Minden idők legjobb F1-es mezőnyében Hamilton idén még kiemelkedőbb lehet

Forma-1, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Bahrein teszt 1. nap, mezőny
BAHRAIN, BAHRAIN - MARCH 12: Lewis Hamilton and Valtteri Bottas of Mercedes pose on the grid during Day One of F1 Testing at Bahrain International Circuit on March 12, 2021 in Bahrain, Bahrain. (Photo by Clive Mason - Formula 1/Formula 1 via Getty Images)
Vágólapra másolva!
Lewis Hamilton idén megszerezheti nyolcadik világbajnoki címét, amivel megjavítaná Michael Schumacher csúcsát. Ám a brit pilóta számos más téren is az F1 élére állhat, mint ahogyan Fernando Alonso is. Összeszedtük, hogy az idei szezonban mely rekordok dőlhetnek meg.

Ha van egy szám, amely központi téma lehet a jövő hétvégén kezdődő Forma-1-es világbajnokság alatt, akkor az a 8-as. Lewis Hamiltonnak jó esélye van arra, hogy ebben az idényben megszerezze pályafutása nyolcadik világbajnoki címét, amivel a legfontosabb kategóriában is túlszárnyalná Michael Schumachert, és immáron megkérdőjelezhetetlenül ő lenne minden idők legeredményesebb F1-es pilótája.

A szezon fő kérdése, hogy Hamilton a vb-címek tekintetében is túlszárnyalja-e Schumachert Forrás: AFP/Giuseppe Cacace

Azonban nem ez az egyetlen mutató, amire a statisztikák kedvelőinek érdemes figyelni, hiszen a brit versenyző számos más kategóriában is megelőzheti a német legendát, néhány mutatóban pedig Ayrton Sennát érheti utol a lista élén. Ezek közül van, amit akár a szezonnyitón is átadhat a múltnak, de ha akkor nem, a későbbiekben szinte biztosan ő lesz az egyedüli listavezető. Más esetben nehezebb dolga lesz, és olyan mutatóból is akad szép számmal, amely esetében minden egy adott futamon nyújtott teljesítményén múlik.

Persze a Mercedes versenyzőjén kívül másoknak is megvan a lehetősége arra, hogy történelmet írjanak.

Csapattársa, Valtteri Bottas, valamint Carlos Sainz és a Red Bull pilótái azonban egy-egy kétes dicsőséget jelentő lista élére állhatnak, igaz, még ha ez meg is történik, később lesz lehetőségük „leiratkozni” onnan. Kimi Räikkönen és főleg Fernando Alonso pedig leginkább olyan mutatókban állíthat fel új rekordot, amelyek valamilyen módon jelzik a berobbanásuk vagy az utolsó nagy sikerük óta eltelt rengeteg időt.

Ami a csapatokat illeti, miután a Mercedes 2020-ban megdöntötte a zsinórban megszerzett konstruktőri világbajnoki címek csúcsát, egy rekordot idén is elvehet a Ferraritól, ezt leszámítva viszont inkább a különböző összesített ranglistákon léphet feljebb.

Motorszállítóként viszont több tekintetben is történelmet írhat.

A tavalyi évhez hasonlóan fontos leszögezni, hogy az egy idényre vonatkozó statisztikákkal nem foglalkozunk, hiszen ezeket minden szezonban meg lehet változtatni. Továbbá azokat a mutatókat sem vesszük figyelembe, amelyek esetében valaki a saját csúcsát javíthatja meg, emellett pedig igyekszünk a realitás talaján maradni, amikor felsoroljuk a különböző lehetőségeket.

Hamilton idén is rekordhalmozó lehet

Ami kétségtelenül az év legfontosabb kérdése, hogy Hamilton megszerzi-e pályafutása nyolcadik világbajnoki elsőségét. Amennyiben igen, úgy ebben a tekintetben is lehagyná Schumachert, más szempontból pedig utolérné a német versenyzőt. A 36 esztendős pilótának ugyanis ez lenne zsinórban az ötödik világbajnoki címe, ami egykori riválisának is összejött 2000 és 2004 között.

Elsősorban talán Verstappen akadályozhatja meg Hamiltont, hogy megszerezze nyolcadik elsőségét Forrás: AFP/Mazen Mahdi

Ehhez azért a többi részvevőnek, a tesztek alapján leginkább Max Verstappennek és a Red Bullnak lesz egy-két szava, ám akad pár mutató, amiben vélhetően senki és semmi nem akadályozhatja meg, hogy legalább holtversenyben az élre álljon. Hamiltonnak ez lehet zsinórban a 15. szezonja, amikor legalább egyszer futamot nyer, amiből egyenesen következik, hogy ezekben az években vezette valamelyik versenyt és felállhatott a dobogóra.

Schumacher ezekben a kategóriákban sorozatban 15-nél állt meg, a futamgyőzelmek szempontjából pedig összességében is 15–14 az állás német legenda javára.

Hamilton itt még csak utolérheti elődjét, mint ahogyan az egy csapat színeiben teljesített legtöbb futam is csak holtversenyben lehet az övé az idény végére. Ha minden a tervek szerint halad, akkor az Abu-dzabi Nagydíj lesz a brit versenyző 179. viadala a Mercedes színeiben, amennyit Schumacher is teljesített a Ferrarival. Jól mutatja a futamok számának növekedését, hogy utóbbinak ehhez 10 teljes és egy csonka szezon kellett, míg Hamilton csupán a kilencedik idényét fogja megkezdeni a brackley-iekkel.

Persze jó néhány mutató van, amiben az egyik hétszeres világbajnok nemcsak utolérheti, hanem túl is szárnyalhatja a másikat. Ilyen például azon körök száma, amit az élen fejeztek be, itt ugyanis Hamilton csupán 12-re van az 5111-es csúcstól. Az ugyanazzal az istállóval szerzett dobogók, valamint az egyazon cég által gyártott motorral elért leggyorsabb körök esetében pedig már most egálban vannak,

így a rekorddöntéshez csupán egyet kell hozzátenni a 116-hoz, illetve az 53-hoz.

Hamilton abból a szempontból sincs lemaradva, hogy hány futam után vezette a bajnoki táblázatot, hiszen csupán 2 a hátránya a szintén Schumacher által tartott 121-es csúcshoz képest. Elképzelhető, hogy ezt is megdönti, viszont ha nemcsak összességében, hanem az egymást követő versenyeket figyelembe véve is élre állna, az aligha tenne jót az izgalmaknak. A címvédő ugyanis jelenleg 15-nél tart, és ahhoz, hogy egyeduralkodóvá váljon, a jelen állás szerint 23 futamból álló idényben „rajt-cél győzelmet” kell aratnia.

Hamilton lehet az a pilóta, aki a legtöbb futamot zárta az összetettbeli tabella élén Forrás: Formula 1 via Getty Images/Clive Mason/Clive Mason

Szintén nem egyértelmű, hogy Hamilton beéri-e Schumachert az ún. Hat Trickek számában, ami az egyazon hétvégén elért pole pozíciót, győzelmet és leggyorsabb kört jelenti. A 18-cal rendelkező brit pilóta esetében tavaly három ilyen alkalom volt, tehát megvan rá az esélye, hogy 2021-ben meglegyen neki az etalont jelentő 22. Ennek „továbbfejlesztett” verziója a Grand Slam vagy Grand Chelem, amihez ugyanez a teljesítmény szükséges, kiegészítve azzal, hogy az adott versenyző minden kört az élen fejez be.

Hamilton eddig hat ilyen hétvégét tudhat maga mögött, és ebben a mutatóban nem Schumachert, hanem Jim Clarkot kell utolérnie, aki nyolcat gyűjtött össze.

Akad viszont olyan mutató is, amiben nem biztos, hogy Hamilton első akar lenni. Ez pedig a legtöbb 2. hely, amiből Schumacher szerezte a legtöbbet, szám szerint 43-at, de a brit versenyző már nagyon közel van hozzá a 40-ével. Hasonló kategória a legtöbb olyan dobogós helyezés, amikor az adott pilóta nem a pódium tetején ünnepelhetett. Itt kicsit nagyobb a különbség, Räikkönen 82-vel vezeti a rangsort, míg Hamilton neve mellett 70 áll.

Már ebből is látszik, hogy számos olyan hétvége lesz, amelyen a Mercedes pilótája történelmet írhat, és ekkor még nem beszéltünk azokról a rekordokról, amelyek az egyazon pályán vagy nagydíjon elért eredményekkel foglalkoznak. Ezeket nem soroljuk fel egyenként, hanem az alábbi táblázatban szemléltetjük, hogy mikor, mire kell majd figyelni a szezon során.

KategóriaRekordtartó(k)RekordHelyszín(ek), ahol Hamilton beállíthatja vagy megdöntheti csúcsot
Legtöbb győzelem ugyanazon a pályán (és nagydíjon)

Schumacher (Magny-Cours)
Hamilton (Hungaroring)

8

Montreal
Silverstone
Hungaroring*

Legtöbb dobogó ugyanazon a pályán (és nagydíjon)Schumacher (Imola, Barcelona, Montreal)12Silverstone
Legtöbb dobogó hazai nagydíjonProst11Silverstone
Legtöbb pole pozíció ugyanazon a pályán (és nagydíjon)Senna (Imola)
Schumacher (Szuzuka)
Hamilton (Melbourne)
8Silverstone
Hungaroring
Monza
Melbourne
Legtöbb pole pozíció ugyanazon a pályán (és nagydíjon) zsinórban

Senna (Imola)

7Melbourne
Legtöbb leggyorsabb kör ugyanazon a pályánSchumacher (Barcelona)
Hamilton (Monza)
7Monza
Legtöbb leggyorsabb kör ugyanazon a nagydíjonMansell (Brit Nagydíj)
Schumacher (Spanyol Nagydíj)
Hamilton (Olasz Nagydíj)
7Monza
Legtöbb különböző pályán elért leggyorsabb körSchumacher
Hamilton
23Baku
Paul Ricard
Zandvoort
Mexikóváros
Dzsidda

*dőlt betűvel jeleztük, ahol Hamilton rekordot dönthet

Verstappenék kétes dicsőség felé haladnak

Amennyiben Hamiltonnak lesz kihívója, akkor minden bizonnyal Valtteri Bottasszal vagy Max Verstappennel fog megküzdeni az elsőségért. A finn pilóta esetében el lehet mondani, hogy ha esetleg felér a csúcsra, akkor ő lesz az első világbajnok, aki korábban négyszer is kikapott ugyanattól a csapattárstól. A Red Bull versenyzője pedig abból a szempontból írhat történelmet, hogy a holland lehet a 15. nemzet, amely világbajnokot ad a Forma-1-nek. Ezek azonban nem rekordok, inkább amolyan említésre méltó adatok.

Statisztikai szempontból viszont sokkal érdekesebb, hogy mindketten megdönthetik Stirling Moss rekordját.

A tavaly elhunyt pilóta a legtöbb győzelemmel rendelkezik azok közül, akik soha nem nyertek világbajnoki címet. Egészen pontosan 16-szor látta meg elsőként a kockás zászlót, míg Verstappen 10-nél, Bottas 9-nél tart. Ugyanakkor a finn pilótának vagy a Red Bullnak mindenképpen javulnia kell tavalyhoz képest, hogy a téma egyáltalán szóba kerüljön.

Verstappen könnyen megdöntheti Moss rekordját, még ha csak ideiglenesen is Forrás: AFP/Mazen Mahdi

Mindez persze nem jelenti azt, hogy ha valamelyikük átveszi a vezetést ezen a ranglistán, akkor örökre ott is marad, és elsősorban nem arra gondolunk, hogy más, szintén vb-cím nélküli pilóta felülmúlja. Átmenetileg Alain Prost, Nigel Mansell, Damon Hill és Nico Rosberg is állt ennek a mutatónak az élén, de aztán mindannyian felértek a csúcsra – a francia pilóta egyenesen négyszer –, aminek következtében lekerült a nevük. A tesztet látva különösen Verstappennek van esélye arra, hogy idény közben megdöntse a rekordot,

és akkor már csak az lesz a kérdés, hogy év végén visszaadja-e az elsőséget a néhai brit pilótának, vagyis sikerül-e felérnie a csúcsra.

Verstappen csapattársa, Sergio Pérez szintén egy kétes dicsőséget jelentő csúcsot érhet utol, ugyanis ő lehet a legtöbb győzelemmel rendelkező versenyző, aki soha nem indulhatott pole pozícióból. A mexikói pilóta a 2020-as Szahíri Nagydíjon átesett a tűzkeresztségen, és ha idén legalább háromszor felállhat a dobogó tetejére, akkor beéri Bruce McLarent és Eddie Irvine-t. Persze ehhez számos tényezőnek össze kell állnia: amellett, hogy nyilvánvalóan nem szerezheti meg az első rajthelyet, a futamokon többször is felül kell kerekednie mind a Mercedeseken, mind a másik Red Bullon.

Carlos Sainz hasonló kategóriában kerülhet a lista élére, de Verstappenékhez képest „eggyel alacsonyabb osztályban”.

A Ferrari újdonsült pilótája ugyanis még nem nyert futamot, viszont a 3. legtöbb pontot szerezte a vele hasonló cipőben járók közül. Ahhoz, hogy Romain Grosjeant, majd a listavezető Nico Hülkenberget is utolérje, 149 egységet kellene hozzátennie az eddigi 372-höz, ami diadal nélkül sem lehetetlen, más kérdés, hogy a maranellóiak versenytempója korántsem mondható biztatónak. Persze hozzá kell tenni, hogy manapság sokkal több pontot lehet szerezni egy futamon, mint az F1 történetének első 60 évében.

Alonso más jellegű rekordokat javíthat meg

Az eddig felsorolt rekordok túlnyomó többsége arról szólt, hogy egy adott eredményt valaki hány alkalommal tudott elérni, illetve mennyi ideig volt képes fenntartani egy bizonyos teljesítményt. A mezőny két korelnöke, Räikkönen és Alonso azonban más típusú csúcsokat javíthat meg, amelyek azon alapulnak, hogy milyen régen debütáltak, valamint érték el első sikereiket. Utóbbi esetében az is fontos szerepet játszhat, hogy évek óta nem harcolhatott az élmezőnyben, legalábbis ami az F1-et illeti.

Räikkönen minden szempontból a legtapasztaltabb pilóta lesz Forrás: Getty Images/2021 Getty Images/Joe Portlock

A finn pilótánál csupán arról van szó, hogy most már nemcsak a futamok, hanem az F1-es szezonok terén is ott lesz a legtapasztaltabbak között. Bahreinben ugyanis a 19. idényét fogja megkezdeni, amivel egalizál Schumacherrel és Rubens Barrichellóval szemben. Sőt, amennyiben legalább egy pontot szerez, úgy

ebben a tekintetben is utoléri a hétszeres világbajnokot, aki hozzá hasonlóan minden évében gyűjtött legalább egy egységet.

A két kihagyott év után visszatérő Alonso azonban ebből a szempontból érdekesebb, ugyanis egykori csapattársával ellentétben neki van esélye arra, hogy egy-két kimagasló eredményt is felmutasson a szezonban. Ha azonban nem így lesz, egy kategóriában így is feliratkozik a finn versenyző mellé, akinek első és eddigi utolsó rajtja között 370 futamot tartottak (melyek közül nem vett részt mindegyiken). Alonso pedig szintén a 2001-es Ausztrál Nagydíjon mutatkozott be.

A tavalyi Renault bizonyította, hogy képes megfutni egy verseny leggyorsabb körét, valamint kis szerencsével akár dobogós helyezést is elérhet. Előbbire néha az Alpine is alkalmas lehet, és ha ez Alonsónak a Magyar Nagydíjon vagy annál később jön össze, akkor megjavítja Schumacher csúcsát, aki utolsó leggyorsabb körét 339 futammal később szerezte meg, mint az elsőt.

Emellett az Alpine várhatóan azon csapatok közé fog tartozni, akik várnak a lepattanóra, hogy esetleg valamelyik pilóta felálljon a pódiumra.

Ez tavaly háromszor is megvalósult, és ha Alonsónak is sikerül, akkor a 2014-es hungaroringi verseny után végezne ismét az eső háromban. Mivel azóta már 127 futam eltelt, ezért biztosan megdöntené Alexander Wurz csúcsát, akinek néha a mezőny tagjaként, máskor azon kívül, de összesen 118 viadalból álló aszályt kellett kivárnia két agymást követő alkalom között. Ha pedig a kétszeres F1-es világbajnok a Holland Nagydíjtól kezdve bármelyik futamon pezsgőzhet, akkor Schumacher rekordját is átadja a múltnak. A német pilóta első és 155., azaz utolsó dobogója között 347 F1-es hétvégét rendeztek.

Futamgyőzelem esetén Alonso öt rekordot is megdönt Forrás: XPB / James Moy Photography Ltd.

Ha pedig olyan szerencsés lesz, illetve annyira remekül él a lehetőséggel, mint Pierre Gasly vagy Pérez a 2020-as Olasz, illetve Szahíri Nagydíjon, és elsőként látja meg a kockás zászlót, akkor minden ilyen jellegű rekordot átír.

Alonso ugyanis első és eddigi utolsó győzelmét is annyira régen aratta, hogy nem csupán futamok számában, hanem az azóta eltelt időt tekintve is átvenné a vezetést.

Alonso 2003. augusztus 24-én, a Magyar Nagydíjon diadalmaskodott először, azóta pedig 325-ször aludtak ki a piros lámpák (nem számítva a megismételt rajtokat és a tavalyi piros zászlókat), illetve a cikk megjelenésének időpontjában 17 év és 206 nap telt el. Ezzel szemben a mostani csúcstartó Räikkönen esetében ez a két adat 294 verseny, valamint 15 év és 212 nap.

Hasonló a helyzet a két egymást követő diadal esetében is. Alonso 2013. május 12-én, Barcelonában állhatott utoljára a dobogó tetején, amióta 152-szer játszották le a győztesnek járó himnuszt vagy himnuszokat, illetve mindannyian 7 évet és 310 napot öregedtünk. Ebben az esetben a két csúcsot két különböző pilóta tartja: Räikkönen 114 hétvégén keresztül nem tudta megszerezni pályafutása 21. diadalát (és ezek közül csak kettőt hagyott ki), Riccardo Patresének pedig 6 évet és 210 napot kellett várnia karrierje harmadik diadalára.

Ha Alonso valóban futamot nyer, akkor abból gyakorlatilag egyenesen következik, hogy még egy rekordot megjavít, ugyanis utoljára a már említett 2014-es Magyar Nagydíjon fejezett be kört az élen.

Az egymást követő alkalmakra vonatkozó rekordot Pérez a tavalyi Török Nagydíjon megdöntötte, így jelenleg 126 viadalnyi, valamint 6 évnyi és 146 napnyi különbséggel ő áll a rangsor élén, de a spanyol versenyző már Bahreinben átveheti a vezetést. Persze ehhez nem feltétlenül kell megnyernie a futamot, mint ahogyan az a mexikói versenyzőnek is csak két fordulóval később sikerült.

A Mercedes most motorszállítóként írhat történelmet

A csapatok esetében, ahogyan az lenni szokott, sokkal kevesebb rekorddöntésre számíthatunk, hiszen hiába a Mercedes hét éve tartó egyeduralma, a csapat nagyon kevés időt töltött az F1-ben ahhoz, hogy a legfontosabb statisztikákban a közeljövőben átvegye a vezetést a Ferraritól. A maranellóiak egyik csúcsát azonban már idén megjavíthatják, ugyanis Hamiltonnak és Bottasnak mindössze kétszer kell az első sorból indulnia, hogy az olaszokhoz hasonlóan már a címvédő aktuális pilótái is 80-szor rajtolhassanak az első két helyről. A tesztekből kiindulva elképzelhető, hogy Verstappen és esetleg Pérez ebbe sokszor bele fog rondítani, de néhány pálya hagyományosan nagyon fekszik a Mercedesnek, ahol még akkor is lehet esélyük, ha a Red Bull valóban komoly kihívást fog jelenteni idén.

A Mercedes egy mutatóban idén is megelőzheti a Ferrarit Forrás: Formula 1 via Getty Images/2021 Formula One World Championship Limited/Dan Istitene

Ezt leszámítva viszont inkább arra van lehetőségük, hogy a futamgyőzelmek után még több kategóriában fellépjenek az örökranglista 3. helyére. A legtöbb konstruktőri világbajnoki cím tekintetében a nyolccal rendelkező McLarent érhetik utol, a pole pozíciókban (128–126), valamint az élen töltött kilométerek (35241–34688) és körök (7584–6624) számában a Williamset előzhetik meg. Hozzá kell tenni, hogy a múlt heti eseményekből kiindulva utóbbira azért nincsen túl sok esély.

Szintén fontos megemlíteni, hogy ha minden jól megy, 2021-ben a McLaren eljut egy fontos mérföldkőhöz.

Azok után, hogy tavaly Mugellóban a Ferrari teljesítette 1000. F1-es futamát, most a wokingiak juthatnak el a 900. versenyükig. A jelenlegi versenynaptár alapján ez Brazíliában fog bekövetkezni, de ha a nagydíjhétvégéket vesszük alapul, akkor már négy fordulóval korábban, Szingapúrban jubilálhatnak.

Ami a motorszállítókat illeti, a Mercedes idén inkább ezen a téren javíthat az eddigi legjobb eredményeken. A legfontosabb, hogy újabb konstruktőri világbajnoki győzelem esetén megdönthetik a legendás Ford Cosworth csúcsát, amely hozzájuk hasonlóan zsinórban hét éven keresztül volt a legjobb alakulat partnere. Ez idén közel sem biztos, hogy így lesz, az pedig pláne nem valószínű, hogy a legtöbb pole pozícióban utolérik a 229-cel rendelkező Ferrarit, hiszen ahhoz 20-szor kellene az első rajtkockából indulnia valamelyik autónak. A Red Bull formáját elnézve pedig arra is igen csekély az esély, hogy az első 21 futam mindegyikén legyen Mercedes-erőforrással rendelkező kocsi az első sorban,

amivel beállítanák a Renault csúcsát: a franciák zsinórban 39-szer mondhatták el ezt magukról.

Azonban a Ferrari tavalyi katasztrofális szezonjának köszönhetően a maranellóiakat két mutatóban is könnyedén utolérhetik. Az olasz istálló 2020-ban két nagy sorozatot is lezárt, ugyanis 25 év után egyszer sem futották meg a verseny leggyorsabb körét, illetve 27 esztendőt követően egy pillanatig sem álltak az élen. Ennek következtében a Mercedes mint motorszállító ziccert kapott, hogy mindkét kategóriában egyenlítsen (és jövőre előzzön).

A képen minden idők legsikeresebb és nemsokára legtapasztaltabb F1-es mezőnye látható Forrás: Formula 1 via Getty Images/Clive Mason/Clive Mason

Végezetül pedig jöjjön egy érdekesség, ami az egész mezőnyre vonatkozik! Ha minden jól megy, és az összes futamgyőztes el tud indulni, akkor a Bahreini Nagydíj rajtjának pillanatában minden idők eddigi legsikeresebb mezőnyét láthatjuk versenyezni. A 2021-es pilóták ugyanis eddig 231-szer diadalmaskodtak, amivel megdöntik a 2012-es Brazil Nagydíj előtti állapotot, ami 224 volt.

Ráadásul arra sem kell sokat várni, hogy az eddigi legtapasztaltabb mezőny guruljon pályára a hétvégéken.

A mostani pilóták összesen 2336-szor rajtoltak el, míg az eddigi csúcsot a 2016-os szezonzáró jelentette 2530-cal. Ez alapján nem nehéz kiszámolni, hogy az idény tizenegyedik hétvégéjére, vagyis pont a Magyar Nagydíjra új rekord születhet. Hozzá kell tenni, hogy akkoriban még 22-en voltak a rajtrácson, és ha csak a 20 tagú mezőnyöket vesszük figyelembe, akkor a tavalyi első bahreini viadal volt a csúcs 2376-tal, amit Portugáliában érhetnek utol.