Vágólapra másolva!
Az F1-ben szokatlan módon nem valamilyen műszaki megoldás, hanem az autó színe okoz vitatémát az idei Haas kapcsán. Az FIA viszont úgy tartja, a VF-21 nem sérti meg a szabályokat.

Kisebb vihart keltett a Haas-csapat azzal, hogy Mick Schumacher és Nyikita Mazepin idei F1-es autóit az orosz versenyzőhöz köthető főszponzor, az Uralkali nyomán orosz nemzeti színekbe öltöztették. Ez már önmagában is furcsa, hiszen a Haas amerikai kézben van, de még nagyobb a felhajtás azért, mert a Nemzetközi Sportdöntőbíróság megtiltotta az orosz nemzeti jelképek használatát.

Ez még a tavalyi Haas az idei színekben, az igaz autót pénteken reggel mutatják meg Forrás: Haas F1 Team

A 2014-es téli olimpia nyomán kiszabott büntetés az F1-re is érvényes, ezért Mazepin nem indulhat orosz versenyzőként, nem viselheti a nemzeti lobogót, az autó viszont az egyértelmű vizuális hatások ellenére rajthoz állhat. „A [WADA] döntése nem tiltja meg az orosz színek használatát” – idézte a Bild az FIA egyik szóvivőjét.

Dmitrij Szviscsev, az orosz parlament alelnöke a helyi Sport-Expressnek azt mondta, „amit nem tilos, azt szabad”, rámutatott, hogy a motorsportokat elsősorban a szponzoráció tartja fenn, és szerinte a Forma-1 az Orosz Nagydíj megtartásában is érdekelt. Szviscsev hozzátette, reméli, hogy „a józanész győzedelmeskedik az oroszellenes hisztéria fölött.”

A Haas eddig csak a tavalyi autó átszínezett változatát leplezte le, az elődmodellre alapozott és csak a legszükségesebb újításokat tartalmazó VF-21-est péntek reggel, a tesztelés kezdete előtt nem sokkal mutatják be. Az viszont már látszik, hogy az autó mellett a két pilóta is az Uralkali színeit viseli, de Mazepin szponzorai Schumacher öltözékén nem láthatók, kivéve a csapat névadóját.

Pénteken tartják a VF-21-es bemutatóját, de már csütörtökön bejáratják az autót

A színek a korábbi hétszeres világbajnok fiát hidegen hagyják: „Én csupán a csapat színeit látom és nagyon tetszenek – idézte az F1-insider.com. – Akkor is vezetném mondjuk, ha az autó pink lenne. Amíg gyors és jól vezetem, addig engem nem zavar” – szögezte le az F2 tavalyi bajnoka, aki egyebek mellett Mazepint is legyőzte.

Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke is Szviscsev álláspontját képviseli: „Ahhoz, hogy előre léphessünk, el kell adjuk szponzori felületeket. Ennek nincs semmi köze a nemzetiségekhez” – jelentette ki az olasz szakember.