Társoldalunk:

Sainz ismét Ferrarit tesztelhet, a 2018-as után a 2019-es autóval is körözhet

2021.02.20. 09:39

Újabb lehetőséget kap a gyakorlásra a Ferrarihoz az idei szezontól csatlakozó Carlos Sainz. A spanyol pilóta szülőföldjén viszi pályára a vörösök tavalyelőtti autóját.

Mivel az idei szezonra még tovább, egészen pontosan háromra csökkentették a tesztnapok számát, a korábbinál is fontosabbá vált minden lehetőség az újoncok és a csapatot váltó versenyzők számára a felkészüléshez. Az istállók igyekeznek is mindent bevetni, és amelyikük teheti, régebbi autóval biztosít gyakorlási lehetőséget a versenyzőinek, illetve forgatási napot szervez még a március 12-i bahreini tesztelés előttre.

A legjobb helyzetben a saját tesztpályával rendelkező Ferrari van, a vörösök januárban ötnapos tesztsorozatot bonyolítottak a 2018-as autójukkal. A teszthét során a McLarentől érkező Carlos Sainz is bemutatkozhatott, és bár ő is a régebbi autót vezette, így is hasznos tapasztalatokat szerzett a Ferrari által alkalmazott procedúrákkal és a mérnökökkel való közös munkával kapcsolatban. A spanyol versenyzőnek a korábbi másfél nap után most pedig újabb lehetősége lesz az akklimatizálódásra.

Sainz második tesztjére készül a FerrarivalForrás: Scuderia Ferrari Press Office/Colombo Images

Az apropót az újabb szezon előtti gyakorlásra a Pirelli gumitesztje jelenti. Az F1 hivatalos gumiszállítója az idei évben 30 napon át tesztelheti a 2022-ben érkező, 18 colos felnikre szerelt abroncsokat, azaz mindegyik csapat három napot kap.

A sort a Ferrari kezdi, a Motorsport olasz kiadásának információi szerint Charles Leclerc és Sainz a spanyolországi Jerezben viszi pályára a Scuderia 2019-es autója, az SF90 nagyobb felnikhez átalakított változatát.

A teszt jövő héten hétfőn (február 22.) kezdődik és szerdán ér véget, az első nap során a száraz pályára alkalmas, kedden és szerdán pedig a vizes pályára való abroncsokat fogják tesztelni.

A korai tesztből leginkább a pilóták, különösen Sainz profitálhat, akinek minden kilométer jól jön az új csapatával, ráadásul most már nem a 2018-as, hanem a 2019-es, azaz eggyel újabb Ferrarival körözhet.A spanyol pilóta sokakkal ellentétben már másodszor gyakorolhat F1-es autóval a szezon előtt, míg a mezőny több tagja is csak Bahreinben fog először autóba ülni.

Ha a Ferrari a szezon későbbi részében, már az idénynyitó után gördülne pályára, az idei autót is használhatná, a Bahreini Nagydíjig azonban ez nem engedélyezett, hogy senki ne kerüljön előnybe azzal, hogy az idei kocsi módosított változatával köröz.

A 18 colos kerekek 2022-ben érkeznek az F1-beForrás: Steven Tee / LAT Images

A Pirelli csak később fogja ismertetni, hogy melyik istállóval mikor tesztel az év során, de várhatóan több alkalommal az adott versenyhétvége utánra szervezik majd a gyakorlást a költséghatékonyság jegyében. Egy istálló, a McLaren biztosan majd csak a szezonnyitó után kerül sorra, hiszen a Mercedes-motorra váltás miatt nem tudna korábbi autójával körözni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK