Vágólapra másolva!
Az Aston Martin és az Alpine is március elején leplezi le idei autóját. Sebastian Vettel Aston Martinját 3-án, míg Fernando Alonso Apine-ját egy nappal korábban mutatják be.

Újabb két istálló tudatta, hogy a nagyközönség mikor, illetve milyen formában láthatja először a 2021-re épített autóját. Az Alpine március 2-án, míg az Aston Martin egy nappal később leplezi le a kocsit. Mindkét istálló online tartja a bemutatót, sőt, a silverstone-iak a konkrét időpontot is megadták, ami Magyarország esetében délután 4 óra.

Az Aston Martin bejelentette, mikor mutatják be Vettel autóját Forrás: Aston Martin F1 Team Twitter

Érdekes, hogy a francia istálló ugyanazon a napon mutatja be autóját, mint a Mercedes. Az időpontot egyelőre egyik alakulat sem hozta nyilvánosságra,

ám még ha nem is ugyanakkor lesz a két esemény, abban az esetben is kérdés, hogy mennyire osztja meg a szurkolók, illetve a média figyelmét.

Ami a színeket illeti, az Aston Martin esetében visszatér a Forma-1-be a brit versenyzöld. Az Alpine-nál kicsit bonyolultabb a helyzet, ugyanis korábban bemutattak egy színösszeállítást, ám azt is leszögezték, hogy a futamhétvégéken más lesz a festés. Az biztos, hogy ha a hagyományoknál maradnak, akkor a kék fog dominálni.

Mindkét istálló jelentős megújuláson ment keresztül a télen. Az Aston Martin tavaly még Racing Point néven indult, ám az idei évre megszerezték a legendás márka gyári támogatását, amely korábban ugyan néhány futam erejéig szerepelt a Forma-1-ben, de nem ért el jelentős eredményeket. Az Alpine mint név most mutatkozik be a sorozatban, ám esetükben a Renault gyári istállójáról van szó.

Esteban Ocon továbbra is az Alpine-t, míg Lance Stroll az Aston Martint erősíti, ám a másik ülés esetében mindkét helyen változás történt.

Az enstone-i istálló ugyanis Fernando Alonsót, míg silverstone-i alakulat Sebastian Vettelt szerződtette. Az Alpine-nál ráadásul a vezetőségben is jelentős mozgás volt: Cyril Abiteboul, az eddigi csapatfőnök távozott a cégcsoport kötelékéből, helyét várhatóan az ügyvezető igazgató, Marcin Budkowski veszi át. A tavaly még a MotoGP-ben szereplő Suzukit irányító Davide Brivio a versenyigazgató pozícióját tölti be, míg a vállalat vezérigazgatójának Laurent Rossit nevezték ki.

Az Alpine egy videót is mellékelt a bejelentéshez

Az elmúlt napokban az Alpine Fernando Alonso révén került be a híradásokba, aki múlt héten közúti balesetet szenvedett kerékpározás közben. A spanyol pilóta törött állkapcsát meg kellett műteni, ám azóta elhagyhatta a kórházat, és nemsokára újra edzésbe állhat. Szakértők szerint részt vehet a teszteken, és a GPfans értesülései alapján a bemutatón is ott lehet.

Ezzel már nyolc csapat jelentette be bemutatójának időpontját, sőt, a McLaren már nemhogy leleplezte, de pályára is vitte az MCL35-öst. A Red Bullra és a Haasra viszont továbbra is várni kell, ők ugyanis még semmit nem hoztak nyilvánosságra ezzel kapcsolatban.

Az autóbemutatók időpontjai

Csapat

Dátum

Mercedes

Március 2.

Red Bull

Nem ismert

McLaren

Február 15.

Aston Martin

Március 3.

Alpine

Március 2.

Ferrari

Március 10.

Alpha Tauri

Február 19.

Alfa Romeo

Február 22.

Haas

Nem ismert

Williams

Március 5.