkoznak, hogy a projekt jövőbeli kezelésének részletes folyamatait is kidolgozzák” – mondta a japán szakember, aki hozzátette, arról is zajlanak az egyeztetések, hogy a mérnöki gárda tagjai hol folytatják a munkát.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK