Saját válláról vette le a terhet őszinte vallomásával az Alpha Tauri versenyzője

Forma-1, Bahreini Nagydíj, péntek, Pierre Gasly, Alpha Tauri
BAHRAIN, BAHRAIN - MARCH 26: Pierre Gasly of Scuderia AlphaTauri and France during practice ahead of the F1 Grand Prix of Bahrain at Bahrain International Circuit on March 26, 2021 in Bahrain, Bahrain. (Photo by Peter Fox/Getty Images)
Vágólapra másolva!
Pierre Gasly úgy érzi, saját lelkén könnyített azzal, hogy nemrég őszintén írt a korábbi nehézségeiről, és ezzel más embereken is igyekezett segíteni.

Reagált a The Players' Tribune hasábjain nemrég megjelent érzelmes hangulatú, őszinte hangvételű bejegyzésére Pierre Gasly. Az élete legjobb formájában versenyző francia pilóta barátja, a 2019-ben halálos F2-es balesetet szenvedett Anthoine Hubert miatt keletkezett űrről és a Red Bull-tól történt lefokozásáról is vallott, most pedig elmondta, egyfajta terápia volt számára az, hogy ezeket a dolgokat kiírhatta magából.

Gasly elmondta, ami nyomta a lelkét Forrás: Getty Images/2021 Getty Images/Peter Fox

„Olykor könnyebb leírni a dolgokat, mint kimondani” – nyilatkozta az Alpha Tauri versenyzője a bahreini szezonnyitó helyszínén.

Gasly úgy érzi, hogy azzal, hogy az F1-es pilótákra nem igazán jellemző őszinteséggel beszélt a nehézségeiről, példát mutatott az embereknek, akik rajta keresztül meríthetnek erőt ahhoz, hogy szembe nézzenek a saját életükben felmerülő nehézségekkel. „Úgy gondolom, hogy mindig találkozunk kihívásokkal az életben, csináljunk bármit is. Nemcsak rólam van szó, bárki magára ismerhet, csináljon bármit is. Fontos, hogy az ember szembenézzen ezekkel a kihívásokkal, mert szerintem ez formálja a személyiségét is, mind pilótaként, mind emberként."

Versenyzőként és emberként is jobbá tette az őszinte vallomás Forrás: Getty Images/2021 Getty Images/Peter Fox

„Az életemnek ez a szakasza formált azzá, aki ma vagyok. Soha nem adtam fel, mindig világos elképzelésem volt arról, hogy mit akarok és mit akarok elérni ebben a sportágban. Valószínűleg végül ez segített. Úgyhogy ez a jó oldala, most már jobban érzem magam. Így szerettem volna kifejezni magam. Nem szeretnék jobban belemenni a részletekbe, a legtöbb mindent már megosztottam, amit meg akartam" – zárta rövidre a témát a 25 esztendős pilóta.