Társoldalunk:

Hamilton elárulta, miért csak egy szezonra hosszabbított a Mercedesszel

2021.03.02. 13:09

Az idei Mercedes W12 bemutatója az első alkalom volt, amikor Lewis Hamilton a csapat színeiben mutatkozott azóta, hogy szerződést hosszabbított, de csupán egy évre. Idén erősebb ellenfelekre számít a Forma-1-ben.

Lewis Hamilton szerződéshosszabbításának ügye határozta meg a Forma-1 holtszezonját, így elkerülhetetlen volt, hogy a hétszeres világbajnok helyzete az új Mercedes W12 bemutatóján is szóba kerüljön. Hamilton csak az idei évre kötelezte el magát a csapat mellett, az új autó mellett állva viszont ennek nem tulajdonított különösebb jelentőséget.

Hamilton idén is világbajnoki címre tör - GalériaForrás: Mercedes-AMG Petronas

„Először is, szerencsés helyzetben vagyok, mert a legtöbb dolgot elértem már, amit szerettem volna, nem feltétlenül szükséges túlságosan előre tervezni a jövőben. Elég szokatlan időket élünk, csak annyit akartam, hogy legyen még egy évünk, aztán meg tudjuk beszélni, hogy folytassuk-e tovább” – felelte a brit pilóta.

Hamilton elmondta, korábban csak az volt a prioritás a számára, hogy bajnokságokat nyerjen, most már az is ezek közé tartozik, hogy képviselje a sokszínűség ügyét, és idén már változás is történjen. „Viszont, természetesen, mi a győzelemért élünk, itt [a gyárban] is minden srác és lány ezért dolgozik, úgyhogy az a célom, hogy ezt elhozzam a számukra.”

A Mercedes ismét esélyesként készül a szezonra, hiszen a szabályváltozások várhatóan nem forgatják fel gyökeresen az erősorrendet. Ez azt jelenti, hogy Hamiltonnak jó lehetősége nyílik, hogy megszerezze pályafutása nyolcadik világbajnoki címét, ami egyértelműen a sportág csúcsára emelné őt, minden lényeges rekord terén túlszárnyalná Michael Schumachert.

A Mercedes W12 teheti nyolcszoros világbajnokká Hamiltont - GalériaForrás: Mercedes-AMG Petronas

Ehhez a Sergio Pérezzel erősítő Red Bullt, a Ferrari fiatal versenyzőpárosát, Charles Leclerc-t és Carlos Sainz Jr-t, a Mercedes-motorra váltó McLarent és az Aston Martinhoz szegődő Sebastian Vettelt is le kell győznie. Hamilton csapattársa, Valtteri Bottas azt mondta, őt egyáltalán nem érdekli, hogy mit csinálnak az ellenfelek, csak magára összpontosít, Hamilton viszont figyeli a többieket.

„Engem személy szerint izgatottá tesz, a Forma-1-et nézve nőttem fel, úgyhogy mélyen a sportág rajongója vagyok – mondta a hétszeres világbajnok, aki egyelőre nem tudja, hogy az aerodinamikát érintő szabályváltozások révén szorosabb lesz-e idén a versenyzés. – A Red Bull talán erősített, a Ferrari felállása is friss és nagyszerű, Sebastian [Vettel] pedig viszi a nagy tapasztalatát és szakértelmét – utalt az Aston Martinra. – Én izgatott vagyok.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK