Vágólapra másolva!
Elemezték Romain Grosjean bahreini horrorbalesetét a Nemzetközi Automobil Szövetségnél. Részletesen feltárták az eseményeket és további vizsgálatokat indítanak a biztonság fejlesztése érdekében.

Lezárult a Nemzetközi Automobil Szövetség vizsgálata, amit Romain Grosjean 2020-as bahreini balesete után indítottak. A svájci születésű pilóta a Bahreini Nagydíj első körében a 3-as kanyar csúcspontja után 180 méterrel a szalagkorlátnak csapódott, és a hivatalos megfogalmazás szerint „jelentős, de nem életveszélyes” sérüléseket szenvedett.

Hihetetlen jelenetek játszódtak le Bahreinben Forrás: Getty Images/Bryn Lennon/Bryn Lennon

A vizsgálat elsősorban a baleset két résztvevőjére, a 8-as rajtszámú Grosjeanra és a 26-os rajtszámú Danyiil Kvjatra összpontosított. Grosjean 241 km/h-s sebességgel haladt, amikor elvesztette az uralmát a Haas fölött, miután a jobb hátsó kerekével nekiment Kvjat bal első kerekének. Ez megemelte a Haas hátulját. Az autó 192 km/h-s sebességgel 29 fokos szögben ütközött a korlátnak.

A becsapódás ereje a korábbi információt megerősítve 67 g volt.

Először a szalagkorlát középső része ment tönkre, de jelentősen deformálódott az alsó és a felső szalag is, a túlélőcella (vagyis a pilótafülke) áthatolt a korláton, de a bukókeret elakadt a felső részen. A tanulmány is megerősíti, hogy a becsapódás során az autó „alaposan összetört” és a hajtáslánc levált a túlélőcelláról.

Elmozdult a helyéről az üzemanyagtank ellenőrző nyílása a karosszéria bal oldalán és megsérült a tank összeköttetése az üzemanyag-ellátórendszerrel, mindkét probléma lehetővé tette, hogy kifolyjon az üzemanyag a tankból, majd lángra kapjon a szalagkorláttal való ütközés utolsó pillanataiban. A tűz a túlélőcella hátuljánál ütött ki és terjedt a pilóta felé.

A versenyző védelmét szolgáló biztonsági öv, sisak, HANS, a túlélőcella, a glória és a fejtámla is betöltötte a szerepét,

nem roskadtak össze és kezelték a fellépő erőket is. Az viszont „jelentősen csökkentette” Grosjean mozgásterét, ahogy a túlélőcella megállt a szalagkorlát felső részéhez viszonyítva, és a jelentés említést tesz arról is, hogy a versenyző bal lába beszorult a pilótafülkébe.

A pilótafülke jól vizsgázott, de Grosjean lába beszorult, ezt tovább vizsgálják Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Tolga Bozoglu

A becsapódás után körülbelül 5,5 másodperccel már le is állították a versenyt és 11 másodperc alatt odaért Grosjeanhoz az F1 orvosi autója is, annak is köszönhetően, hogy a pályaismeretet és az előkészületeket hasznosítva az orvosi autó levágta az 1-es kanyart. Grosjean végül külső segítség nélkül, 27 másodperc alatt menekült ki az égő roncsból, közben az F1 főorvosa, Ian Roberts utasított egy tűzoltót, hogy porral oltó segítségével szorítsa vissza a lángokat a pilótafülke körül, Alan van der Merwe az orvosi autó csomagteréből szintén elővett egy tűzoltókészüléket, egy helyi orvos pedig előkészítette az elsősegélykészletet.

– nyilatkozta Adam Baker, az FIA biztonsági igazgatója. – A résztvevők heroikus erőfeszítéseket tettek és nagyon megérdemelten részesültek elismerésben. A Motorsport Világtanács jóváhagyása után beépítjük a fejleményeket a folyamatban lévő munkába.”

Nem csak Grosjean balesetéből tanulnak

Az FIA a 2020-as év során összesen 19 jelentős balesetet elemzett a pályaversenyzés közegében, ezek tanulságait is figyelembe veszik a további fejlesztések során. Az alábbiak közül nem mindegyik probléma köthető Grosjean bukásához, de több is közvetlenül összefüggésbe hozható a Bahreinben történtekkel.

Az FIA négy nagyobb területet különített el: a versenyautók, a pályák, a versenyzők biztonsági felszerelései, valamint a mentési folyamatok képezik további fejlesztések tárgyát. Az autók esetében várhatóan szabályozni fogják a túlélőcella elejének geometriáját (gyaníthatóan a beszorulás elkerülése érdekében) és további terhelési teszteket is előírnak ezen a területen.

Megvizsgálják a visszapillantó tükröket, a kormányoszlop bekötési pontjait, a fejtámlára vonatkozó szabályokat, az erőforrások beépítését.

Folyamatban van a kerekeket rögzítő huzalok további kutatása és felülvizsgálják a biztonsági üzemanyagcella („hólyag”) elhelyezését is.

Kettészakadt az autó, megsérült az üzemanyag-ellátórendszer is, ezért gyulladt ki a Haas Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Tolga Bozoglu

A pályákon szoftveres elemzéseket végeznek és rangsorolják a becsapódások valószínűségét, átnézik a védősávokon és falakon lévő megnyitások kialakítását, áttekintik a pályák homologizációjának és a licencek megújításának folyamatát.

A versenyzőket védő eszközök között természetesen megvizsgálják, lehet-e javítani a kesztyűk hőátadási indexét (HTI). Folyamatban van a sisakrostélyok nyitási/zárási mechanizmusának kutatása, ezt kibővítik azzal, hogy a mozgatás tűzeset során is megoldható legyen. Szintén kutatják a nyitott pilótafülkéjű autókban alkalmazható tűzoltókészülékek megvalósítását, megvizsgálják, hogyan lehetne könnyebben aktiválni ilyen eszközöket.

Dr. Ian Roberts húzta ki Grosjeant a lángok közül, a pilóta egyedül szállt ki, de a mentők is gyorsan a helyszínre értek Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Peter Fox

A mentési folyamatok elősegítése érdekében bővítik a gyorsbeavatkozó orvosi autó felszereltségét különböző tűzoltókészülékekkel, útmutatást adnak a helyi erőknek a tűzeset utáni fertőtlenítéshez, képzéseket szerveznek tűzoltással, a nagyfeszültség kezelésével, és baleset utáni koordinációval kapcsolatban.

Az FIA biztonsági részlege további kutatásokat tervez azzal kapcsolatban, hogy a balesetek közvetlen közelében hogyan lehetne figyelmeztető jelzéseket és elektronikus segédleteket megvalósítani, továbbfejleszteni a már meglévő szalagkorlátokat és olyan új védősávokat bevezetni, amelyek mindenféle becsapódás esetén hatékonyak. Új technológiákat keresnek a tűzoltókészülékek és egyéb felszerelések, valamint a védőruházatok terén.