Vágólapra másolva!
Kissé érthetetlen jelenetek játszódtak le a bahreini tesztelés utolsó másodperceiben Kimi Räikkönen és Carlos Sainz között, amikor utóbbi meggondolatlanul bevetődött a 2007-es világbajnok mellé, aki értetlenül állt a történtek előtt. Kizárólag a finn versenyző éberségén múlt, hogy nem történt baleset

Nem túl gyakori, hogy a pilóták tesztelés közben versenyezzenek egymással, hiszen akárcsak egy szabadedzésen, a teszten is mindenki a saját felkészülésével van elfoglalva. Olyan persze elő szokott fordulni, hogy kipróbálják, milyen követni az elől haladót, ahogyan előzések is óhatatlanul történnek, de ezek inkább kikerülések szoktak lenni a másik fél teljes együttműködése mellett, hiszen senki sem szeretne időt veszíteni.

Alonsónak és Hamiltonnak sikerült kulturált keretek között megoldania a helycserét Forrás: F1 TV

Az idei bahreini teszten is számos példát láthattunk arra, hogy mi történik, amikor két versenyző összetalálkozik a pályán, még Fernando Alonso és Lewis Hamilton útja is keresztezte egymást, de

ahelyett, hogy elkezdtek volna kakaskodni, a Mercedes versenyzője félrehúzódva hagyta, hogy a lendületből érkező kétszeres világbajnok kifékezze őt a célegyenes végén.

Alonsón is látszott, hogy nem versenyen vannak, a féktávon nem húzódott az ideális ív felé, kijjebb szorítva Hamiltont, hanem rengeteg helyet hagyott a hétszeres világbajnoknak.

A tesztelés utolsó pillanataiban mindezek azonban nem voltak elmondhatóak Kimi Räikkönen és Carlos Sainz találkozásáról. Az előzményeket nem ismerjük, a felvételeken mindenesetre az volt látható, hogy

a Ferrari versenyzője kamikaze módjára bevetődött az Alfa Romeo világbajnoka mellé a 10-es kanyarban, és csak Räikkönenen múlt, hogy nem lett óriási csattanás a dologból,

mivel az utolsó pillanatban félrerántotta a kormányt. Ezután mindkét pilóta kiszaladt a bukótérbe (Sainz a fedélzeti kamera felvétele alapján szándékosan), ahol a spanyol értetlenkedve nézett át kollégájára, miközben széttárta a kezét a pilótafülkében.

Sainz és Räikkönen találkozása

Az esetről a finn versenyző utólag elmondta, egyáltalán nem számított ilyen manőverre, és szerinte Sainznak nem volt más célja ezzel, mint keménykedni vele egy kicsit. „Nem hiszem, hogy összeértünk, de nem tudom. Fogalmam sem volt róla, hogy ott van, és csak az utolsó pillanatban vettem észre, amikor jobbra rántottam a kormányt.

– összegzett szűkszavúan Räikkönen.

Sainzot alighanem valami felbőszítette korábban (feltehetően az, hogy Räikkönen nem húzódott le előle), mert az eset után sem tágított, és az Alfa Romeo sarkában maradva, a hátralevő kanyarok féktávján előzéssel próbálkozva kísérte be azt a bokszutcába.