Társoldalunk:

Rakétatámadás érte Szaúd-Arábiát, a Formula E-futam is célpont lehetett

2021.02.28. 09:00

A Szaúd-Arábiából érkező beszámolók szerint szombaton az arab katonai koalíció egy ballisztikus rakétát és több drónt is megsemmisített. Állítólag a Formula E-futam is a célpontok között szerepelt. A Forma-1 a tervek szerint decemberben látogat el a közel-keleti országba.

Rakéta- és dróntámadás érte Szaúd-Arábia fővárosát, Rijádot, nem sokkal azután, hogy véget ért a Formula E-világbajnokság második futama. A támadást hatástalanították, de a decemberre tervezett F1-es nagydíj előtt rendkívüli esemény, hogy egy FIA-világbajnokság fordulója ilyen közvetlen veszélybe kerül.   

A pillanat, amikor a rakéta megsemmisül

A források az arab katonai koalícióra hivatkozva azt állítják, hogy Jemenből két drónt indítottak az ország egy-egy délnyugati városa felé, a több mint 7 és fél milliós népességű várost pedig ballisztikus rakétával vették célba. Az elkövetők minden bizonnyal az Észak-Jement irányító húti felkelők voltak. Szaúd-Arábia délnyugati szomszédjának területén 2014 óta zajlik polgárháború, egy évvel később pedig a térség legnagyobb állama is beavatkozott a konfliktusba. Azóta rendszeresen érik hasonló támadások a monarchiát.

Néhány felhasználó felvette, majd megosztotta a közösségi médiában azt a pillanatot, amikor az égbolton hatalmas robbanás volt látható. A katonai koalíció ugyanis ekkor hatástalanította a támadást saját rakétájával. Fentebb az egyik ilyen felvétel látható.

Az autósport szempontjából azért kiemelt jelentőségű az eset, mert pénteken, illetve szombaton, Rijádban rendezték az idei Formula E-világbajnokság első két futamát. Egyes értesülések szerint pont a Riyadh Street Circuit volt a ballisztikus rakéta célpontja, a híradások ugyanakkor azt is hozzáteszik, hogy elsődlegesen nem a Formula E személyzetét akarták megtámadni, hanem Mohamed bin Szalmánt, az ország trónörökösét, akiről sokan úgy vélekednek, hogy gyakorlatilag ő Szaúd-Arábia első embere. A helyi média pedig megerősítette, hogy a jelenlegi király fia ott volt a viadalon. A mezőnyben több korábbi F1-es pilóta és ismert autógyárak képviselői mellett a Venturi Racing csapatfőnökeként Toto Wolff felesége, Susie is ott volt.

Rijádban rendezték a Formula E-világbajnokság első két futamátForrás: Formula E

További kérdéseket vet fel, hogy a mostani állás szerint december 5-én rendezik meg a Forma-1 történetének első Szaúd-arábiai Nagydíját. A kereskedelmi jogokat birtokló Liberty Media már így is sok kritikát kapott a közvéleménytől, elsősorban emberi jogi problémák miatt. Az bizonyos, hogy a mostani támadás újabb munícióval látta el a kétkedőket.

Ami a Nemzetközi Automobil Szövetséget illeti, egyelőre semmilyen hivatalos közleményt nem adott ki az eseményekkel kapcsolatban. Ellentétben a helyi amerikai követséggel, amely magyar idő szerint szombat este arra kérte polgárait, hogy azonnal tegyenek óvintézkedéseket, és készüljenek fel egy esetleges újabb támadásra.

A paddockban nem volt pánik

Magyar idő szerint szombaton este a The Drive tudósítója, Hazel Southwell azt írta a Twitteren, hogy a Formula E paddockjában is hallották a rakéta felrobbanását, de pánik nem alakult ki. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK