Tényleg közel a vége, és Hamilton az idei szezon végén visszavonulhat?

Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Bahreini Nagydíj
Mercedes' British driver Lewis Hamilton is pictured in parc ferme after winning the Bahrain Formula One Grand Prix at the Bahrain International Circuit in the city of Sakhir on March 28, 2021. (Photo by Lars Baron / various sources / AFP)
Vágólapra másolva!
Két korábbi F1-es pilóta is úgy gondolja, hogy már nem láthatjuk sokáig Lewis Hamiltont a mezőnyben, míg egy harmadik exversenyző szerint a Mercedes világbajnoka továbbra is motivált.

A pályán kívül zajló eseményeket illeti, az idei szezon egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó kérdése egyértelműen az lesz, hogy meghosszabbítja-e 2021 végéig szóló szerződését Lewis Hamilton, vagy visszavonul a Forma-1-ből, esetleg egy másik csapathoz szerződik. Három korábbi expilóta is elmondta a véleményét a témában, abban pedig mindhármuké egyezik, hogy egyikük sem zárta ki azt a forgatókönyvet, amely szerint az idei lesz a hétszeres világbajnok utolsó éve a sportágban.

Megy vagy marad? Forrás: AFP/Lars Baron

Hamilton és a Mercedes esetükben példátlanul sokáig húzódó szerződéshosszabbításának szezon előtti bejelentésében a legfurcsább az volt, hogy csak egy évvel toldották meg a tavaly lejárt kontraktust.

Ezt Toto Wolff közös döntésként aposztrofálta, a paddockból azonban több olyan hang is kiszűrődik, amely szerint Hamilton nem ezt akarta, és egyáltalán nem volt boldog attól, hogy csak egy újabb évre írhatott alá.

A manapság a Sky Sports szakértőjeként tevékenykedő Johnny Herbert is így tudja, azaz szerinte Hamilton még mindig éhes a sikerre, és ha tehetné, még évekig versenyezne. „Remélem, hogy nem száll ki, mert még mindig sokat adhat a Forma-1-nek. Tudjuk, hogy milyen fontos volt a sportág globális növekedésének szempontjából. Szerintem továbbra is élvezi a versenyzést – idézi a Motorsport-Total.com Herbertet, aki szerint azért a nyolcadik vb-cím megszerzése hatással lehet Hamilton motivációjára. – A motivációnak mindig is nagy volt a szerepe.

Amikor olyan sikereket érsz el, mint ő, akkor szükséged van motivációra. Ha Max és a Red Bull egy teljes szezonon keresztül a kihívója lesz, akkor azt élvezni fogja."

A Verstappen elleni csata kellő motivációt adhat Hamiltonnak Forrás: Anadolu Agency via Getty Images/2021 Anadolu Agency/Anadolu Agency

Herbert egyébként nem gondolná, hogy ha a Mercedes ugyanazt eljátssza Hamiltonnal, mint a Ferrari 2006-ban Michael Schumacherrel, és finoman ajtót mutat neki, akkor a brit ne találna magának ülést 2022-re, amennyiben továbbra is versenyezni szeretne. Ez a forgatókönvy ugyanakkor eléggé valószínűtlen, és a valóságban két reális opció létezik: a folytatás a Mercedesszel, illetve a visszavonulés.

Coulthard és Webber szerint közel a vége

Herberttől kissé eltérő véleményen van a szintén televíziós szakértőként dolgozó David Coulthard és Mark Webber, akik úgy látják, hogy Hamilton már a visszavonulását tervezi. „Már egyértelműen a célegyenesben van a karrierje, ehhez kétség sem férhet – nyilatkozta az ausztrál expilóta az On The Marbles podcastban. – Bátorság lenne azt mondani, hogy még három évig versenyezni fog. Kettő talán benne van, egy biztosan, utána azonban nagy a valószínűsége annak, hogy visszavonul. Ennek lenne értelme, elvégre 2022-ben új szabályok jönnek."

A nyolcadik vb-cím vajon Hamilton kilépőjét jelentheti az F1-ből? Forrás: Getty Images/2021 Getty Images/Mark Thompson

Webber ugyanakkor egyáltalán nem kívánja Hamilton visszavonulását, sőt. „Én azt mondanám, hogy még sokáig versenyeznie kéne, mivel egy tízes skálán nyolc és feles Lewis is veszélyes. Szerintem még egy kicsit maradnia kéne, hiszen nincs sok veszítenivalója, amikor ilyen elképesztő teljesítményt nyújt. Továbbra is úgy gondolom, hogy van még benne."

Hasonlóan vélekedik Webber korábbi red bullos csapattársa, David Coulthard is, aki szerint viszont Hamilton részéről is sokat elárul, hogy csak egy évre írt alá.

– jelentette ki a skót. – Az egyéves szerződés azt mutatja, hogy egyik fél sem elkötelezett. Mondhatják azt, hogy »hagyjuk nyitva a dolgokat, mert új szabályok jönnek«, de az idén nem fognak olyasmit megtudni egymásról, amit már ne tudnának. Azon tűnődöm, hogy mi van akkor, ha elkezdett elegük lenni a Forma-1-es politika bizonyos elemeiből."

Bárhogy is lesz, egy újabb évet már semmiképpen nem kell várni arra, hogy kitisztuljon a kép, George Russell elmondása alapján a Mercedes ugyanis augusztus végéig tisztázni akarja jövő évi pilótafelállását, azaz a Belga Nagydíjig az is eldől, hogy Hamilton marad-e jövőre.