Vágólapra másolva!
Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója elárulta, hogy körönként mekkora időveszteséget eredményezett Max Verstappennek a Bahreini Nagydíjon fellépő technikai probléma. Enélkül a holland pilóta alighanem képes lett volna kivédeni a Mercedes taktikai húzását.

A szezonnyitó Bahreini Nagydíj után a győzelemről nem sokkal lemaradó Red Bull-istállónál úgy vélték, hogy az RB16B elég gyors volt az első helyhez, amiből erőt meríthetnek a folytatásra. A Mercedes a jobb taktikával, a gumikkal való jobb sáfárkodással (két új kemény szettet spóroltak meg a versenyre), és persze Lewis Hamilton kiváló versenyzésével verte meg őket. Helmut Marko, az energiaitalosok tanácsadója azonban utólag elárulta, igen sokat veszítettek egyéb problémáknak köszönhetően.

Verstappen nem tudta lerázni Hamiltont az első etapban Forrás: AFP/Giuseppe Cacace

Az eddig is tudott volt, hogy Verstappen a Bahreini Nagydíj elejétől kezdve a differenciálművel kapcsolatos problémával küzdött, amelyet a csapat nem is tudott megoldani menet közben. Az azonban csak most, Marko szavaiból derült ki, hogy milyen sokat is veszített emiatt Verstappen és a mezőny végéről felzárkózó Sergio Pérez.

– nyilatkozta az osztrák a formel1.de-nek. – Nem mellesleg Pérez autójával is ugyanez volt a helyzet. Ettől nemcsak a tapadás csökkent, hanem jobban kipörögtek a hátsó kerekek, ami túlhevítette azokat. Ebben az időszakban nem tudtuk kiautózni azt az előnyt, amire szükségünk lett volna az elévágás megakadályozásához. 2,5 másodpercről 1,7 másodpercre csökkent a különbség. Ez volt a döntő az első etapban, ahol egyértelműen hátrányban voltunk."

Ha nem lett volna a probléma, és nagyobb lett volna az előnye, Verstappen azonnal a bokszba hajtott volna Forrás: Getty Images/2021 Getty Images/Mark Thompson

Amikor Hamilton a második helyről a bokszba hajtott, Verstappent hiába hívta volna ki egyből a Red Bull, a holland pilóta már úgy is a Mercedes mögé jött volna csak vissza, így érthető, hogy mással próbálkozott a csapat.

A probléma nélkül azonban egy kör előnye alighanem még lett volna a bikások versenyzőjének, Hamilton tehát nem tudta volna megszerezni a pályaelőnyt.

És ha mindez még nem lett volna elég, a Red Bullnak a futam későbbi szakaszában a Honda-erőforrás teljesítményéből is vissza kellett vennie, árulta el Marko. „Utána adódott egy újabb problémánk, nevezetesen az, hogy lejjebb kellett tekernünk a motort a hőmérsékletek emelkedése miatt. Max azonban így is fel tudott zárkózni."

A motort is le kellett tekerni Forrás: Formula 1 via Getty Images/Clive Mason/Clive Mason

Ami a soron következő, imolai versenyt illeti, a Mercedes szerint ott a Red Bull még gyorsabb is lehet, Marko azonban óvatos, mivel úgy véli, a bahreini futam megmutatta, hogy hiába gyorsabbak, semmilyen hiba nem fér bele, ha le akarják győzni a Mercedest. „Szerintem a jelenlegi csomagunkkal, egy nagyon versenyképes erőforrással, egy olyan kasztnival, amely minden helyzetben jól reagál, ismét egy szinten leszünk a Mercedesszel.

Arra számítunk, hogy hasonló lesz a helyzet, de remélhetőleg Max lesz a dobogó tetején."