Vágólapra másolva!
Borzasztóan kezdte az idei szezont Sebastian Vettel, aki a tragikusan sikerült bahreini versenyhétvége után elmondta, egyelőre nem tud az autója vezetésére összpontosítani, mert különböző dolgok hátráltatják.

Miután ő lett a szezon első, majd második pilótája is, aki büntetést kapott, első futamát új csapatában pedig csak az utolsó előtti helyen fejezte be, Sebastian Vettel elismerte, hogy egyelőre nem érzi jól magát az Aston Martin AMR21-esben és több dolog is hátráltatja abban, hogy ki tudja hozni az autóból a legtöbbet. Korábbi főnöke, a 2007-ben és 2008-ban a Toro Rossónál csapatfőnöki pozíciót betöltő Gerhard Berger eközben úgy érzi, Vettel nem kezeli jól a nyomást, és ez meg is látszik rajta.

Nagyon rosszul alakult Vettel első hétvégéje az új csapatában Forrás: Motorsport Images/Glenn Dunbar

„Valószínűleg nem ez volt a legjobb hétvégénk vagy az a hétvége, amire számítottunk. De sok dolgot tanultunk a versenyen, amelyekkel foglalkoznunk kell. Meglátjuk, hogy milyen gyorsan tudjuk megoldani ezeket" – nyilatkozta Vettel a Motor Sport Magazine-nak a Bahreini Nagydíj után, amelyet az utolsó helyről kezdett meg, a futam hajrájában pedig nekiment Esteban Oconnak, amiért tíz másodperces időbüntetést kapott. Újabb vezetői hibájában szerepet játszhatott az is, hogy egyelőre nem vált eggyé az Aston Martinnal.

Meg kell próbálnunk kijavítani ezeket. Nyilván alkalmazkodom ahhoz, hogy mit követel meg a kocsi, de sok dolog van, amelyek bizonyos következetlenségeket szülnek, ami nem segít. Ezeken felül kell kerekedjünk. Nagyon sok minden van még most is, ami megtöri a ritmust és eléggé nehézzé teszi, hogy ráérezzek az autóra és arra, hogy mit kell tennem ahhoz, hogy gyors legyek. Úgyhogy még sok a dolgunk."

Egyelőre nem tudja hozni csapattársa szintjét sem Forrás: Jerry Andre

Noha Vettel az autóval nem, új csapatával legalább már megbarátkozott. „Igen, nagyon jól érzem magam a csapatban. Nyilván kicsit sajnálom, hogy ennyire rossz volt az első versenyhétvége, mert tudom, hogy mennyit készültünk a szezon kezdete előtt. Másfelől innen csak felfelé vezet az út. Amint mondtam, sokat tanultunk. Rengeteg munka vár ránk, de most ez a helyzet, lépésről lépésre kell megbirkóznunk vele."

Remélem, hogy ezek nagy részét gyorsan meg tudjuk oldani. Szerintem sok mindent kezelni tudunk, egy részét a mi oldalunkon, egy részét nem. Meglátjuk."

Kérdésre a négyszeres világbajnok elmondta, természetesen igyekszik motiválni a csapatot, de most elsősorban neki kell javulnia.

„Ez is a munkám része, de közben az is, hogy vezessem az autót és jól versenyezzek, amit ma nem tettem. Nem ilyen kezdést akartunk, de a következő néhány futam nagyon jó alkalmat fog szolgáltatni arra, hogy kicsit lenyugodjunk."

Volt főnöke is kritizálta

Noha természetesen egy verseny alapján korai lenne következtetéseket levonni Vettel 2021-es teljesítményéből és egyelőre úgy tűnik, hogy az Aston Martin idei autója is jócskán elmarad a várakozásoktól és csak a középmezőny második felében való versenyzéshez elég, a német pilótával 2007-ben és 2008-ban a Toro Rossónál együtt dolgozó, a faenzai istállót csapatfőnökként irányító Gerhard Berger szerint hiába jó pilóta a német, a nyomást egyszerűen nem bírja.

Berger jól ismeri Vettelt, a Toro Rosso és a német pilóta első nagydíjgyőzelmét is közösen érték el a 2008-as Olasz Nagydíjon Forrás: Getty Images/2008 Getty Images/Mark Thompson

„Sebastian négyszeres világbajnok, egyike a kiemelkedő pilótáknak, ez nem is lehet kérdés, viszont soha nem reagált jól a nyomásra – nyilatkozta az osztrák expilóta az In The Fast Lane podcastban. – Emlékezzünk vissza, amikor Daniel [Ricciardo] megérkezett a Red Bullhoz és nagyon jól teljesített és nyomás alá helyezte Sebastiant, akinek nehéz volt megbirkózni ezzel. A Ferrarinál hasonló volt a helyzet."

Amikor az ember ilyen helyzetben találja magát, le kell ülnie és hátra kell lépnie egyet, majd azt mondani, hogy »rendben, most vegyünk vissza egy kicsit és a siker majd ismét jönni fog magától.« Eközben elmondhatjuk róla azt is, hogy a karrierje végén tart. Amikor az ember már ilyen sok versenyen túl van, nyert négy világbajnoki címet, akkor eljön egy pont, amikor talán már nem akar annyi kockázatot vállalni és úgy küzdeni, mint korábban, amikor futamokat nyert. Bizonyos módon a dolgok egyszerűen nem jönnek össze neki, elkezd hibákat elkövetni, az emberek pedig elkezdik megkérdőjelezni őt. Ez pedig lépésről lépésre nagyobb nyomást helyez rá, és amint mondtam, nem szereti a nyomást."