Vágólapra másolva!
Meglepő kijelentést tett Carlos Sainz, a Ferrari újdonsült pilótája. A 26 esztendős versenyző úgy érzi, csinálhat bármit hátralevő pályafutása során, apja mindig is előtte lesz.

Carlos Sainz hetedik F1-es szezonját kezdi meg az idén, de csak most először szerepel topcsapat színeiben. A két mclarenes idény után a Ferrarihoz szerződő spanyol pilóta 118 Forma-1-es futamon vett részt eddig, de nyernie még nem sikerült, dobogón is csak kétszer állt, legjobb eredménye a tavalyi Olasz Nagydíjon elért második hely. Noha még csak 26 éves, a Ferrarival pedig vélhetően jobb helyezésekért fog küzdeni, mint eddig és valószínűleg jó pár szezon áll még előtte, úgy érzi, édesapja sikereit soha nem fogja tudni túlszárnyalni.

Sainz érezhetően nagyon sokra tartja az édesapját Forrás: Scuderia Ferrari

A Ferrari pilótája is azon versenyzők közé tartozik, akiknek meg kell küzdenie a családi örökséggel, hiszen édesapja, idősebb Carlos Sainz kétszeres ralivilágbajnok. Noha a fiú más szakágat választott, eleinte őt is mindenki a híres raliversenyző fiaként emlegette. Azóta természetesen már megalapozta a saját hírnevét, és főleg az utóbbi két évben bizonyította, hogy helye van egy topcsapatban, de még most is úgy látja, hogy apjának a nyomába sem ér.

– válaszolta a Motorsport-Total.com-nak arra a kérdésre, hogy Ferrari-pilótaként már ő is legendának számít-e, mint az apja. – Teljesen más volt a karrierje, mint nekem. Nekem még nem sikerült az, ami neki a maga területén, noha természetesen ez a célom. De még mindig messze vagyok ettől."

Idősebb Carlos Sainz 58 évesen még mindig aktív, ráadásul továbbra is a legmagasabb szinten versenyez, az idén például harmadik lett a Dakar-ralin. Korábban már háromszor megnyerte a sivatagi viadalt, ralivilágbajnok pedig 1990-ben és 1992-ben lett.

Idősebb Carlos Sainz és fia 2012-ben Forrás: Getty Images/2012 Darrell Ingham/Darrell Ingham

Meglepő módon 26 éves fia úgy érzi, csinálhat ő bármit hátralevő pályafutása alatt, apján akkor sem fog tudni túltenni. „Ő úttörő volt, egy különleges versenyző, aki rengeteg változást hozott a ralivilágbajnokságba. Noha most a Ferrari csapatának tagja vagyok és elértem az egyik, ha nem a legnagyobb álmomat, neki ott van a két világbajnoki címe, a Dakar-győzelmei és az egész karrierje. Ehhez nehéz lesz felérnem, felülmúlnom pedig szerintem lehetetlen."