Társoldalunk:

Így látták az első tesztnapot az F1-es mezőny tagjai

2021.03.12. 18:27

Kihívásokkal teli volt az első előszezoni F1-es tesztnap Bahreinben, az időjárás és technikai megpróbáltatások is színesítették az eseményeket. Lássuk, hogyan értékelték a mezőny tagjai a történteket!

Pénteken összesen 17 versenyző ült autóba az előszezoni F1-es teszt első napján, Bahreinben. Percről percre tudósításunkat és összefoglalónkat itt olvashatja, alább a mezőny tagjainak nyilatkozatait idézzük.

Mercedes

Valtteri Bottas: „Az egész csapat várta, hogy pályára lépjünk, de az installációs kör során észrevettük, hogy gond van a sebességváltóval, ezért azonosítanunk kellett a hibát és ki kellett cserélnünk a sebességváltót, ami elég sok időt vesz igénybe. Csak a délelőtti etap végére tudtunk visszatérni, hogy menjünk néhány kört a piros zászló előtt. Nekem összesen hat kör jutott, mindegyiket aerodinamikai mérőkeretekkel az autón teljesítettem, úgyhogy ez nem sok, nem ideális kezdés.”

Nem volt sima napja a Mercedesnek, a Red Bullnál viszont jól sikerült a kezdés - GalériaForrás: AFP/Mazen Mahdi

„Az elmúlt évek során eléggé golyóállók voltunk, ez szokatlan élmény. Az jó hír, hogy ha az ember idén kevesebbet megy, akkor remélhetőleg behozhatja azt, mert a futásteljesítmény korlátozása összefüggésben van a költségplafonnal. Meggyőződésem, hogy fel tudunk zárkózni és várom már, hogy legyen még két jó napunk a hétvégén.”  

Lewis Hamilton: „Biztosan nem ez volt a legsimább napunk, de az ilyen dolgok azért történnek meg, hogy próbára tegyenek minket. Mindenki hihetetlenül keményen dolgozott azért, hogy eljussunk ide. Délelőtt volt botlás, ami Valtteri szempontjából balszerencsés volt, mert pályaidőt vesztett és a csapat keményen dolgozott, hogy megértsük, mi volt az oka. Szerintem remek munkát végeztek azzal, hogy megjavították az autót. A második etap sem volt kihívásoktól mentes, de azért vagyunk, hogy megoldásokat találjunk a problémákra, amikkel szembesülünk.”  
 
„Még sohasem láttam homokvihart, pedig már néhány éve vezetek ezen a pályán. A homok úgy mozgott, ahogy az eső is tenné. A homok nem tesz jót a gumik élettartamának, és nehéz következetes etapokat futni. Egy körön még nem a legrosszabb a helyzet, de az évnek ebben a szakaszában sok körre van szükség, hogy adatokhoz jussunk.”

„Nincs más választásunk, a pozitívumokat kell látnunk. Emlékszem, 2007-ben még 10 napom volt az autóban, azóta egyre kevesebb. Most csak másfél napot tölthetünk az autóban az első verseny előtt, másak a gumik, aerodinamikai módosítások van, úgyhogy nem könnyű, de mindenkinek ez a helyzet. Szeretném azt gondolni, hogy a csapattal megszerzett kilencéves tapasztalatom segít kihozni ebből a legtöbbet.”  

Andrew Shovlin (vezető versenymérnök): „Vacakul kezdődött ma a szezonunk. Többé-kevésbé az egész délelőttöt elvesztettük Valtteri váltóhibája miatt, és az ebédszünet alatt is megsokasodtak a teendőink, ezért Lewisszal is csak később tudtuk kezdeni a délutáni etapot. Amikor elkezdtünk menni, nyilvánvalóvá vált, hogy az autó nincs a legjobb egyensúlyi tartományban, és bár a nap során haladtunk valamennyit, nem vagyunk elégedettek a teljesítményével és nyilvánvaló, hogy akad még teendőnk. Eléggé el vagyunk maradva a tesztprogramunkkal, javulnunk kell a balansz és a tempó terén is, de van még hátra két napunk és minden lehetőségünk adott, hogy mentsük a helyzetet.”

Red Bull

Max Verstappen: „Elég pozitívan értékelem az első napot, sok kört sikerült megtenni, még úgy is, hogy a pályán elég nehezek voltak a körülmények. Nagyon meleg volt és sokszor fújt a szél, tudjuk azt is, hogy itt mindig erős a gumikopás, úgyhogy nagyon örülök annak, ahogy a mai nap zajlott. Törekedtünk arra, hogy ennyi kört menjünk, és a csapat nagyon elégedett lehet a begyűjtött információval, miután teljesítettük a teljes programot. A tempóról még nem kell beszélnünk, ez az első versenyhétvége Q3-as szakaszáig nem téma, csak akkor lehet majd látni az autók valós tempóját. Az a legfontosabb, hogy jó volt vezetni az autót, úgyhogy ez kedvező kezdés.”

Verstappen elégedett az első nappal - GalériaForrás: AFP/Mazen Mahdi

Guillaume Rocquelin (vezető versenymérnök): „A célkitűzéseink tekintetében nagyon elégedett vagyok, mert meghatároztuk, hogy hány kört akarunk menni és elég mozgalmas tervet állítottunk össze, de mindkettőhöz tartani tudtuk magunkat. Egyelőre nem lényegesek a köridők, nem hiszem, hogy Maxot felvillanyozza, hogy az első nap végén ő áll a köridőtáblázat élén. Az fontosabb, hogy követtük a tervet, és lefutottuk a köröket. Sergio [Pérezt] remélhetőleg jobb körülmények fogadják majd. Nem kellene ennyire porosnak lennie, de a szél így is elég erős marad. Nagyjából ugyanazt a tervet követjük majd Checóval is, úgyhogy remélhetőleg újabb jó napunk lesz.”

McLaren

Daniel Ricciardo: „Hajszoltam egy kissé az autót és elkezdtem összehangolódni vele. Délelőtt simán mentek a dolgok, és a teszteléstől csak ezt lehet remélni. Az ember azt akarja, hogy a megbízhatóság mellé álljon, a Wokingban dolgozó csapat csodálatos munkával megalapozta a jó kezdésünket. Jó sok etapot teljesítettünk, arra összpontosítottam, hogy egyre kényelmesebben érezzem magam az autóban. Hasonló a terv a következő napokra is, az a célunk, hogy úgy távozzunk, hogy felkészültnek érezzük magunkat a Bahreini Nagydíjra.”

Ricciardo igyekezett minél jobban megismerni a McLarentForrás: Formula 1 via Getty Images/Clive Mason/Clive Mason

Lando Norris: „Ez volt az első alkalom, hogy az MCL35M-et száraz pályán vezethettem. Eléggé sokkoló újra érezni a Forma-1-es autó tempóját, eltelt egy kis idő, mióta utoljára átéltem ezt az élményt. Jó értelemben sokkolt és jó érzés volt visszatérni, de ilyen körülmények között azért nem annyira. A nap második fele nagyon szeles volt, nem volt a legkönnyebb első nap az autóval. Odafigyeltünk, hogy ne legyen gond az ülésemmel és kényelmesen ülhessek az autóban. Este leülünk és mindent átnézünk, de rendben volt az első nap.”

Andrea Stella (versenyigazgató): „Eredményes első tesztnap volt. A körülmények a szél és a homok miatt sajátosak voltak a pályán, de ez nem igazán befolyásolta a tervünket, mert így is össze tudtuk hasonlítani a pilótáink etapjait. Nem akadt nagyobb problémánk, csak apróságok itt-ott, ami normális egy új autó első tesztnapja alkalmával, de továbbra is figyeljük az autót, ahogy gyűjtjük a kilométereket.”

„Mindkét pilótánk korai tapasztalatokat szerzett az autóról. Most optimalizálnunk kell a következő két nap során, mivel az első versenyig kevesebb időnk van, mint valaha, meg kell próbálnunk annyira hatékonynak lennünk, amennyire csak lehetünk.”

Aston Martin

Sebastian Vettel: „Nagyon eredményes délelőtt volt, ez volt az első igazi alkalmunk, hogy meghajtsuk az AMR21-est. Ahogy azt vártam, sok tanulnivaló van. Az eddigiektől eltérő erőforrással dolgozom, sok az új eljárás. Aztán ott a kormánykerék az összes gombjával, más a fékezés is, szóval tisztában vagyok azzal, hogy sokat kell tanulnom. A fontos, hogy tudom, hol fejlődhetek. Trükkös volt, mert nagyon fújt a szél, lehetett látni, hogy mindenki küszködik a tapadással. A mai nap nem a köridőkről szólt, hanem a jó balansz megtalálásáról, hogy jól kiismerjük az autót, sok adatot gyűjtsünk, és folytassuk az autó fejlesztését. Szerintem mondhatjuk, hogy jól sikerült az első nap az AMR21-nek.”

