Társoldalunk:

Grosjean lemondott, új igazgatók kerültek a versenyzői szakszervezetbe

2021.03.23. 15:05

Lemondott igazgatói megbízatásáról Romain Grosjean az nagydíjversenyzők szakszervezetében (GPDA), a helyére a fiatal generáció egyik képviselője, George Russell került.

Új igazgatókat választottak a nagydíjversenyzők szakszervezete (GPDA) elnökségébe, miután az elnökség egyik eddigi tagja, Romain Grosjean lemondott. A francia pilóta F1-es pályafutása tavaly véget ért, a Haas nem kínált neki szerződéshosszabbítást és másik csapatnál sem talált helyet, ráadásul a Bahreini Nagydíjon súlyos balesetet szenvedett és égési sérüléseket szerzett.

Russell a Williams versenyzője és idéntől a GPDA egyik igazgatójaForrás: Williams Racing

Grosjean az IndyCarban folytatja a pályafutását, ezért nem maradt a GPDA elnökségi tagja, de tanácsadóként segíti az immáron négytagú elnökség munkáját. Az elnök, Alexander Wurz hivatalában maradt, Sebastian Vettel továbbra is igazgatóként dolgozik, Grosjean utódja a Williams fiatal tehetsége, a harmadik szezonját kezdő George Russell lett.

„Megtiszteltetés és kiváltság, hogy jelöltek a GPDA igazgatójának, nagyra értékelem a versenyzőtársaim támogatását, hogy megbíztak ezzel a feladattal, és felismerték az ezzel járó felelősséget. A hat évtizedes fennállása során a GPDA központi szerepet játszott az F1 biztonságának formálása terén, a sportág és a szurkolók érdekében.”

A szervezet fennállása során először egy olyan elnökségi tag is csatlakozott a testület vezetéséhez, aki nem autóversenyző: Anastasia Fowle, eddig a GPDA jogi tanácsadója volt, mostantól a szervezet üzleti és egyéb aktivitásai terén hasznosítja a tudását. „Elkötelezett vagyok a sportág és az iparág iránt, megtiszteltetés, hogy támogathatom a GPDA-t a tevékenységében” – mondta.

Grosjean az IndyCarban folytatja a versenyzéstForrás: Joe Skibinski - 2021/Joe Skibinski

Grosjean a Twitteren hozzátette: „Nagyon menő, hogy George Russell a GPDA egyik új igazgatója. Szuper elégedett vagyok az elmúlt néhány év során elvégzett munkánkkal és nagyon büszke arra, hogy továbbra is részt vehetek benne."

A GPDA független szervezet, ami a pilóták álláspontját képviseli elsősorban biztonsági kérdésekben, de Wurz hivatalba lépése óta egyéb területeken, például a versenyzés színvonalával kapcsolatos ügyekben is kifejtik a véleményüket, de rendszeresen panaszkodnak arra, hogy ezeket általában nem kérik ki vagy nem veszik figyelembe.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK