Vágólapra másolva!
Új problémával szembesültek az F1 legnagyobb istállói, a Red Bullnak és a Mercedesnek is gondot okoz, hogy az idén bevezetett költségplafon alatt maradjanak. A szándék ellenére ezért csúszik a sprintfutamok elfogadása is.

Több szabálymódosítás is befolyásolja a versenyzést a Forma-1-ben az idei szezontól, de egyik sem annyira láthatatlan, mint a 2021-től bevezetett költségplafon. A sportág történetében először minden istálló köteles 145 millió dollárnál kevesebbet költeni (eltekintve néhány kivételtől, például a pilóták fizetésétől vagy a marketing kiadásoktól), ez a Red Bull és a Mercedes számára komoly problémát okoz.

Az élmezőnynek nem könnyű visszavenni a költekezésből Forrás: Getty Images/2021 Getty Images/Lars Baron

A két élcsapat mellett a Ferrari volt az, ami a plafon fölött költött, a maranellói istálló számos szakemberét kénytelen volt kiszervezni a Haashoz, a 2023-ra tervezett Le Mans-i programba és felmerült a fizetések korlátozása is. A McLaren és a Red Bull még mindig 800 fő fölött foglalkoztat, a Mercedes alulról közelíti az 1000 alkalmazottat, de a vb-címért küzdő istállók küszködnek a megszorítás betartásával.

„Megterhelő eljárás volt és továbbra is jelentős kihívás, különösen a nagyobb csapatoknak. Hatékonyabbá teszi a működést, mert egyszerűen azzá kell válnia. Az alkalmazotti létszám a legnagyobb költségtétel, úgyhogy e téren a lehető leghatékonyabbá kell válni” – magyarázta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke.

A költségplafon megosztja a csapatokat, míg a McLarent irányító Zak Brown kijelentette, még a tervezett sprintversenyek miatt sem támogatja a plafon emelését, addig Toto Wolff, a Mercedes résztulajdonos csapatfőnöke csak akkor menne bele a szombatra tervezett új lebonyolítási szisztéma kipróbálásába, ha az idei évre megállapított összegnél többet költhetnek el.

„Christian kifejtette, hogy a vállalataink milyen nehézségekkel néztek szembe azáltal, hogy meg kellett változtatnunk az elmúlt évek során alkalmazott folyamatainkat. Nagyon küszködünk, hogy a költségplafon alatt tartsuk magunkat és itt nem néhány száz, hanem több ezer fontról beszélünk” – mondta Wolff a sprintfutamok várható pluszköltségéről.

Horner és Wolff a Bahreini Nagydíjon Forrás: Getty Images/2021 Getty Images/Mark Thompson

„Szerintem megéri ezzel próbálkozni, de egyszerűen nincs tartalékunk, hogy bevállaljuk, és aztán kiderüljön, további fél millió fontot vagy még többet kell találnunk a költségplafon alatt. Ez azt jelentené, hogy megint a személyzetünknél kell keresgélnünk és én ezt egyáltalán nem akarom még egyszer megtenni” – szögezte le.

Horner ezúttal egyetértett az ellenfél képviselőjével, elmondása szerint a Red Bullnál is 10-30 ezer fontnyi összegeket is megspórolnak azért, hogy beférjenek a költségplafon alá, ezért támogatják a sprintfutamok bevezetését, de úgy érzi, az ezzel járó plusz költség „olyan változó, amit be kell építeni” a költségvetésbe.