Vettelnek sokat kell még tanulnia az autóval kapcsolatbanForrás: Getty Images/2021 Getty Images/Joe Portlock

Lance Stroll: „Jól kezdődött a tesztelés. A körülmények nagyon trükkösek voltak, az 1-es kanyar felé nagyon lehetett érezni a szél hatását, bizonyos kanyarokban a hátszelet is. Korai még megítélni az autót, emlékeznünk kell arra, hogy visszavágták a leszorítóerőt, és újak a gumik is. Az a fontos, hogy ígéretes a kezdés és jó érzés volt vezetni az AMR21-et. A nap nagy részét aerodinamikai mérésekkel töltöttük, sok hasznos adatot gyűjtöttünk. Nagyszerű visszaülni az autóba és érezni a csapat energiáját. Aston Martinként ez új kezdet, élvezem a közös munkát Sebastiannal és azt, hogy megismerem a munkamódszerét. Mindent összevetve eredményes tesztnap volt.”

Alpine

Esteban Ocon: „Minden jól ment ma, mindenképpen jól sikerült a visszatérés az iskolapadba! A csapat szempontjából is erős kezdés, könnyedén teljesítettük a programot, még arra is volt időnk a nap végén, hogy bokszkiállásokat gyakoroljunk, ami örömteli, mert azt jelenti, hogy visszarázódunk a versenyszituációkba is. Jól sikerültek a mai körök, megtudtunk ma mindent, amit szerettünk volna, és egy tesztnapon pont erre van szükség. Mindenféle körülménnyel szembesültünk: délelőtt forróság volt, aztán erős széllökések és homokvihar jött délután, nagyjából minden volt, kivéve az esőt. Ez érdekes volt, de megtettük, amit meg kellett, és várom már, hogy a hétvégén ismét autóba ülhessek.”

Ferrari

Charles Leclerc: „Az első nap egy új autóban mindig rendkívül érdekes, végtére is, pályára visszük a télen elvégzett munkát. Komolyabb probléma nélkül teljesítettük az egész programot, és az első benyomás pedig kifejezetten jó, ami az autót illeti. Ezzel együtt nyilvánvaló, hogy nagyon korai még ítéletet mondani. Alig várom, hogy holnap ismét autóba ülhessek.”

A Ferrarinál pozitívan értékeltek, de egyik pilóta sem akar elhamarkodottan ítéletet mondaniForrás: AFP/Mazen Mahdi

Carlos Sainz: „Összességében pozitívnak tartom a mai tesztnapot, melynek célja az volt, hogy teljesítsük az egész programunkat, és ezt meg is tettük, aminek örülök. Azt hiszem, a mai nap után mindenki próbál rájönni, hogy az egyes autók milyen teljesítményre képesek, de ezt még nagyon korai megmondani, és nagyon nehezen lehet megjósolni ilyen körülmények között.  [A pálya] tele volt homokkal, az időjárás szeles volt, a hőmérséklet pedig ingadozott. Mindent összevetve, a mai napot jónak lehet tekinteni, köszönöm mindenkinek a pályán, illetve a gyárban dolgozik! Folytatjuk a munkát.”

Alpha Tauri

Pierre Gasly: „Minden nagyon jónak tűnt délelőtt az autóban, pozitívan indult a tesztelés és sok kört meg tudtam tenni, ez volt a mai cél. Mivel csak három napunk van, fontos, hogy a lehető legtöbb időt töltsük a pályán. Teljesítettük az első napi programunkat, és nagyon otthonosan éreztem magam az autóban. Persze, vannak még területek, amiken még dolgoznunk és fejlesztenünk kell, de ez várható az első nap alapján. Ilyen körülmények közepette elég nehéz vezetni, az F1-es autók nem működnek jól ilyen erős szélben, ami nem jó hír, de hasznos, mert kiismerhetjük, hogy miként viselkedik az autó ilyen helyzetben, különösen azért, mert a szezon első versenye is ezen a pályán lesz.”

Sokan kiemelték a szél és a levegőbe, illetve a pályára kerülő homok okozta nehézségeketForrás: Getty Images/2021 Getty Images/Peter Fox

Cunoda Juki: „Nagyszerű, hogy délután rendesen is megtapasztalhattam az új autó vezetését, és nyilvánvalóan az is, hogy teljesíthettem az első hivatalos Forma-1-es előszezoni tesztnapomat a Scuderia AlphaTauri versenyzőjeként. Persze, most még a kilométerek és az adatok gyűjtése a kulcs számomra, újoncként a lehető legtöbbet akarom kihozni a háromnapos tesztnapból, amit az első, bahreini verseny előtt tanulásra fordíthatok. Sajnos a délutáni etap igen nehéz volt. Rosszra fordult az idő, a homok és a szél megnehezítette a vezetést, aztán a csapat felfedezett egy problémát az üzemanyag-ellátó rendszerben, ezért már a tesztnap vége előtt ki kellett állnom a bokszba. Már vizsgálják a problémát, és készen állok majd, hogy holnap reggel ismét pályára lépjek, amikor zöldre váltanak a lámpák.”  

Jonathan Eddolls (vezető versenymérnök): „Délelőtt Pierre vezetett, először aerodinamikai méréseket végeztünk, aztán hosszabb etapokat futottunk. Az autó remekül működött délelőtt, gond nélkül teljesítettük a tervünket. (…) Aztán váltottunk Jukira, akinek délután sajnos nem volt olyan sima etapja, különböző okok miatt. Először is, a homok a pályán és a levegőben is hihetetlenül megnehezítette a munkát, a pálya is sokat lassult. Sajnos később gondokat fedeztünk fel az üzemanyagrendszerben, ami befolyásolta a köreit, így nem tudtunk következetes etapokat futni. Eléggé kompromisszumos volt számára a tesztnap, kár érte, de már a kockás zászló előtt abba kellett hagynunk a munkát, hogy kivizsgálhassuk és megoldhassuk a problémát a holnapi első etap előtt.”

Alfa Romeo

Kimi Räikkönen „Nekem ez volt az [idei] első alkalom, hogy az autóban ütem, és pozitív, hogy problémamentesen alakult. [Az időjárás] elég szeles volt, a körülmények pedig kanyarról kanyarra változtak. ami trükkössé tette a helyzetet, de mivel mindenki hasonló szituációban volt, ezért nem igazán számított. Ami a programunkat illeti, tipikus tesztnap volt: kipróbáltunk pár dolgot, meggyőződtünk róla hogy minden a tervek szerint halad, és kipipáltuk az összes pontot a listánkon. Nincs értelme megtippelni, hogy hol állunk ebben a pillanatban, meg kell várnunk az első futamot, de természetesen az a célunk, hogy tavalyhoz képest előrébb lépjünk a rajtrácson.”

Räikkönenéket egyáltalán nem hátráltatták megbízhatósági gondokForrás: AFP/Mazen Mahdi

Antonio Giovinazzi: „Azt hiszem, a nehéz körülmények ellenére jó munkát végeztünk. Elégedett vagyok az autóval és a csapat teljesítményével, figyelembe véve, hogy ez volt az első napom. Természetesen folytatni kell a munkát a hátralévő időszakban, ugyanakkor van egy stabil alap, amire építkezhetünk. Három hónappal azután, hogy utoljára autóba ültem, mindig kemény a visszatérés, de segített, hogy sima, problémamentes napunk volt. Remélem, holnap hasonló napunk lesz.”

Jan Monchaux (technikai igazgató): „Elégedettségre ad okot, ahogyan kezdtük a bahreini tesztelést. Az egész programunkat, annak minden egyes elemét teljesítettük ma. Csupán három nap áll rendelkezésünkre, amit a pályán tölthetünk, és rendkívül biztató, hogy [ma] a teljes időt ki tudtuk használni, és nem volt megbízhatósági probléma. A körülmények nem voltak ideálisak, hiszen a szeles időjárásban benne van, hogy az autó viselkedését kevésbé kiismerhetővé teszi, hiszen soha nem lehet tudni, hogy egy adott eseményt egy széllökés okozott-e. A délután egy fokkal jobban alakult, a homok egy kissé idegesítő volt, de nem volt hatással a programunkra, és végül több kört tettünk meg, mint délelőtt. Most pedig egy éjszakánk van arra, hogy elemezzük a kigyűjtött adatokat, és levonjuk a következtetéseket, mielőtt ismét eltöltünk egy napot a pályán.”

Haas

Mick Schumacher: „Nagyszerű volt ismét Forma-1-es autóban ülni, de nyilvánvalóan több kört szerettem volna megtenni. Remek lett volna azokat a köröket is teljesíteni, amelyeket hidraulikus probléma miatt kiültünk a garázsban. Szerencsére a végén sikerült megtennünk néhány kört, aminek örülök. Boldog vagyok, hogy vezethetem az autót, versenyezhetek az idővel és új dolgokat próbálhatok ki. A homokvihar miatt a körülmények nem voltak valami jók, de így is értékes időt töltöttünk a pályán. Az időjárás nagyon szeles volt, ami megjósolhatatlanná teszi a helyzetet, hiszen kanyarról kanyarra változik az érzés, de ehhez hozzá kell szokni. A mai F1-es autók nagyon érzékenyek a szélre, úgy vélem, ezért volt néhány megpördülés, érdekes lesz látni, hogy holnap mi lesz ezen a téren. Remélhetőleg jobb lesz a helyzet, mint ma, és több kört fogunk tudni teljesíteni.”

Schumachernek nem volt szerencséje, csapattársának igenForrás: Formula 1 via Getty Images/Clive Mason/Clive Mason

Nyikita Mazepin: „Őszintén szólva remek nap volt, szerencsére sima délutánon vagyok túl. Ahogyan az első napon lenni szokott, a dolgok nem mindig a tervek szerint haladnak, ugyanakkor fontos volt, hogy gyűjtsem a köröket. Nagyon jó érzés, hogy annyi felkészülés után ki is próbálhattam az autót. Amit az ember eltervez, ahhoz képest a való élet lehet nagyon más. A szél és a homok miatt a körülmények nagy kihívást jelentettek. Korábban rengetegszer jártam Bahreinben, de soha nem láttam ennyi homokot, szóval nehéz volt, de ebben a sportágban az embernek nincs választása. Ezek mind hozzájárultak az érdekes és tanulságos naphoz. Emellett elégedett vagyok, ami a fizikális részt illeti, hiszen az F2-ből az F1-be való ugrás nyilvánvalóan jelentős, azonban az első nappal nagyon meg vagyok elégedve.”

Günther Steiner (csapatfőnök): „Az eleje nehéz volt, ugyanis Mick autójában hidraulikus probléma lépett fel. Nem tett meg sok kört, ami nem ideális, de megismerkedett az új autóval, ami jó, és ezalatt a visszajelzései is pozitívak voltak. Bízom benne, hogy holnap jobb napja lesz, efelől magabiztosak vagyunk. Délután Nyikita autója tökéletesen működött, és sok kört tudtunk megtenni. Nehéz körülmények voltak, figyelembe véve, hogy először teljesített rendes etapot a Haasszal. A visszajelzései jók voltak, és megmutatta, hogy kezdi megérteni az autó viselkedését. A következő két nap során a lehető legtöbb körre lesz szükségünk, a srácoknak pedig időt kell adni, és együtt kell fejlődnünk.”

Williams

Roy Nissany: „Szerintem erős első napon vagyunk túl, még a rossz körülmények ellenére is, hiszen rengeteg homok és por volt a levegőben. A lehető legtöbbet kihoztuk a kocsiból, én pedig elégedett vagyok a teljesítményemmel, mint ahogyan véleményem szerint a mérnökeim is. Minden adatot begyűjtöttünk, amit akartunk, számos alkatrészt teszteltünk, szóval egyértelműen produktív és szórakoztató napunk volt, ami nagyszerű nyitányt jelent.”

A WIlliams tesztpilótája elégedett saját teljesítményévelForrás: AFP/Mazen Mahdi

Dave Robson (vezető teljesítménymérnök): „Egész nap nehéz körülmények voltak, a magas hőmérséklet, a szél és délután a pályára hordott homok miatt. Ennek következtében nehéz volt tesztelni a teljesítményünket, viszont sikerült átállítani a fókuszt az adatgyűjtésre és az operatív jellegű munkára, mint például a bokszkiállások és a rajtgyakorlatok. Roy remek munkát végzett a nehéz körülmények között, nem hibázott, és a mérnökökkel együtt teljesítette a programot. Egész nap hasznos visszajelzésekkel szolgált, például a 2021-es Pirellikkel kapcsolatban, amelyeket csak korlátozott mértékben használhattunk az előző idényben.”

„Ma este rengeteg dolgot meg kell vizsgálnunk, hiszen folytatjuk a felkészülést a pár hét múlva esedékes itteni futamra, de nem voltak problémák az autóval, és jó helyzetben vagyunk ahhoz, hogy holnap keményebben nyomjuk. Remélhetőleg a körülmények javulnak annyit éjszaka, hogy Nicholas [Latifi] kipróbálhasson néhány tesztalkatrészt, hiszen elkezdi felkészíteni az FW43B-t a versenyre.”

Cikkünket frissítjük!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK