Társoldalunk:

Räikkönen elárulta, miért nem csinált karriert a NASCAR-ban

2021.02.11. 06:02

Tíz évvel ezelőtt Kimi Räikkönen érdekes kitérőt tett a Forma-1-ből a rali-világbajnokságba, és két futam erejéig az Egyesült Államokba, a NASCAR bajnokságaiba. Ígéretes kezdés után elmaradt a folytatás, de még nem kizárt, hogy egyszer megvalósul.

Kimi Räikkönent a legtöbben a Forma-1-ből ismerik, de a finn pilóta 2010-ben és 2011-ben távolmaradt a mezőnytől és a rali-világbajnokságban próbált szerencsét. Emellett, tíz évvel ezelőtt két tesztet és két futamot az amerikai NASCAR bajnokságaiban is teljesített. Visszatekintve elárulta, az volt a cél, hogy a csúcskategóriában, a Sprint Cupban is rajthoz álljon.

Räikkönen (#15) először a Truck Series mezőnyében próbálkozottForrás: Getty Images for NASCAR/2011 Getty Images/Drew Hallowell

„Azt terveztem, hogy sokkal többet versenyzem majd ott, megyek Sprint Cup-versenyekre és más futamokra is. Mindent kitaláltunk, aztán sajnos csak az ígérgetés ment, és úgy tűnt, semmi sem történik. Nem a csapattal volt gond, hanem azokkal az emberekkel, akikkel egyeztettünk. A szokásos gondok a pénzekkel – idézte Räikkönent a Racer.com

„Egyszer közöltem velük, hogy néhány napjuk maradt, már olyan sokáig vártam, hogy ha nem jön össze, akkor csak mondják ki és én megyek is. Ez volt az egyetlen oka annak, hogy nem versenyeztem többet” – nyilatkozta a 41 esztendős pilóta, aki tíz évvel ezelőtt még bőven elindíthatott volna az USA-ban is egy pályafutást, ráadásul élvezte is az ottani versenyzést.

„Teljesen más volt attól, amit megszoktam. Az F1 és a ralizás is más, aztán a NASCAR teljesen sajátos versenyzési forma. Jól éreztem magam ott, élveztem. Az is tetszett, hogy mindegy volt, hogy az ember hol versenyez [a mezőnyben], annyi autó van, hogy mindig akad ellenfél” – utalt az oválpályás versenyekre jellemző szoros küzdelemre.

Räikkönen elmondta, a Charlotte-ban teljesített oválpályás versenyek után európai stílusú Sprint Cup-futamokon is szeretett volna indulni, de az ígérgető szponzorok miatt azonban ez nem valósult meg. „Az a legrosszabb az egészben, hogy a csapat és az autó szerelői remek srácok voltak, a csapat mögött álló emberek nem tartották be a szavukat – mondta. – Jó csapat volt, eltekintve azoktól, akiknek fizetniük kellett volna, és meglepő módon nem is álltak elő a pénzzel!”

Räikkönen (#87] a Nationwide Series-ben is szerencsét próbált, a cél az volt, hogy a Sprint Cupban is rajthoz álljon, de ez nem valósult megForrás: Getty Images/2011 Getty Images/Chris Graythen

Családapaként és 41 éves korában Räikkönen már közel jár versenyzői pályafutása végéhez közelít, de nem zárta ki, hogy néhány futamra visszatér az amerikai versenypályákra, mert élvezte az ottani futamokat és a hangulatot. Azt viszont már tíz éve is elvetette, hogy teljes szezont fusson, mert nem akart évente 36 versenyen rajthoz állni.

„Az összeset sohasem csinálnám végig, de néhány [európai stílusú] pályán jó lenne és talán néhány oválon is. Nem tudom, majd meglátjuk, mit hoz a jövő. Néha elgondolkodtam már ezen, de igazából, ha abbahagyom az F1-et, kétlem, hogy sokat fogok utazni. Sok időt akarok majd tölteni a családommal és szerintem a legjobban azt várom, hogy ne legyen napirendem!”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK